Egy francia Londonban

Boris Charmatz Londonban

Mi lenne, ha London egyik legfontosabb kortárs művészeti múzeuma, a Tate Modern a tánc otthonává válna? Ezt a kérdést tette fel a francia koreográfus, Boris Charmatz, aki májusban két hétig uralta az angol főváros táncéletét. Amellett, hogy több előadása látható volt a Sadler's Wells táncszínházban, két napra a fent említett múzeumot is „elfoglalta" projektjeivel, miközben együtt dolgozott helyi táncosokkal és amatőr tánckedvelő közösségekkel is.

Megyeri Léna


Charmatz 2009-ben lett Bretagne koreográfiai központjának vezetője Rennes-ben, és első lépésként rögtön Musée de la Danse-ra változtatta az intézmény nevét. Hangsúlyozza, hogy nem a tánc múzeumát, hanem sokkal inkább táncoló múzeumot szeretne létrehozni, amelyet elsősorban az alkotók és a programok tesznek élővé. Az induláskor megfogalmazott manifesztum inkább általános ideákat, mint konkrét elképzeléseket tartalmaz, így ha meg akarjuk érteni Charmatz vízióját, a megvalósult projekteket kell megvizsgálnunk, amelyek közül számos látható volt most a Tate Modern-ben megrendezett kétnapos programsorozat keretében.

Tánc és múzeum közelítésére az elmúlt években nemcsak Charmatz tett kísérletet, hanem számos ilyen törekvés volt tetten érhető a nemzetközi táncéletben is. 2013-ban az Impulstanz fesztivál kollaborált a bécsi Weltmuseummal az „East-West-Meetings" és az „Occupy the Museum" című programok keretében, de gondolhatunk akár itthoni példákra is, mint a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködéseire, vagy a Múzeumok Éjszakája keretében megvalósuló táncos programokra. Charmatz azonban hosszú távon és sokrétű programokban gondolkodik, amelyekhez egyre több partnert talál külföldön is, 2012-ben például a New York-i MoMA-ba hívták háromhetes rezidenciára.

A Tate Modern nem csupán épületét bocsátotta a koreográfus rendelkezésére, hanem jó együttműködő partnerként maga is igyekezett hozzájárulni a „táncoló múzeum" koncepciójának fejlesztéséhez. Hiszen ahogy az „If Tate Modern was Musée de la danse?" internetről is letölthető programfüzetében írják, céljuk nem csupán egy kétnapos látványosság szervezése, hanem egy hosszú távú együttgondolkodás elindítása volt. Ennek érdekében színházi szakembereket kértek fel, hogy írják le, illetve később a múzeumban mondják el vagy akár adják elő, ők hogyan képzelnének el egy táncoló múzeumot, és különböző közösségi oldalakon erre buzdították a közönség tagjait is.

A kétnapos programsorozat jó része is interaktív volt: a közönség részt vehetett bemelegítő órán Charmatz-cal, megtanulhatta és előadhatta a Levée des conflits című, 25 mozdulatból álló darab egy-egy részletét, és megadott időközökben táncparkettnek használhatta a múzeum hatalmas, Turbine Hall nevű auláját. Látható volt a koreográfus két korábban készült, ezúttal helyspecifikusan előadott darabja is (manger, Á bras-le-corps). A két legérdekesebb program a tánc és az élő előadás archiválásának, megőrzésének problémájára próbált egyfajta választ adni. A 20 Dancers for the XX Century-ben húsz táncos adott elő részleteket a múzeum termeiben olyan koreográfiákból, amikben pályájuk során táncoltak. Charmatz szándéka szerint itt a színházi beidegződéstől eltérően nem a koreográfus és műve kerül középpontba, hanem a táncos, aki egyfajta élő archívumként hordozza a testében a XX. század fontos koreográfiáit. Olyan együttesek táncosaival lehetett „összefutni" a galériákban, mint a Rosas, a Michael Clark Company vagy éppen a New York City Ballet, de láthattunk ír sztepptáncot, utcai táncot, afrikai néptáncot, és fellépett a butoh nagymestere, a tate-beli fellépése után alig egy hónappal sajnálatos módon elhunyt Ko Murobushi is. A Roman Photo című projektben Charmatz David Vaughan tánctörténész könyvét használta fel, amelyben a szerző Merce Cunningham koreográfus 50 év alatt készült előadásaiból gyűjtött össze fotókat. Charmatz előadóival egymás után reprodukáltatja a képeken látható összes pózt és kompozíciót, ezáltal – mint mondja – egy „ál-Cunningham-előadást" létrehozva, amely bizonyos értelemben mégiscsak autentikus, új Cunningham-darabként is megállja a helyét. 2012-ben Charmatz ezt a projektet profi táncosokkal valósította meg (akkor Flip Book címen), ami egyrészről szellemes alternatívát kínált a koreográfus munkásságának megőrzésére, másrészről azért is volt helyénvaló, mert maga Cunningham is gyakran dolgozott múzeumokban az úgynevezett „event"-ek keretében. Idén a Tate Modernben azonban helyi amatőrökkel állították színre az előadást, és bár közösségformáló és táncnépszerűsítő értéke bizonyára volt a projektnek, előadásként (a neonszínű Cunningham-féle balettdresszben szaladgáló lelkes amatőrökkel) sajnos inkább parodisztikusan hatott.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/5.

számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 10. 1. | Nyomtatás |