A színház szabályai

Ricardo Machado–Réti Anna: Point of You

„A másikat megismerni nem kell sietni jó lesz ha engem nem ért senki nem érdekel." – Merániai János esztergomi érsek híres mondatának („Regiam occidere", 1213) parafrázisát olvashatjuk Réti Anna és Ricardo Machado Point of You című közös darabjának ismertetőjében. Az esztergomi érsek mondatának dodonai kétértelműsége az egész darab meghatározó jellemzője lesz.

Dohy Anna

 

 

Az első pillanattól az utolsóig kétféleképpen nézhetjük és érthetjük a történteket, és a táncosok tesznek róla, hogy sose tudjunk kikötni egyik oldal mellett sem. Az előadás olyan, mintha az alkotók csokorba gyűjtötték volna a kétértelmű vagy kétféle megoldási lehetőséggel rendelkező dolgokat, hogy aztán egy szintén kétértelmű eseménysorrá fűzzék össze. Még az sem világos, hogy mikor kezdődik a darab, és mikor ér véget.

Ez a kétértelműség nem csak szimbolikus: elemien jelen van a darab szerkezetében. A belépő nézők már az ajtóban kapnak egy kártyát, amin a táncosok fölszólítják őket, hogy az est során bármikor álljanak föl, menjenek oda valakihez, és kérjék meg, hogy cseréljenek helyet. A kettéosztott nézőtér közrefogja a színpadot, így ez a helycsere szükségszerűen azzal jár, hogy a néző belesétál a táncosok produkciójába. Noha ezt feltehetően a nézők még nem konstatálják azonnal, de a darab már a kártyák átadásával kezdetét veszi, hiszen ez az első fontos kapcsolatteremtés a táncosok és a nézők között.

A tényleges táncelőadás egy stilizált verekedés képeivel kezdődik. A jelenet elég erőszakos lenne, ha a szereplők nem alkalmaznának olyan eszközöket, amelyek szándékosan semlegesítik a színházi hatást: mozdulataikat lelassítják, nem érnek egymáshoz, és minden mozdulat előtt hangosan bemondják, hogy mi következik (rúgás, ütés stb.). Réti Anna csak ezután kapcsolja fel a színházi fényeket a színpad szélén elhelyezett irányítópulton. A következő mozdulatsort kétszer táncolják el: egyszer az egyik, másszor a másik közönségfélnek. A darabnak talán ez az egyik legszínházszerűbb része, annak ellenére, hogy az erős szemkontaktus a nézőkkel már ezen a ponton megkérdőjelezi a színpad és a nézőtér határvonalait. A két táncos olyan, mintha összenőttek volna a fülüknél fogva. Egy lényként mozdulnak, teljes összhangban vagy épp ellentétes akaratokat feszítve egymásnak, miközben a legfontosabb mozdulatokat a szemmozgások, az irányított nézések teszik ki. Nézőként meglehetősen hatásos közelről farkasszemet nézni ezzel a négyszemű, merev tekintetű lénnyel.

Ez a megnyugtatóan ismerős színházszerűség a következő pillanatban már meg is szűnik, amikor egy aszpirinreklám részlete hangzik fel. „A világon nincs két egyforma ember, de a hátfájás, a fejfájás és az ízületi fájdalmak valamennyiünket érinthetnek." Még fölocsúdni sincs idő, amikor megkapjuk a feladatot: Réti Anna egy táblára írt felirattal fölszólít minket, hogy gondolkozzunk gyorsan, majd pedig egy matematikapéldát ad fel. A válasz – természetesen – itt is kétféle lesz. Egyes nézők szerint a megoldás ötezer, míg mások szerint négyezer-egyszáz. A talány persze nyitva marad.
Míg a jobboldali nézők a feladványon töprengenek, a baloldaliaknak Ricardo Machado elmeséli az álmát. A történet, amit fejjel lefelé lógva mond el, eredetileg egy taoista kínai filozófustól, Csuang Csou-tól származik: „Egyszer régen én, Ricardo, azt álmodtam, hogy pillangó vagyok, csapongó pillangó, amely szabadnak és boldognak érzi magát, s mit sem tud Ricardóról. Hirtelen azonban felébredtem, és íme, én voltam az, a valóságos Ricardo. Most aztán nem tudom, vajon Ricardo álmodta-e, hogy pillangó, vagy talán a pillangó álmodja éppen, hogy ő Ricardo?" Ennél szebben talán nem is lehet kifejezni annak a kettősségnek a lényegét, ami a darab fő feszültségét adja. Mi most egy színházban vagyunk, ami eljátssza, hogy igazából nem is színház – tehát a színházi szerepe szerint nem az –, vagy pedig egy színházban vagyunk, ami eleve megtagadja a színház szabályait, és egyáltalán nem hajlandó semmiféle szerepet eljátszani? A darab már akkor elkezdődött, amikor a nézők beléptek, és átvették a kártyákat, vagy csak a lámpák fölkapcsolásakor – tehát jóval az első mozdulatok után? Vagy néha elkezdődik, és néha abbamarad, hogy egy kicsit ne legyen színház?

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/3. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 07. 21. | Nyomtatás |