A háborúnak vége?

Sírnak a harangok... – Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Vadonatúj helyszínen, a Várkert Bazárban tartotta az első világháború kitörésének századik évfordulójára emlékező estjét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház). Az esten a társulat fiatal táncosai is lehetőséget kaptak, hogy koreográfusként kipróbálhassák magukat.

Szűcs Mónika


A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatója nyolc nagyobb lélegzetű darabból állt össze, melyek közé négy rövidebb közjátékot illesztett a rendező, Zsuráfszky Zoltán. A táncnyelvükben, hangulatukban, zenei világukban, szcenikai megoldásaikban többé-kevésbé különböző darabokat a háború témája fűzte össze. Láthattunk képeket a háborúba induló fiúkról, férfiakról, az otthon maradó asszonyokról, megjelent a küzdelem, a harc drámai és könnyedebb felfogásban, és helyet kaptak a várakozás, a hazatérés és a halál képei is az előadásban.

Az est egy férfiszólóval kezdődik (Nádszál – koreográfus: Zsuráfszky Zoltán). Egy ballonkabátos férfit (Sánta Gergő) látunk, amint a színpad közepén egy fénykörben sétál, meg-megáll, majd táncba kezd. A virtuóz legényes erőteljes, magabiztos, a mozdulatait fölényesen uraló, saját határait ismerő embert mutat. Aztán először a kabát, majd a zakó kerül le róla, és ahogy megszabadul a ruhadaraboktól (a polgári élet kosztümjeitől), úgy válik egyre rendezetlenebbé a férfi mozgása, míg egy óvatlan pillanatban kizuhan a fénykörből. A körön kívülről egy botot hoz magával, amivel különös botolóba kezd. Mintha a bot vezetné a mozgást: pörög-forog, cikázik, húzza, rántja magával ide-oda a táncost. Az pedig hiába próbálja megmarkolni, a bot lépten-nyomon kiugrik a kezéből, láthatóan nem engedelmeskedik neki, másfelé megy a mozdulat, mint amerre szánja a férfi. Sánta Gergő nemcsak nagyszerű táncos, de animátorként is remek: úgy tudja átlényegíteni ezt a hagyományos néptáncos eszközt, mintha annak is saját akarata lenne, sőt képes ezzel a megelevenedett tárggyal a vele való küzdelemben valamiféle emberi viszonyt kialakítani. A bot mint valami furcsa, fenyegető erő telepszik rá, egyre fékezhetetlenebbé válik, végül a férfi a földre kerül. Utolsó mozdulataival súlyos ütésekkel „fölszeleteli" a fénykört maga körül.
Erőteljes felütés ez a szóló az esthez, valahol a háború lényegét ragadja meg, azt a rombolást, amit az egyes ember számára beláthatatlan harc visz véghez a lélekben. Szépen követi a zene is ezt a változást, a havasi furulyát a bot feltűnésével felváltja a hegedű – a lélek szavát a nyűtt vonó.

A következő darab („Ne felejtkezzél el" – koreográfus: Appelshoffer János) már konkrétabb helyzetet idéz: a búcsúzást, az útnak indulást. Hat pár jön be a színre, a férfiaknál egy-egy gardon. A nők először leveszik a férfiak kabátját, kicsit megtáncoltatják azt, majd újra feladják – mintha útnak is eresztenék, de marasztalnák is őket. Várakozásteli izgalom járja át a páros és csoportos táncokat: a még most együtt vagyunk, de valami változás előtt állunk érzése. Ezért még megmutatják férfiak és nők, csoportokban és párokban is, hogy mit tudnak, hogy mintegy a másik emlékezetébe véssék ezt a pillanatot, amikor még minden együtt van.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/10. számában.

Az Ellenfény korábbi számai kaphatók az Írók boltjában és a Katona József Színház könyvesboltjában. 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 04. 8. | Nyomtatás |