A megnyíló idő

Darvas Benedek-Pintér Béla: Parasztopera – Pécsi Nemzeti Színház

 

Mohácsi János előszöri 2008-ban a kaposvári főiskolai osztályával rendezte meg a Parasztoperát. Ezt követően 2010-ben a Pécsi Nemzeti Színházban is színre vitte a darabot. Az előadás 2011-ben szerepelt a POSZT-on, és ott Mohácsi a legjobb rendezés díját kapta érte (Köles Ferenc pedig a színész zsűri döntése alapján lett a legjobb férfi szereplő).

 

Szimbolikus keretek közt?

 

Mohácsi János rendezései a Parasztopera két alapproblémájára keresik a választ. Egyrészt arra, hogy mennyiben tekinthető a darab operának, másrészt arra, hogy kibontható-e belőle a sorstragédia.

Az első kérdésre Kovács Márton, a Mohácsi-rendezések zenei vezetője hasonlóan markáns választ adott, mint Cári Tibor, a temesvári zenei vezető, bár megoldásaik alapvetően különböznek egymástól. A temesvári előadás zenei hangzása egyértelműen a barokk kamaraopera felé közelítette a művet, Kovács Márton viszont inkább „dalműnek" tekintette, azaz meghagyta az áriák és a recitativók kontrasztját. Utóbbiakat nem próbálta zeneibbé tenni, úgy tekintett rájuk, mint a drámai hatás hordozóira (mint a prózai részekre a dalműben), de egyértelműen megerősítette az áriák, a dalok hangzását (annak ellenére, hogy – a prózai színészek egyetlen képességei miatt – nem igazán erősek az énekszólamok). Némileg át is hangszerelte a zenét, egyrészt valamivel mélyebben szól a zenekar, másrészt a ritmus és a díszítések is különböznek Darvas Benedek eredeti változatától. Összhangzásában így inkább a népzene, s nem a barokk válik erőteljesebbé: Kovács Márton egy igazi nép(zene)i operát alkotott a Parasztoperából.

A Mohácsi-rendezések zenei hangzásának megerősítésében fontos szerepe van a kórusnak is. Már a kaposvári főiskolásokkal színre vitt Parasztoperában is leültette a háttérben azokat a hallgatókat, akik nem szerepeltek a történetben. Bár nem kaptak önálló szólamot, a tuttikban együtt énekeltek a játszókkal, egyébként pedig, akárcsak az antik tragédiák kórusai, mindvégig figyelemmel követték, ami a „hősökkel" történik. De nemcsak az állandó figyelmük, az összhangzásban betöltött szerepük volt fontos, hanem az is, ahogy reagáltak az eseményekre. Például amikor a Menyasszony anyja bevallja, hogy nem a férje a lánya apja, akkor feljajdultak. (Ez így volt a pécsi előadásban is.) Hasonló zenei jelzésekkel máskor is megjelent a történethez való viszonyuk.

A pécsi előadásban ugyancsak szerepelt kórus, sőt erősödtek a görög színházra való utalások is. A pécsi Parasztopera egyik nagy meglepetése az volt, hogy egy teljesen új nézőtér épült hozzá a Kamaraszínházban. Az előadás egy megnövekedett méretű, arénaszerű színpadon zajlott, amelyre jó rálátást biztosított a meredeken emelkedő, távlataiban, összhatásában a görög színházakra emlékeztető nézőtér. (Az már más kérdés, hogy az előadás teljesen más élményt jelentett a harmadik sorban, mint a huszadikban – volt alkalmunk mindkettőt megtapasztalni.) A rálátáson túl a színpad tagolása is a görög színházra utalt. A színészek az orkhesztrának megfelelő első térrészben kaptak helyet, e mögött, kicsit magasabban ült a kórus és a zenekar (ez a térrész a hellenesztikus proszkénionnak feleltethető meg). Hátul egy fal zárta le a teret (akárcsak a szkéné a görög színházban) .

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/8. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 03. 11. | Nyomtatás |