Rómeó és Júlia és Capulet

Rómeó és Júlia – Miskolci Balett

Egy ismert szerelem történetét öltöztette új köntösbe a Miskolci Balett, Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának szereplői új életre keltek a kortárs tánc és a klasszikus balett ötvözetének világában. Ígéretes kezdete ez a 2013 tavaszán újjá alakult társulat önálló munkájának. Dohy Anna írása.

Dohy Anna

 

Shakespeare klasszikusa olyannyira ismert a közönség köreiben, hogy nem szükséges feltétlenül elmagyarázni a cselekmény minden egyes mozzanatát. Az alkotók erre az előre feltételezett tudásra támaszkodtak, amikor a darab cselekménye helyett a szereplők lélektanát állították az előadás középpontjába. Már az este kezdetén megjelenik ez az állásfoglalás: Shakespeare prológusa az eseményeket és azok következményeit foglalja össze, míg Kulcsár Noémi rendezésében Mab (Bocsi Eszter) tánca kezdi az estet egy sűrített érzelmi összegzéssel. Az események még nem kezdődtek el, de Mab táncában már eggyé olvad a halál a sötétséggel és a félelemmel. Mint valamilyen vírus vagy mérges pók, úgy fészkeli be magát a táncos minden árnyékba, hogy már azelőtt determinálja a szereplők sorsát, mielőtt azok meghoznák a maguk döntéseit. Nem lehet előle elbújni, sem ellene védekezni.

Az események helyszíne egy sokféleképpen használt, folyosóból, lépcsőből álló, forgó deszkaépítmény. A Rómeó és Júlia-feldolgozásokban szinte kötelező valamiféle emelvény használata az erkélyjelenethez. Az erkély a Miskolci Balett előadásában mégsem a két szerelmes egymásra találásában játszik főszerepet, sőt, éppen ebben a jelenetben alig van jelentősége. Noha az események legtöbbször a színpad előterében, a földön játszódnak (hiszen itt látszanak a táncok igazán), a deszkaépítmény tetején sokszor áll egyik vagy másik szereplő, hogy jelenlétét, fennhatóságát vagy akár voyeur tekintetét nyomatékosan érzékeltesse. Ilyen például a herceg (Gál Lóránt) jelenléte az összecsapások alatt, Capulet (Sebestyén Csaba m. v.) diktatórikus fennhatósága vagy a dajka (Kocsis Andrea) leselkedése az egymásra találó Júlia és Rómeó után. A rácsos deszkaszerkezet résein átleső vagy az erkélyen álló szereplők jelenléte folyamatosan a meglesettség, a felvigyázottság, vagyis a fenyegetettség érzését kelti a nézőben.

A Capulet és Montague család viszálya szinte szóba sem kerül az este. Noha a darab elején harcjelenet bontakozik ki a két család ifjai között, ez inkább tűnik fiatal férfiak konfliktusának, mint mélyen gyökerező családi ellentétek kirobbanásának. Ez a Rómeó és Júlia nem két család, hanem két férfitípus szembenállására épül: Capulet és Rómeó (Papp Bálint) egy-egy olyan férfit jelenítenek meg, akik közül a mindenkori nőnek, jelen esetben Júliának (Tokai Rita) választania kell. A darab többi férfi szereplője eköré a két alaptípus köré csoportosul, és így vagy úgy megpróbál viszonyulni hozzá. A herceg Capulettel rivalizál – sikertelenül – a hatalomért. Paris (Maurer Milán) teljesen Júlia apjának befolyása alá kerül, és ezért – noha eredeti személyisége talán jobban húzott volna a Rómeó-féle férfitípushoz – olyan szerepbe kényszerül, amit nem magának választott, nem áll jól neki, és ezért megnyomorodik benne.

Rómeó és Paris is rendelkeznek feminin jegyekkel: ez mindkettejük esetében annak a férfinak a jelenlétében derül ki, aki segít nekik férfiasságuk megtalálásában. Rómeó esetében Lőrinc barát, (Fűzi Attila) Paris esetében pedig Capulet ez a szereplő. Rómeótól és Paristól olyan nőies mozdulatokat láthatunk, ami a klasszikus balett duókban a nő részéről megszokottak – mialatt Capulet és Lőrinc barát eljátsszák a duó férfi tagjának szerepét. Mind Lőrinc barát, mind Capulet azzal tereli a két fiút a férfivá válás felé, hogy segítenek nekik elnyerni Júlia kezét – de módszereik radikálisan különböznek. Amikor először látjuk Rómeót, épp egy fényben táncoló nőalakot néz. Elvarázsolja a nőiség, a mozdulatok hol könnyed, hol nagyon is nyers ereje. Később Lőrinc barát segítségével – és Júlia szerelmével – a puszta szemlélődőből felelős férj lesz.

A Rómeó és Capulet által képviselt férfitípusok különbsége azon látszik leginkább, ahogy a két szereplő a számukra fontos nőkhöz viszonyul. Rómeó és Júlia kettőse erős kontrasztban áll azzal a kapcsolattal, ami Capulet és a felesége között van. Capulet személye különös jelentőséggel bír. Ő a történések irányítója, mintha Júlia is előle és az általa képviselt életforma elől menekülne Rómeó szerelméhez. Capulet diktatúrájának esik áldozatul Júlia és Rómeó, sőt Paris és Capuletné is. Capuletné testesíti meg azt a női szerepet, amibe Júlia kényszerülne, ha követné az apja által kijelölt utat. Capuletné személytelen báb, aki eljutott a teljes kiégettség és önmegadás állapotába. Gyakorlatilag már semmi nincs rá hatással, személye fölött korlátlanul uralkodik Capulet. Amikor először lájuk a házaspárt, Capulet nyakánál fogva vezeti maga előtt feleségét, irányítja minden mozdulatát, pakolja ide-oda: Capuletné egyetlen lépése sem ered saját elhatározásából. Júlia és Rómeó kettőse ezzel szemben az egyensúlyt, az egymásra figyelést és az egymásra való kíváncsiságot testesíti meg. Az erkélyjelenetet követő duójuk első felében testük – és lelkük – nagyon közel van egymáshoz, szinte egy pillanatra sem válnak szét. Noha táncukban rengeteg az emelés, minden mozdulatot ketten, közös elhatározásból hoznak létre, egyikük sem válik irányítóvá.

