Tornádó befőttesüvegben

Üvegbura – Badora Társulat, Nemzeti Táncszínház

„Azt reméltem, érzéketlen, merev arcom mögött is meglátják a jó szándékot, és hálásan néznek rám."

Sylvia Plath 1963-ban megjelent regénye, Az üvegbura inspirálta a Badora Társulat legújabb bemutatóját. „A történet: ennek a baljós hasonlatnak [a cím] a kibontakozása, a betegség [depresszió] első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokk-terápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében Sylvia Plath öngyilkos lett." (Olvasható az Európa Kiadó példányának hátlapján.)

Farkas Kristóf

 

Barta Dóra adaptációjában az amúgy láthatatlanul ránk boruló – és leginkább ezért fenyegető – címtárgy az előadásban három formában is plasztikus megjelenítést kap. Feltűnik gömbakváriumként, viselik sisakként, és egy feltört, gyerekméretű tojásként is „szerepel", hogy még véletlenül se felejtsük el, miről van szó. Az expozícióban a táncosok egymás kezébe adogatva juttatnak el a színpad egyik széléről a másikra egy vízzel teli akváriumot, benne egy árva aranyhallal. Az állat ott léte talán azon a téves hasonlaton alapszik, hogy annak öt másodperces memóriája elfeledteti vele, hogy valójában mekkora is az élettere, ezzel egyfajta boldog tudatlanságot biztosítva neki. Még ha nem is igaz a fenti állítás, a párhuzam elég kézenfekvő: a négy fal sem különb, mint a gömb felülete.

A laokoóni csoportkép monoton, de organikus lüktetése összekapcsolja a táncosokat, mindenki azonos dinamikával mozog, mégis a jelmezek által jól elkülöníthetőek egymástól a kibontakozó jellemek. Kiss Julcsi ruhái letisztult, egyszerű színeket de rafinált szabásmintákat használnak, és erős karakterteremtő erővel bírnak. A kosztümök mellett megjelenő paróka (Horváth Zita), ill. a paróka-szakáll-bajusz (Csizmadia Tamás) kérdéses és gyenge pontja az előadásnak. Nem egyszerűen karaktereket teremtenek, hanem inkább már karikíroznak. A társulat tagjai (akiket még nem említettem: Szőllősi Krisztina, Wéninger Dalma, Darabont Áron, Túri Lajos, Matkovics Norbert) önmagukban mind elég expresszívek ahhoz, hogy technikai tudásukon túl bármilyen más többletjegyet rájuk kelljen aggatni. A szerepek megtöltése „saját, hozott anyaggal" szintén beszédes, ha mozdulatokba van oltva, de súlytalanok és céltalanok a civil gesztusok, a túlzott és mímelő arcjáték, az üres kiabálások, a néma kiáltozások – ha csupán a helyzet drámaiságát kívánják mélyíteni. Ez nem a táncosok színészi kvalitását kérdőjelezi meg, mert ők képesek a maguk valójában „létezni" a színpadon, csupán arra mutat rá, hogy a megjelenítésnek ez a többszörös aláhúzottsága egyre inkább tolakodó lesz az előadásban.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 05. 20. | Nyomtatás |