„Az értelmetlenség értelmében"

Parti Nagy Lajos; Don Quijote – Szkéné Színház; Verebes Ernő: Don Quijote – Nemzeti Színház; Don Quijote voltam – Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros

Cervantes halálának 400. évfordulóján több Don Quijote-előadás is látható a magyar színpadokon. Játsszák a regény adaptációját a Szkénében, a Nemzeti Színházban és Dunaújvárosban. Az előadások jónéhány dologban meglepő hasonlóságot mutatnak, de abban alapvetően különböznek, hogy miképpen tekintenek rá az emblematikussá vált főhősre.

Bíró Kristóf

 

A levágott fül

 

Szintén a haldoklás keretezi a Szkéné előadását. De itt nincsenek többszörös nézőpontváltások, ehelyett nagyon világos a szerkezet. Don Quijote fekszik az ágyon, ebből a helyzetből felidéződik korábbi életének, kalandjainak néhány állomása, majd ezek végén megérkezik a halálba a hős, és eltűnik az ágy mélyén, mint egy koporsóban. Végül az előadást indító (a regény kezdetét felolvasó) lány behúzza az előfüggönyt, mint ahogy a kórházakban szoktál elfüggönyözni az ágyakat, amikor éppen meghalt valaki.

Ebből a világos szerkezetből egy nagyon pontosan követhető előadás született a Szkénében, amelyhez hozzájárul az is, hogy a rendező RábaRoland markánsan jelölte ki a játék kereteit, irányait. (Egy hatalmas ágy alkotja a díszletet, ennek kellékei – tartórúdjai, párnái, matracai – változnak át többszörösen, vesznek fel újabb és újabb funkciókat, és teremtik meg a különböző helyszíneket, illetve az újabb és újabb szituációkat.) A rendezői megoldások és a színészi alakítások jól követhetővé teszik azokat a szándékokat, amelyek Parti Nagy Lajos adaptációjában megfogalmazódnak.

A Szkénében látható Don Quijotét különlegessé teszi a mostani feldolgozások között az is, hogy ez az egyetlen, amely egy végigírt adaptációból indul ki. Parti Nagy határozott kézzel emeli ki a történet motívumait, és formálja azokat darabbá.
Nála az egyik meghatározó motívum Don Quijote sebzettsége (ezért lehet az előadás kerete s egyúttal színpadi közege a betegágy). A főhőst rendre elpáholják, megsebzik, majd minden kalandban újabb és újabb sérüléseket szerez. Ezért a róla kialakult kép összegzője is lehet az a kép (amely egy remek rendezői ötlet eredménye), hogy az előadás közepétől egy levágott, majd visszavarrt fület látunk rajta.

 

[...]

 

Egy valamiben azonban feltétlenül tovább jut, nevezetesen abban, hogy a fantáziájával teremti meg azt, amit az életben nem talál. Amit csak kudarcként, vereségként, csalódásként él meg. Képzeletének ez a tágassága alkotja Parti Nagy Lajos adaptációjának másik meghatározó motívumát. Ugyanis a Szkéné előadásában Don Quijote kóbor lovagságának lényegét az a hit is jelenti, hogy „tudom, hogy nemcsak az lehetek, akinek magamat mondottam." Mert maga is teremti saját magát: „Mióta kóbor lovaggá lettem, azóta vagyok, aki vagyok".

Parti Nagy adaptációjából és a Szkéné előadásából az derül ki, hogy Don Quijote kalandjainak jelentős része csak a képzeletében játszódik le. És amikor erre egyszer rá is kérdez Sancho, mert szerinte „nem voltak ott se kísértetek, se elbűvölt emberek, hanem csak olyan hús-vér teremtések, mint mi magunk", akkor a lovag kioktatja: „hogyan lehetséges, hogy immár ennyi ideje jársz velem, s nem tapasztaltad, körülöttünk szakadatlanul egész sereg varázsló űzi gonosz mesterségét", akik bármit képesek bármivé átváltoztatni.

 

[...]

 

Ezért kérdezi meg végül Don Quijote Pedro mester majmát, hogy amik velem eddig és ezelőtt történtek, igazak voltak-e, vagy csak álmodtam őket? Mert azt hiszem, mind a kettőből van bennük valami. A majom csak annyit mond, hogy részben igaz, részben nem. De Pedro (Kovács Krisztián) hosszabban válaszol. És ahogy a majmával kapcsolatban ígérte, ő sem a jövőről beszél, hanem csakis a jelenről: „A megsűrűsödött keserűségek órájában megszáll mindannyiunkat egy hirtelen sejtelem. S hirtelen meglátjuk, hogy mi már nagyon régen élünk, régiek az álmaink, a boldogságunk, a csalódásaink. Hősök, számon tartott, méltó, nagyszerű hősök. Ilyenek nincsenek ma már, ennek már vége van. Már egy szélmalom se támadható. Ugyanakkor ennyi kisszerű, csatazaj nélküli, mindennapos, apró és nyomorú, vér nélküli harc még sohase folyt, mint ma folyik, itt, közöttünk. Mert az élet ennyi csak: szorongunk és teljesítünk.

Van-e hát logikusabb haditerv az álmodozásnál?

Don Quijote a szegény, a hős, derék lovag, az ügyetlen, rongyos, nagy gyermek, az álmodó, a bolond, ma is él." És ennek szellemében szól a záródal is: „Mi mindannyian Don Quijoték vagyunk."

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/10. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

16. 04. 5. | Nyomtatás |