A tánc helye: a bőr

aUTONÓM zÓNA – Góbi Rita Társulat, Természetes Vészek Kollektíva

„Három hely van a világon. Először is a bőr. Másodszor, ami a bőrön belül van. Harmadszor pedig, ami a bőrön kívül." (Kazuo Ohno, japán táncos és koreográfus, Artforum 2013, Summer) De pontosan hol van a bőr? Hol van a test határa? Az aUTONÓM zÓNA kísérletet tesz a bőr mint hely feltérképezésére és kitágítására.
Bebábozódott lárvák képeivel kezdődik a Góbi Rita Társulat és a Természetes Vészek Kollektíva közös produkciója a Trafóban. A lárva bábja: az első bőr. Ahogy a zene elkezdődik, a lárvák lassan bekebelezik burkaikat, hogy újabb bőrüket mutathassák a külvilág felé.

Dohy Anna


A táncosok az egész előadás során minden irányban megpróbálják kitágítani az emberi test határait, hogy elérjenek nem emberi állapotokat. Az egyik irány a rovarszerű, csúszómászó-állapot. Aki látta már közelről, ahogy a csiga behúzza a szemét, vagy aki megfigyelte már, hogyan csapnak össze a hím szarvasbogarak, az el tudja képzelni, hogyan bújik vissza a testmaszkba a táncosok karja, vagy hogyan rontanak egymásra a szereplők. A táncosok nagyon sokat használják az ujjaikat, mint a test legaprólékosabb, legrovarszerűbb részét. A fekete színpadon fehéres-szürkés színű lények a sötét barlangrendszerek mélyén élő vak csúszómászók képeit idézik. A speciális testmaszkoknak köszönhetően a mozdulatok segítségével létrehozott lények egyes testrészei nem mindig ott vannak, ahol eredetileg a táncosé – például a fej vagy a végtagok is új helyet és funkciót kapnak.

A mozdulatok jelentős részét a természet képei ihlették, más részük viszont a gépek és robotok világából ered. A félig emberi, félig gépszerű testek a génmanipulált poszthumán világ részeiként tűnnek fel a színpadon. (A Természetes Vészek Kollektíva korábban a Jurányi Házban bemutatott eldorado.com című produkciójában is foglalkozott az emberi génmanipulációval – ennek a szellemisége fedezhető fel a mostani darabban is.) Mintha továbbléptünk volna az evolúcióban: az új, erőszakosan gyermeteg nemzedék büszkén viseli furcsa kinövéseit, abszurd sejtburjánzásait.

A poszthumán robotszerűség érzését erősíti a kivetített video-computer animáció és a zene is. Az utóbbi az ember és a gép kapcsolatának különleges játéka: az emberi hangok a gépi hangokkal keverednek, egymást manipulálják, elválaszthatatlanul összefonódnak, ahogy a test a testmaszkkal. Tudjuk, érezzük, hogy van valahol egy határ, ami a kettőt elválasztja egymástól, de nem látjuk világosan. Tandori Dezső szavait fordított irányban olvassa fel Phillipp György, hogy aztán a hangokat az elektronika rakja megfelelő, érthető sorrendbe. Tandori Dezső rákérdez: hogyan kell viszonyulnunk a látott lényekhez? Mennyire állnak közel hozzánk, illetve távol tőlünk?

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/8. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 03. 11. | Nyomtatás |