Egy mai moralitás?

Kárpáti Péter darabja, az Akárki az ősbemutató után húsz évvel került ismét színre. (Az 1993-as katonabeli előadás után a 90-es évek közepén még bemutatták Pécsett és Nagyváradon, de azóta magyar színpadon nem játszották.) Most Kassán Czajlik József rendezte meg a darabot. Az előadásról Bíró Kristóf ír.

Bíró Kristóf

 

A középkori színház egyik meghatározó műfaja az erkölcsi célzatú, tanító-figyelmeztető jellegű moralitásjáték volt. Ennek egyik alaptípusa a 15. század végén Németalföldön keletkezett Akárki, amelynek legismertebb változata a következő évszázad elejéről való angol Everyman. Főszereplője Akárki, azaz minden ember megtestesítője, akihez – teremtményeivel való elégedetlenségében – elküldi Isten a Halált, hogy végső számadásra szólítsa fel az Embert.

A középkorral együtt feledésbe merült műfajt Hugo von Hofmannsthal emelte vissza az európai gondolkodásba, amikor 1911-ben megírta a Jedermann-t. A darabból Max Reinhardt rendezett híres előadást előbb Berlinben, majd 1920-ban Salzburgban, ahol az ünnepi játékok egyik alapművévé vált: majd' minden évben bemutatták egy-egy új rendezésben.
Hofmannsthal az eredeti moralitással ellentétben nem „történelmen és konkrét emberi viszonylatokon kívül álló" főszereplőt ábrázol, ehelyett „valóság közelibb mikrokörnyezetet és valódi emberi kapcsolatok"-at1 rajzol köréje. Hasonló utat követ Kárpáti Péter is a Katona József Színház számára készült darabban, amelyet az ősbemutatón Zsámbéki Gábor rendezett. Kárpáti darabja valójában jeleneteket sorozata egy negyvenes éveiben járó nő, Emma életéből. De ezeknek a mai (tegnapi) életképeknek mégis csak az Everyman témája és szerkezete ad mélyebb értelmet: egy ember a halál közelségére ismerve megpróbál számot vetni az életével.

A Kárpáti-darab fontos jellemzője, hogy a főszereplője nő. „Akárki nőbe oltva, egy Emma nevű, negyvenes, lestrapált, elvált és elhanyagolt ingatlanügynöknő képében, súlyos ítélet a jelenkorról" – írta egy néhány évvel későbbi összefoglaló. – „Mert ha ebben a világban, ami alapvetően – kisebb kivételektől eltekintve – fehér, jobbkezes, 87 IQ-s férfiaknak lett kitalálva, egy ilyen figura képviseli az ittlét és a túlvilág közötti hidat, az a téma egészét szembeállítja mind az eredeti moralitással, mind a Hoffmanstahl-átirattal. A mindannyiunk helyébe illeszthető Emma ugyan érzékeny, figyelmes és végtelenül tiszta, de nincs különösebb koncepciója a saját sorsáról. Sem az érvényesülés vágya, sem a fontosságtudat nem egyenesíti ki életútját egy irányba. Emma 'csak' van..."2

A középkori moralitással való kapcsolatot azzal is hangsúlyozza Kárpáti, hogy két helyen, a darab elején és (hosszabban) a végén idéz is az Everymanből. Amikor az első jelenetben a főhősnő rosszul lesz, a környezetében lévő egyik figura átváltozik Halállá, és Akárkiként szólítja meg őt, majd felszólítja, hogy készüljön a számadásra. Innentől kezdve Emma a halál tudatában él. Sorra felkeresi a kapcsolatait: az anyját, a barátnőjét, elvált férjét, majd otthon a lányával is találkozik. Ezek a találkozások nemcsak Emma jelenlegi viszonyait érzékeltetik, hanem vaalamennyire a múltját is feltárják. „Emma mintegy próbára teszi kapcsolatait, anélkül, hogy társait próba elé állítaná. Nem kér tőlük semmit, nem kap tőlük semmit. Mint egy haláltáncban, összekapaszkodik néhány pillanatra egyikükkel, fordul vele egyet-kettőt, aztán továbblép. Az élettől való búcsúzás ezen rituáléja egyúttal az élettel való számvetés hallgatag formája is" – írta a darabról a Katona József Színház ősbemutatója kapcsán egy korabeli kritika.3 Ugyanakkor az előadásról megjegyzi: „Zsámbéki Gábort elsősorban kortárs drámaként s nem újkori moralitásként érdekelte a szöveg. Rendezése erőteljes atmoszférát teremtve közvetít korhangulatot, a szereplőkre és viszonyaikra koncentrálva ábrázol emberi sorsokat."

Húsz évvel később Kassán viszont egy olyan előadást láttunk, amely egyáltalán nem törekszik az életképek naturális részletezésére, a sorsok bonyolultságának érzékeltetésére. Épp ellenkezőleg: a legfontosabb mozzanatokat igyekezett kiemelni mindebből, s ezáltal megerősíteni a történet mitikus-szimbolikus rétegeit. Czajlik József rendezése egyszerűségre, szikárságra, áttekinthetőségre törekszik. Ez a színpadképben, a térhasználatban, a jelenetek megszervezésében, a színészek játékában és a teátrális eszközök használatában egyaránt tetten érhető.

A nagyrészt üres, sötét színpadon egy középre helyezett, megnyújtott, testes ajtókeret a meghatározó térelem. Olyan ez, mint egy óriási kapu, ami Emma (Márkus Judit) léthelyzetére, az átlépés problémájára irányítja a figyelmet. A különböző jelenetekben a főszereplő néha megtorpan az ajtó előtt, máskor könnyedén áthalad rajta, de ezek sosem hatásvadász ötletek vagy direkt megoldások, inkább csak arra valók, hogy ébren tartsák a gondolatot, hogy merrefelé is tart Emma útja. (Egyébként az előadás kezdetén a nézőtér felől érkezik, és a végén arrafelé is „távozik" – hisz közülünk való, akármelyikünk lehetne ő.)

