Beragadt az idő a romkocsmában

Kovács Gerzson Péter: Deja Vu – TranzDanz

Mindenki ismeri azt a kellemetlen érzést, amikor épp megtámaszkodna, de a könyöke lecsúszik az asztal pereméről, és a kibillenő egyensúlyt hirtelen rándulással kell visszaállítani. Mi történne, ha ebben a pillanatban beragadna az idő, és folytonosan megismételné önmagát? Támaszkodás, kibillenés, rándulás újra és újra, örökké.

Dohy Anna


Mindenekelőtt rendkívül fontos a helyszín: a darab, ahogy ez már a szórólapból is kiderül, egy gangos bérház udvarán játszódik. A játszóteret kettéosztja egy homlokzat, ami mögött – mintha csak kirakaton át néznénk – egy romkocsma szokásos berendezési tárgyait látjuk: különböző összeguberált székeket, asztalokat, egy piros fotelt. De a táncosok nem ott, hanem a nézőkkel egy térben, a homlokzat innenső oldalán fognak táncolni. Eljátsszák, hogy egy gangos bérház udvarán vannak, miközben tényleg egy gangos bérház udvarán vannak: a színház és a valóság összeér, és önmagába fordul. Nem tudjuk, mi a díszlet, és mi tartozik a valósághoz, hiszen a valóság maga lesz a darab díszlete, ahogy mi, a közönség, is a darab szereplőivé válunk.

A táncosok különböző idősíkokban léteznek: nem látják egymást, nem alkalmazkodnak egymáshoz. Csupán a nézők számára jelenik meg a darab úgy, hogy mindez egyszerre történik: mintha egy bérház udvarán egyszerre látnánk a tegnapot és a holnapot. A valóságérzékelésben zavar keletkezik, mert hirtelen nem tudjuk, hogy amit látunk, az most történik-e, vagy pedig egy emlék: deja vu.

A szereplők egyszerű, hétköznapi mozdulatokból indulnak ki. Elhelyezkedni egy billegő hokedlin, félrerúgni a csikket, kezet rázni valakivel, egy hirtelen zaj irányába kapni a tekintetet: ösztönös dolgok, spontán reflexek, amik állandóan jelen vannak a mindennapokban, és meghatározzák a mozgásunkat. De az egyes mozdulatok folyamatos, kényszeres ismétlése idézőjelbe teszi a mindennapi tapasztalatot, és egy őrjítő időspirált generál, amiből nem lehet kitörni. Mintha beakadna a lemezlejátszó, és újra meg újra hallanánk ugyanazt a pár másodperces töredéket: mindig minden megismétlődik, míg a vigyor vicsorrá, az ösztönös reflex kényszeres rángássá nem válik. Mint Chaplin Modern idők című filmjének híres jelenetében: a mindennapi munka mozdulatai úgy beleivódnak a szervezet sejtjeibe, hogy már akkor sem tudja abbahagyni a gépies mozgást, amikor megtehetné. A test rugók, forgáspontok és ütközők mechanikus szerkezetévé válik.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 05. 20. | Nyomtatás |