Az evolúció hullámhosszán

Rózsavölgyi Zsuzsa–Terebessy Tóbiás: Öreg tó

Az Öreg tó a japán haikuktól kölcsönzi a felépítését: natúr, letisztult, sallangmentes formavilág, tömör közlés és filozofikus tartalom jellemzi. De az egyszerű természeti kép megrajzolása mögött olyan mélység rejlik, amit ha ki lehetne fejezni szóban, nem lenne szükség arra, hogy eltáncolják. A darab kezdetén hosszú a csönd, de hát az időt nem lehet sürgetni. Az idő régóta telik, egyenletesen és megállíthatatlanul.

Dohy Anna


Rezgés. Az első, a legegyszerűbb mozgás, amire még az élettelen anyag is képes. A rezgésből energia lesz, amivel haladni lehet, a haladásból irány, az irányból tudat. Minden élőlény más stratégiát alakít ki, hogy elérje a célját: képességét a mozgásra a táplálékszerzés, a szaporodás, területszerzés szolgálatába állítja, ennek megfelelően a rezgésből különbözőképpen fejleszti tovább a mozgását hullámzássá, kilökődéssé, pulzálássá. Csigák, polipok, medúzák és ismeretlen tengeri lények hajtják magukat így az emberi testtől idegen közegben és módon. Evolúciót látunk, de nem a test, még csak nem is a tánc, hanem a mozgás evolúcióját az egysejtűtől a puhatestű állatokon át az emberig. A testrészek fokozatosan találják meg a saját funkciójukat, fokozatosan alakulnak ki az általunk megszokott irányok és dimenziók: a darab végére a fent felkerül, a lent le, a fej és a lábak is megtalálják a térben a maguk helyét. De idáig még hosszú az út.

A színpadkép olyan, mint egy nagy, foszforeszkáló tartály. A fények és hangok, a derengő kék, rózsaszín, narancssárga színek a korallzátonyok és hínárok víz alatti világát idézik. A víz mint közeg nagyon fontos szerepet játszik: a lebegő-rezgő mozgásokat csak gravitációmentes térben lehetne létrehozni. A táncosok úgy érik el ezt a lebegő hatást, hogy mozgásukban nem nyilvánul meg a gravitáció elleni küzdés. Minden gördül, minden puha, mintha a földre érkezéseket valamilyen láthatatlan közeg – a víz – tompítaná. Ugyan mi is koppanhatna a víz alatt? Minden mozdulatban benne látjuk annak előzményét és következményét, nincsenek fix pózok, megállított lendületek vagy ütköztetések, minden csupa kényelmes hullámzás, lassú áramlás.

Ennek a hatásnak az elérésében elsődleges fontosságú, hogy megszűnik a láb hegemóniája. A tánc történetének nagy részében a láb, a lépések létrehozója, játszotta a fő szerepet. A karok, a fej, a törzs fokozatosan utat tudtak törni maguknak a modern táncban, de a láb – tartó funkciója miatt – a mai napig a dinamika és egyensúly legfontosabb elemeként jelenik meg a legtöbb koreográfiában. Rózsavölgyi Zsuzsa és Terebessy Tóbiás darabjában viszont a láb semmivel sem fontosabb a test többi részénél, legalábbis ami a darab első felét illeti. A mozgás evolúciójában ekkor még nem különülnek el a testrészek funkciói, így a kar, a has, de akár a váll vagy a fej is egyformán kiveszi a részét a test súlyának megtartásában, a mozgás irányának és dinamikájának alakításában. Ha mégis egy-egy pillanatra a láb kerül alulra, a súly nagy részét a többi táncos tartja meg, akik hátukon fekve emelik a magasba társuk testét.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 05. 20. | Nyomtatás |