A különféle helyszínek megjelenítése is csak jelzésszerű a kassai előadásban. A színpadon –változó elrendezésben és funkciókban – csak néhány tárgy jelenik meg Ráadásul ezek mindegyike – az ajtókerethez illeszkedően – szintén fehér: az asztal, a székek és mosógép is (amely például a röntgen készüléket is helyettesíti). A fehér tárgyak is gondolatot közvetítenek ebben az előadásban: a darabnak arra a részletére utalnak, amikor Emma arról beszél a barátnőjének (Szabadi Emőke), hogy nem emlékszik a múltjára, csak egy nagy fehérségre. Csak egy furcsa, fehér tájék képződik meg előtte, azonosíthatatlan szereplőkkel. És ami így a múltjaként megjelenik előtte, azok talán nem is a saját emlékei.

A fehér tárgyak között fontos szerepe van a tükörnek is, ami az önazonosság finomam végigvitt motívuma a darabban. Ezt a régi értékes tárgyat (a véletlenül talált kincset) Emma valahol elveszette, de most a férjénél (Bocsárszky Attila) váratlanul rábukkan, innentől kezdve hurcolja magával (szép jelenet, amikor a magasba emelve, körbeforogva megpróbálja magát megpillantani benne), de végül mégis csak összetöri. A szöveg velencei tükörről beszél, de az előadásban egy egyszerű, fehér műanyag keretes tükör jelenik meg. Egy hétköznap tucattárgy. Ebbe kell belelátnunk, hogy mennyire értékes volt, mi mindent jelentett. Czajlik rendezése képes ezt a hatást elérni. Talán azért is, mert – épp visszafogottsága miatt – sokat bíz a szövegre, és kevesebbet a látványra. A kassai előadás egyáltalán nem akarja teátrális hatásokká átfordítani a darab súlyos gondolatait. Elég, ha a szöveg szuggesztíven beszél róla, és ezt meggyőzően közvetítik a színészek. Ehhez kapcsolódóan a rendező hangfelvételről jó néhány szerzői instrukciót is bejátszik. Ezek sokszor erős képeket, fontos motívumokat tartalmaznak, lényeges összefüggéseket sugallnak. Egyszerű, de erős mondatok, amelyek sok mindenben eligazítanak a darab világában.

Czajlik rendezői világában határozott rend van. Kiderül ez például abból a részletből, amikor a darab hosszabban idéz az Everymanből: a történet végén Emma életének, környezetének különféle figurái – az eredeti moralitásnak megfelelően – allegorikus alakokként jelennek meg. A kassai előadásban ekkor szépen helyükre kerülnek a korábban felbukkanó szereplők, illetve tárgyak, kellékek. Például az orvos (Petrik Szilárd), aki jóval többet ért Emmából, mint talán ő maga, ekkor a Tudásként jelenik meg. Vagy például korábban a barátnő adta Emma kezébe azt az estélyi ruhát, amely fáradt lila színével most alkalmas arra, hogy a bűnbánat köntösévé változzon. Az a fiatal nő jeleníti meg itt a Szeretetet, akit az első jelenetben a csecsemőjével láttunk, ráadásul ugyanaz a színésznő (Lax Judit) játssza, aki Emma lányát, Verát is. Az ő sorsában hasonlóképp benne van az a lehetőség, mint ami az anyjával – így vele is – történt: gyereke született, valami helyett, anélkül, hogy valóban elérkezett volna a gyerekvállaláshoz. („Minek nekem ez a gyerek?! – hajította el az első jelenetben szereplő nő a csecsemőjét. És ez az a pillanat a darabban és az előadásban, amikor a reális életkép átvált látomásba, és megjelenik a Halál.)

Márkus Judit szuggesztív játéka aláhúzza, hogy egy teljes emberi sors kerül mérlegre a kassai előadásban. Pontosabban mindannyiunk emberi sorsa. Mindent elintéztem – mondja a történet végén Emma. De ez valójában kérdésként hangzik. Vajon azokban a köznapi helyzetekben, mindennapi feladatokban, amit a jelenkor kínál az ember számára, megtalálhatók-e azok a lehetőségek, megragadhatók-e azok a tettek, amelyek a létezés értelméhez vihetnék közelebb az embert?

 

Lábjegyzetek:

1 TÓTH Miklós: Akárki a kortárs európai drámairodalomban. Doktori disszertáció. http://www.filmacademy.hu/uploads/dokumentumtar/toth-miklos-doktori-dissz.pdf
2 GÖTZ Eszter: Akárki. Beszélő 2000/5. http://beszelo.c3.hu/cikkek/akarki
3 SÁNDOR L. István: A moralitás realitása. Színház 1993/5.

 

 

Kárpáti Péter: Akárki

Thália Színház, Kassa

 

Zene: Lakatos Róbert

Vizuális konzultáns: Gadus Erika m. v.

Mozgás: Kántor Kata

Dramaturg: Forgács Miklós

Rendező: Czajlik József

Szereplők: Márkus Judit, Nagy Kornélia, Illés Oszkár, Lax Judit, Szabadi Emőke, Varga Lívia, Petrik Szilárd, Havasi Péter, Nádasdi Péter, Bocsárszky Attila

 

Bemutató: 2013.12.12

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 04. 8. | Nyomtatás |