Jól van, Woyzeck (Az árvaság neve)

Büchner: Woyzeck - Miskolci Nemzeti Színház

Az első percekben a szemünk láttára, a fülünk hallatára születik meg az Apokrif. Szemközt a pusztulással egy ember lépked: Görög László Pilinszkyt mond a futópadon. Woyzeck beszél – nincs semmije, árnyéka van. A Miskolci Nemzeti Színház Georg Büchner műve alapján készült előadásáról Ölbei Lívia ír.

Ölbei Lívia

„ (...) Paradox módon azonban mégis csak megvakultunk, sőt: mi vakultunk meg egyedül és igazán, ahogy a féltékenység bizonyosságszomja a másik emberből, a testiesség a testből, egyszóval a világiasság a világból semmit se lát. Nemcsak a realitást, utoljára még legfőbb ambíciónkat, jelenlétünk élményét is szem elől tévesztettük", írja Pilinszky János A „teremtő képzelet" sorsa korunkban című írásában (előadásszövegében), és így folytatja: „Ékes példa rá a modern színház. Egy szép napon arra ébredünk, hogy az, ami a színpadon történik: sehol sincs jelen." (A kiemelés Pilinszkyé.) Béres Attila miskolci Woyzeck-rendezése azzal ajándékozza meg a nézőt – azt a brutális, mégis fölemelő súlyt teszi a vállára –, hogy az, ami a színpadon történik: mindenütt jelen van.

A saját történetét folyamatosan író „Woyzeck-diskurzusban" minden bizonnyal fontos hely és figyelem illeti meg a miskolci bemutatót, amely úgy képes a végtelenbe is utat nyitó, egyúttal önmagába visszaforduló tökéletes, sokdimenziós egészt formálni a töredékes, befejezetlen Büchner-drámából, hogy az alapmű fragmentáltságát, mozaikosságát az előadás szervezőelvévé teszi. A linearitás történeti és a körkörösség – egyrészt mint bezártság, másrészt éppen mint lezáratlanság – mitologikus természete olyan szerves egységben érvényesül itt, hogy nemcsak elbírja, hanem gyönyörűen föl is mutatja a drámában rejlő értelmezési rétegeket. Megkockáztatható, hogy az összeset. A lélektani-szociális-társadalmi-történelmi dimenzió (a szenzációs újsághírként tálalható féltékenységi dráma, a lélek kifürkészhetetlensége, a kisember kiszolgáltatottsága stb.) a dramaturgi beavatkozás és a színrevitel által azonnal, minden pillanatban tágabb összefüggésbe is kerül: filozófiai-lételméleti mélységeket-magasságokat kap. És itt megint muszáj elámulni azon, hogy a szinte még gyerek Büchner a 19. század elején olyan, máig ható folyamatokra, mechanizmusokra érzett rá, amelyek majd a századfordulón válnak igazán láthatóvá, érzékelhetővé és mindent – tudományt, művészetet, filozófiát, emberképet – fölforgatóvá; és amelyeknek első grandiózus megfogalmazója Dosztojevszkij, az orosz perifériáról. Innen lélegzetelállítóan egyenes és magától értetődő út vezet Pilinszky Jánosig, aki most három versével simul bele – gondolatilag, érzelmileg, motívumrendszerében – a Woyzeck világába. Egy és ugyanaz a világ. A Pilinszky-versek (a felütés az Apokrif, aztán elhangzik a Kihűlt világ és a Ne félj) beemelése az előadásba talán a legfontosabb döntése a rendezőnek. És ha Pilinszky, akkor nemcsak Istenhez (vagy nevezzük bárhogyan) való viszony, hanem Auschwitz is. Auschwitz abban az értelemben, ahogyan Kertész Imre érti: az embert puszta tárgynak tekintő, futószalagon működtetett, elidegenedett nagyüzemi modernitás közönyös diadala az érzelgőssé nyűtt „humánum" fölött. „Auschwitz óta semmi sem történt, amit Auschwitz cáfolataképpen élhettünk volna meg", írja Kertész a Valaki másban. Mindenestül ezért olyan dideregtető a miskolci Büchner-előadás, amelyben Woyzeck voltaképpen folyamatosan mozgásban van. (Mint a drámában: a Kapitány rója meg, hogy állandóan szalad – úgy szalad át a világon, mint az a bizonyos nyitott borotva.) Most hol a színpad bal szélén fölállított futópadon lépked; hol fut körbe-körbe a kórház-, laktanya-, katonai kiképzőbázis-asszociációkat keltő fém-állványrendszer fölött kialakított folyosón, amely egybefogja a játékteret a nézőtérrel. (És amely még a POSZT-helyszínen, a miskolci játszóhelynél tágabb pécsi kamaratérben is hatásos.) Nem lehet nem gondolni Sziszüphoszra (bár már nem kérdés, hogy boldognak kell-e elképzelnünk). Ez az a helyzet, amikor a hideg olyan hideg, hogy forrónak érződik. (A pokol forró vagy hideg?) A mindenhatónak gondolt, eltorzult tudomány zsákutcájában vergődő Doktor kísérletezik velünk. (Amikor elindulnak a magasban az áttetsző nejlondrapériák, mintha óriási röntgengép lépne működésbe.) A tűrés határvidékein járunk: a hosszan kitartott, fülbe-agyba fúródó, teret kitöltő jelzőhang (honnan érkezik, kintről vagy bentről?) az elviselhetőséget súrolja, szó szerint. Kifutnánk a világból, de hova. (Ez az irgalmatlan hang nagyon távolról a múlt századfordulós Cseresznyéskertben fölhangzó baljós, furcsa hang rokona: elpattan egy húr, valami megszakad, valami véget ér és elszabadul.)

 A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 



14. 10. 14. | Nyomtatás |