Közel hajolni a dolgokhoz

Wilhelm-dalok – Jel Színház

A Jel Színház Wilhelm-dalok című előadása Tolnai Ottó versciklusa alapján készült. A kötetből Nagy József már 1992-ban is készített előadást Franciaországban (sőt Tolnai a próbák idején fejezte be a ciklusát). Az Orfeusz létráiban már Bicskei István játszotta Vilit, a falu bolondját. Az egykori nagy térben zajló, sokszereplős mozgásszínházi előadással szemben a mostani változat egy duó, amely meg is szólaltatja Tolnai Ottó verseit.

Sándor L. István

 

Vili: Bicskei István

 

Nehéz megmondani, hogy Bicskei miképp változik ilyen magától értetődően Vilivé. És azt még nehezebb meghatározni, hogy mi is adja ennek a figurának a lényegét. Hisz Bicskei semmi különösebbet nem csinál, mégis egy különös, szuverén lényt állít elénk. Bicskei jó érzékkel kerül minden megoldást, amely a bolondok, eszelősek színpadi ábrázolásában megszokott. Nem kívülről, hanem belülről teremti meg az alakot. Inkább egy naiv, világra rácsodálkozó gyereket látunk, és semmiképp nem egy őrültet. És tulajdonképpen lehetetlen is megmondani róla, hogy – ahogy Gézagyerek mondaná – ő mitől is hibás.

Pontosabban egy dolog azonnal árulkodik Vili különösségéről – az, ahogy beszél. Az elnyújtott szavakból, tétova megállásokból, nekilóduló újrakezdésekből, megtört dallammenetekből egy különös beszédmód alakul ki. De ez a lehető legtermészetesebben szól Bicskei szájából, semmi csináltság vagy keresettség sincs benne. (Egy interjúkból kiderül, hogy Bicskei István már kamaszkorában jól tudta utánozni a szintén magyarkanizsai Dobó Tihamér festőművészt, az a hang, amin az előadásban Vili megszólal, az ő hangja) Ez a lassan formálódó beszéd valami különös, gyermeki bölcsességet kölcsönöz a figurának. Akárcsak a gyerekek (például Máthé Angi Mamójának beszélője), ez a kortalan, hosszú szakállú Vili is képes nagyon közel hajolni a dolgokhoz, jelenségekhez, beléjük kapaszkodni, kitartó figyelemmel szemlélni azokat. S miközben semmi bonyolultság nincs abban, ahogy Vili gondolkodik, ez az egyszerű, makacs figyelem olyan kérdésekig vezeti el őt, amelyeket eszébe sem jutott volna feltenni. Bicskei Vilije ezt a rákérdezést tudja eleven élményként közvetíteni.

 

„én kő"

 

Tolnai szövegeiben a hétköznapi helyzetekről könnyen csusszan át a gondolat a lét nagy kérdéseinek egészen egyszerű (szinte együgyű) megfogalmazásáig, amelyben mégis csak valami sorsszerű kap hangot. „Van, amikor a kertisöprű teljesen elkopik" – kezdi az egyik vers, majd ezt részletezi a szöveg, meg azt, hogy Vili miért is szeret söprögetni vele. „Söprögetni a semmivel a semmi kertjét" – szalad ki végül afféle összegzésként a száján az önmagánál mélyebb értelmű mondat.

És ez könnyed témaváltást is jelent: az ismétlések, variációk által szerveződő monológ arról kezd szólni, hogy nem a söprű kopása miatt „nem söprögethetek" tovább, hanem azért, „mert most meghalok / éppen most halok meg". Erről meg az jut Vili eszébe, hogy ha meghal „mekkora kő zuhan le a mama szívéről". Majd ennek a konkrétan elképzelt legördülésnek a képe hozza magával a gondolatot, hogy tulajdonképpen ő ez a kő. És addig ismételgeti, addig mondogatja – szinte kataton módon – a kő szót, amíg valami különös megrendültség születik a nézőben / hallgatóban, hogy Vili léte tulajdonképpen csak ennyi. Mint „egy hatalmas kő, ami legurul / ami szépen alágördül valami vörös dombról / valami halkan doboló véres dombról". Aztán a vers a végén valami szomorú, fájdalmas fricskaként annyit teszi hozzá mindehhez: „egye fene a kertisöprűt".

De nemcsak Bicskei hangja, hanem finom, plasztikus, mélyértelmű mozdulatai, gesztusai is fontosak Vili jellemzésében. Az előadás kezdetén (mottóként Tolnai helyett Deleuze-t idézve), amikor a kockadobás és a gondolkodás összefüggéseiről beszél, akkor magyarázatként egy krétát vesz a kezébe. Majd megtörik beszéde lendülete is, amikor véletlenül eltörik a kréta. Miközben próbálja újból felvenni a gondolat / beszéd fonalát, rémülten próbálja összeillesztgetni a két fél darabot, mintha vissza lehetne jutni a széttört egészhez. Aztán lemondóan elhajítja a darabokat. És újabb kréta kerül a kezébe, és ismét lendületessé válik a gondolatmenet. Magyarázatként valami bonyolultat akar rajzolni a táblára, talán egy teljes labirintust. De végül ebből csak egyetlen határozottan kitett pont lesz, amit aztán Vili egy újabb tétova gesztussal kérdőjelez meg.

 

Részlet egy hosszabb elemzésből, mely teljes terjedelemben jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/3. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 07. 21. | Nyomtatás |