Nyílt tengeren

Szputnyik Hajózási Társaság 2008–2015

Még el sem kezdődött a tavasz, amikor néhány soros közlemény tudatta, hogy március 31-én megszűnik a Szputnyik. A közleményből, továbbá az azt követő nyilatkozatokból egyértelműen kiderült, hogy a feloszláshoz elsősorban a szűkös és kiszámíthatatlan finanszírozás, az egzisztenciális bizonytalanság és ennek a művészi munkára is kiható következményei vezettek.

Urbán Balázs

[részlet a cikkből]

 

Gogol remekét persze talán még akkor sem lehetne előadni az aktuális valóságra adott reflexió nélkül, ha az alkotóknak ez volna a feltett szándéka. És valószínűleg nem is érdemes eljátszani, ha nem kívánnak fontos társadalmi-politikai kérdésekre reagálni vele. Bodó azonban – Kovács Krisztina dramaturg segítségével – alaposan átdolgozta a szöveget, melybe számos aktuálpolitikai utalást is beleírt. A társadalmi szatírát voltaképpen a politikai kabaré eszköztárával bővítette, de azért nem szorította háttérbe a szokásos groteszk vagy éppen blődli ízű poénokat sem. És a konstrukció nem szakadt elemeire, hanem látványosan összeállt. A színészi alakítások pedig úgy rajzolták el a figurákat, hogy ez nem szüntette meg a szituációk fenyegető valószerűségét. A szakmai siker ellenére félő volt, hogy a Vígszínház törzsközönsége egyfelől túl nyersnek, másfelől túlságosan abszurdnak érzi majd az előadás nyelvét – ehhez képest (a hírek szerint) a produkció nagy közönségsiker lett. (Ebben talán kis szerepet az a politikai ingyenreklám is játszott, melynek során egyes jobboldali orgánumok pártpolitikai elfogultsággal vádolták az előadást, a „kampányszínház" bélyegét próbálva rásütni.)

A revizor és a következő vígszínházi rendezés, a Koldusopera azt a vonalat követi Bodó Viktor rendezői életművében, amely talán kicsit megszakadt a Liliom után. Ezekben a relatíve hagyományosabb (de a honi kőszínházi közönség szempontjából így is formabontónak számító) nyelven megszólaló előadásokban Bodó egy klasszikus/félklasszikus mű interpretációjának szolgálatába állítja szokott, de a célnak megfelelően rostált rendezői eszközeit. A Koldusoperában ez még talán A revizornál is nyilvánvalóbb. Az előadás szövege itt jóval kevésbé szakad el az eredetitől, mint a Gogol-komédia esetében, a történet váza, szerkezete pedig szinte érintetlen. Ám a gegek, a blődli, a színházi referenciák, az abszurd ötletek jelen vannak az előadásban, csak éppen V-effektként alkalmazva. A szereplők így utalnak vissza szüntelenül a színházi helyzetre (hol megbeszélve a találkozót a takarásban, hol utalva a játék közben végzett fizikai cselekvésekre stb.). Ezúttal sokkal kevesebb a direkt aktuálpolitikai jellegű poén (ami van, azt azért hangsúlyos pontokon helyezik el az alkotók), Bodó hagyja magát Brechtet beszélni, aki a szokott módon szörnyűségesen aktuálisnak bizonyul. (Akár olyan érzésünk is lehet, mintha a kortárs magyar politika és társadalom próbálná a lehető legcinikusabb módon alátámasztani a brechti mondandót.)

Az pedig nem újdonság, hogy a zene szerepe kiemelten fontos Bodónál – ami egy híres zenés darabnál azonban értelemszerűen mást jelent, mint a frissen szerzett kompozíciók esetében. Az előadás az eredeti hangszerelésben és hangfekvésben szólaltatja meg Weill dalait (amire példát én korábban nem láttam/hallottam). És azáltal, hogy nem a kellemes, középre transzponált dalok hangzanak el (következésképpen a szokottnál szinte minden hangjegy sokkal magasabban van), elvész a zseniális Weill-dallamok slágeres kellemessége. Az egész dallamvilág nyersebb, kellemetlenebb és egyúttal jelentőségteljesebb lesz, ami sokkal jobban passzol a brechti mondandóhoz. Az előadás komoly szakmai hozadéka, hogy az előadók el is tudják énekelni a magas szólamokat – zenei értelemben is kimagasló produkciót hozva létre. A korábbiaknál is erősebben csiszolódott össze a két társulat (nem mintha A revizorban bármi probléma felmerült volna ezzel kapcsolatban, de ott csupán három szputnyikos színész vett rész a munkában, itt pedig csaknem az egész társulat, köztük többen főszerepet játszva). Sőt, a játszó személyeken keresztül is képződött híd a két társulat közt, hiszen a két szputnyikos főszereplőnek, Pető Katának és Hajduk Károlynak az a Hegedűs D. Géza volt osztályfőnöke az egyetemen, aki mind A revizor Polgármestereként, mind a Koldusopera Peacockjaként egészen kimagasló alakítást nyújtott.

 


 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/5.

számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 10. 1. | Nyomtatás |