Ellenfény Offline - Archívum - 2014 - 2014/7. - Visszfény - Szemed Tükrében

Szemed tükrében

Szemünk fénye – Góbi Rita Társulat

A Góbi Rita Társulat Szemünk fénye című előadása valódi időutazásra hív a zenén és a táncon át. Egyrészt zenei és tánctörténeti korszakokon ível át, másrészt emberi életünk szakaszait dolgozza fel a gyermekkortól a felnőtté válás küszöbéig.

Kunstár Mónika

 


Mintha a barokk balett hazájába, a Napkirály udvarába vezetnének bennünket, mikor többek közt Monteverdi, Bach, Vivaldi, Corelli és Händel művei csendülnek fel a színen. A színpadkép színeiben díszes és ünnepélyes; egy kottaállvány, egy letakart tükör; óarany, vörös és barna árnyalatok uralkodnak. Súlyos tárgyak és klasszikus formák igazodnak a barokk zene jellegzetességéhez, a forma hasonlóan súlyos, mint a tartalom. A tüllszoknyás Tóth Mónika hegedűvel a kezében a barokk zene megtestesítője; hangzásvilágát egyszerre ellenpontozza és egészíti ki Gyulai Csaba, aki ütőhangszerrel vagy épp csörgővel csatlakozik a hegedűjátékhoz.
A koncepció szerint a zenészek a szülők, a táncosnő pedig a gyermek. Mintha a zene Góbi Rita mozdulataiban, a látványban elevenedne meg. Arca fehérre van festve, szeme hangsúlyos, tekintete lebilincselő. Arcjátéka kifejező, élettel teli; alkalmankénti grimaszai is a kifejezés szabadságát hirdetik. Az előadás különlegessége, hogy a zene és a tánc egyenrangú a színpadon, egyik sem válik a másik kísérőjévé, nem kerekedik felül.

A klasszikus balett és a kortárs tánc elegyét kutatni kockázatos vállalkozás, de Góbi Rita sikerrel járt. Mintha a két mozgásforma esszenciájának birtokában, a két illatból precíz aprólékossággal kikeverve egy harmonikus, ám mégis markáns illatú parfümöt készített volna. A régi és az új együtt él Góbi Rita törékenynek tűnő, de erőtől sugárzó testében. A klasszikus balett mozdulatai spicc-cipőben is tökéletes természetességgel mutatnak a színpadon, majd a kortárs tánc eszköztárából válogat. Úgy jelennek meg testén a mozdulatok, hogy a klasszikus mozgásműveltsége nem nyomja rá a bélyegét a kortárs táncra. Testrészei izoláltan mozognak; ujjai, kézfeje élettel teli, további cizelláltságot tükröz. Mozgását éppúgy játékos könnyedség, súlyos tartalom, mélységek és magasságok jellemzik, mint a zenei világot, amelyet életre hívnak.

Mint szülők és gyermek közt, a táncos és a zenészek között is állandó kapcsolatot érzünk; tekintetük követi a lányt. A koreográfia adta lehetőségeket kihasználva a táncos fizikailag, érintéssel is kacsolódik hozzájuk. Tóth Mónikát a táncos átöleli, miközben ő a hegedűn játszik; Gyulai Csabának pedig mintha a fülébe súgna valamit. Időnként olyan atmoszférát teremtenek, mintha idilli, festett képeket látnánk.

Különböző karakterek elevenednek meg a színpadon, amikor egy bőröndöt nyit ki Góbi Rita. Sorra húzza elő a régi idők díszes, báli álarcait; vörös, fekete, arany és fehér színek mögé rejti arcát. (A díszes álarcok túlmutatnak a gyermeki élet szerepfelfedezésein, hiszen felnőtt életünkben is gyakran álarcokat viselünk.) Fekete kabátot és vörös-fekete kalapot húz, melyekhez díva kéztartást társít; egy újabb útkeresés, de mint a barokk, most ő is csak a külsőségekkel foglalkozik. Csúcsos, virágos, díszes fejdíszekbe öltözik, mint amikor szerepekbe bújunk; felpróbálunk néhányat, de milyenek is vagyunk valójában?

Amikor leveszi a tükröt takaró drapériát, szembenéz önmagával. Valódi meztelenség nélkül fejezi ki a meztelenség fogalmát, miközben már a gyermekkornak egy más minőségébe lép át. Újabb kellékként egy plüssmackó jelenik meg, ami a két életszakasz határán még mindig jelen van az életében. Játékos, önfeledt gyermeki szemmel nézi a tükörben önmagát, miközben a macit vándoroltatja a testén, és próbálja felfedezni, megismerni életének új időszakát. A változás a zenében is érzékelhető, amikor a dob modern zenei hangsúlyokat ad a klasszikus hegedűszó alá.

A két zenész az előadás során végig tökéletes harmóniában játszik. Dallamuk mozgalmas, dinamikus, sűrűn díszített. Tempómódosításokat alkalmaznak, szembeállítják a hegedűt a csörgővel és az ütős hangszerrel, mégis összhangban vannak. Azonban elérkezik a pillanat, amikor (mint az életben) nem lehet minden tökéletes és idilli, szólamaik különválnak, a zenében diszharmónia lesz úrrá. A néző egy pillanatra nem tudja, mi történik, amikor Góbi Rita hosszan felsikolt. (Mindkét szülő mást mond, egyszerre beszélnek, melyiküknek feleljen meg a gyerek...) Zárásként a szülők díszes, eltúlzottan látványos szemüveget vesznek fel, és távolról szemlélik gyermeküket. A lány szembefordul a nézőkkel, és immár szerepeit eldobva, lelkileg lemeztelenedve magára marad a világban.
Az előadás mást jelenthet egy felnőttnek, szülőnek, és megint mást egy gyereknek. Mindenkinek más asszociációja támadhat; saját élethelyzetei, gyermekkora, szülői tapasztalatai köszönnek vissza.

A precízen lekottázott koreográfia és a tökéletességig csiszolt barokk zene harmonikus egységet teremtett, amelyben a tánc és a zene egyenrangúan élt a színpadon. A klasszikus és a kortárs táncműfajok ízléses egymás mellett élésének és egyensúlyának lehettünk tanúi, amelyet a tökéletes kivitelezés és a rendkívül kifejező előadásmód tett egyedivé.

Csak leülünk a nézőtérre, hallgatjuk a zenét, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a táncosnő szemében mi már rég a saját szemünk fényét látjuk.

 

Szemünk fénye
Góbi Rita Társulat

Tánc és koreográfia: Góbi Rita
Zene: Tóth Mónika, Gyulai Csaba
Jelmez: Földi Kinga
Kreatív producer: Bakk Ágnes

Helyszín: Nemzeti Táncszínház – Marczi Közösségi Tér

15. 03. 11. | Nyomtatás |