Capuletné tehetetlensége lánya és Paris tánca alatt a legnyilvánvalóbb. Miközben az enyhén feminin Paris próbálja magára erőltetni azt a szerepet, amit Capulet rákényszerít, vagyis keményen és könyörtelenül irányítása alá hajtani Júliát, Capuletné képtelen megvédeni a lányát. Paris nem bír Júliával és a lány segítségére érkező dajkával. Már menekülőre fogná a dolgot, hiszen az ő meghasonlott lelke nem győzhet a két nő erős személyisége fölött, amikor Capulet megjelenik a helyszínen, megváltoztatva ezzel az erőviszonyokat. Parist – éppúgy, ahogy korábban a feleségét – a nyakánál fogva irányítja vissza a színpadra. A dajka az apa föllépésének hatására megtörik. Szívfájdítóan látványos ennek a mozzanatnak a megjelenítése a táncban: a dajka (Capuletnéhez hasonlóan) a szó szoros értelmében beleolvad a deszkalépcsőbe. Képtelen megtartani az identitását, és tovább létezni azzal a tudattal együtt, hogy nem tudja megvédeni Júliát. Capulet gyakorlatilag megerőszakoltatja a lányát Parisszal, akinek így kell bizonyítania férfiasságát.

Júliát látványosan megviseli az érte folytatott küzdelem. Ahogy átváltozik a zene Csajkovszkij dallamos kompozícióiból hátborzongató diszharmóniákká, Júlia úgy kényszerül rá a felnőtté válásra és a halállal való szembenézésre. Júlia és Rómeó számára is beavatás ez a történet, próbatétel, ami a felnőtt-lét és az önállóság világától választja el őket. Részben teljesítik a próbát, hiszen nem adják meg magukat egy olyan világnak, ahol nincs helye a személyiségüknek, de át sem mennek rajta, hiszen nem élik túl. Júlia tánca a darab elején kitárulkozó. Mozdulatai olyan gyermeket idéznek, aki most kezd el kinyílni a világra. Könnyedség, hajlékonyság, egyensúly, nyiladozás és a kezdődő testiség felfedezése jellemzi. Ahogy a történet halad előre, és megtapasztalja a végletes érzelmeket – a szerelmet, az erőszakot, sőt a halált – úgy válnak a mozdulatai töredezetté, diszharmonikussá, önpusztítóvá. Teste és lelke is küzd az ellen az állapot ellen, amit Capuletné már elért.
Noha a rendezés nem épít Shakespeare darabjának humorára, Lőrinc barát és a dajka a főszereplőknél kevésbé drámai hangot üt meg. A dajka Júliával, nem pedig Capuletnével egy korú, éppen ezért inkább hasonlít pajkos barátnőre vagy nővérre, mint gondos nevelőre. Minden buliban benne van, kacérkodik Rómeóval és a barátaival, és segíti Júliát saját nőiségének felfedezésében. A kapucnis-pulcsis Lőrinc barát, noha egyértelműen idősebb Rómeónál, inkább amolyan helyi menő, mint ájtatos pap. Tánca játékos, humoros, stílusát az utcai táncok lazaságából kölcsönzi. Nincs annyira eseményformáló szerepe, mint az eredeti Shakespeare-darabban. Júlia tetszhalálához sincs igazán köze: a lány a templomban keres ugyan segítséget, de nem Lőrinc barát, hanem saját tánca sodorja végül Mab karjaiba, akinek csókjától álomba merül.

A főszereplők kiváló alakításán és a karakterek feszes szerkezetbe helyezésén túl a rendezés helyenként elfelejt foglalkozni a mellékszereplők kidolgozásával. A herceg tánca semmitmondó, nem kerül dinamikai kapcsolatba a verekedőkkel, akiket szét kellene választania. Mercutio halála pedig üres lyukként tátong az est közepén: egyszerűen megoldatlan maradt. Összességében azonban egy felemelő élményben lehet része a nézőnek, ami annál figyelemreméltóbb, mert a társulat több tagja még táncos pályafutása elején tart. Az apróbb hiányosságok ellenére a Miskolci Balett képes teljesen új fénybe helyezni ezt a számtalanszor eljátszott történetet, és a szereplők lelkének mélyére ásni egyetlen eszköz, a tánc segítségével.

 

Rómeó és Júlia

Miskolci Balett

 

Zene: Csajkovszkij
Díszlet, jelmez: Bozóki Mara
Dramaturg: Cseh Dávid
Szcenográfia, koreográfus-rendező: Kulcsár Noémi
Szereplők: Papp Bálint, Tokai Rita, Sebestyén Csaba m. v., Catherine Moor, Muresan Aurel, Kocsis Andrea, Lukács Ádám, Maurer Milán, Szabó Levente, Fűzi Attila, Gál Lóránt, Bocsi Eszter, Szűcs Boglárka, Mohai Cintia, Szeles Viktória

15. 03. 11. | Nyomtatás |