Gazdag özvegy kerestetik

A víg özvegy – Magyar Nemzeti Balett

A tavaly őszi premier, az Aranyecset után ismét cselekményes táncművet tűzött műsorára a Magyar Nemzeti Balett. A víg özvegy – Ronald Hynd brit koreográfusnak Lehár Ferenc operettje alapján 1975-ben készült műve – a maga nemében műfajteremtőnek számított: addig senki nem adaptált operettet balettszínpadra. A vállalkozás első pillantásra gyanúsnak tűnhet, hiszen a világszerte ismert és közkedvelt zene és szövegkönyv „kölcsönvétele" eleve előnyt biztosít a koreográfusnak. Ügyes, mondhatnánk. Szerencsére azonban nincs szó arról, hogy az alkotó a sikerbiztos muzsika és libretto leple alatt próbálna valami gyenge munkát eladni: koreográfiailag és dramaturgiailag a darab megállja a helyét. Ennek bizonyítéka, hogy mintegy negyven éve világszerte játsszák. Most hozzánk is megérkezett az Erkel Színházba. Pónyai Györgyi írása

Pónyai Györgyi

 

A kérdéseket, mely szerint képes-e a balett egy operett cselekményének szélsőséges érzelmi- hangulati hullámzását, a jellegzetes helyzet- és jellemkomikumot visszaadni, a párbeszédeket mozdulatban megjeleníteni, vagy hogy lehetséges-e az operett könnyedségét, humorát, akár frivolságát egy másik, éneket és szöveget nélkülöző műfajban érzékeltetni, jobb, ha elfelejtjük. Hasonlóan azt is, hogy a koreográfuson számon kérjük az eredeti darabot. Bár a balett szövegkönyve követi az operett librettóját, Lehár muzsikáját már sokkal szabadabban és a lépésanyaghoz igazítva, célirányosan használta fel a koreográfus. Egyes zenei részek sorrendjét megváltoztatták, táncossá tették az énekes szólamokat, és rövidebb szakaszokból akár egészen hosszú számokat írtak. Az így létrejött kísérőzene és a hangszerelés John Lanchbery munkája, összességében egységes hatású, kellemes hangzásvilágú muzsika. A balett tehát nem egy az egyben másolja az operettet, sokkal inkább, a szövegkönyv mentén haladva? annak hangulatát jeleníti meg. Érdemes tehát az eredeti Lehár-műtől elvonatkoztatva, friss szemmel, „új" alkotásként nézni.

A víg özvegy stílusában alapvetően nem a Nemzeti Balett zsánere. A nálunk hosszú évekig nagy közönségsikerrel futó cselekményes balettek – köszönhetően a Harangozó–Seregi–Pártay hagyománynak, sőt, korábbról akár a szovjet nagybalettek hatásának – általában sokkal drámaibb hangvételűek, nagyobb érzelmi szélsőségeket járnak meg. Humoruk pedig inkább vérbő, de lehet játékos, sőt, adott esetben intellektuális is. Ezekben remekül érvényesül a Nemzeti Balett művészeinek jellemzően erős karakterábrázoló készsége-tehetsége, sőt, bátorsága. A víg özvegy ehhez képest inkább szépelgő, nem jár meg nagy érzelmi magasságokat, mélységeket pedig egyáltalán nem is érint. Színházi szempontból eléggé „biztonsági" darab, figurái „sorvezetősek" – tökéletesen alkalmasak olyan társulatok számára is, ahol a drámai hagyomány gyengébb, és ahol a táncosok megszokták, hogy a színpadon elég gyönyörűen táncolni és szépnek lenni. Ennél azonban a „mieink" sokkal többet tudnak (vagy tudnának – de erről még később).

Ezzel együtt, amit a színpadon látunk, az kétségtelenül látványos, szórakoztató, és kiválóan alkalmas a mindennapi szürke gondok feledtetésére. Angol iskolájú koreográfus lévén Hynd jól érthetően és változatosan tudja bonyolítani a cselekményt, ügyesen szövi a szálakat. A darab elején ugyan némi aggodalomra ad okot a kissé túljátszott „helyzetismertetés", pláne, hogy a lelkes, ámde statikus, pantomimes mutogatás közepette úgy „áll" a darab, hogy közben ott zakatol a jelenet alatt Lehár muzsikája. Az ivás jelzésére rendre az ajkakhoz emelt hüvelykujj és a forszírozott bajuszpödrés is sok kicsit. Ugyanakkor Pontevedro fizetésképtelenségét frappánsan jelzi: párizsi nagykövetségének széfjében is már csupán egy üveg pezsgőt tartanak. (Amit természetesen felbontanak, és meg is isznak az érintettek.) A téblábolás egyébként szerencsére hamar megszűnik, és még a mutogatás is jóval ötletesebbé válik: például, ahogy a társaság az özvegyet a nagy várakozás közepette egy kis mozdulat-sorozattal „jellemzi". (Ebből a néző már jó előre megtudhatja, hogy a hölgynek szép a haja, remek az alakja, van fülbevalója, és főként – pénze). A pavilonos „leleplezésnél" is éppen jó ütemben ájul el a nagykövet és felesége, és esnek le az országot jelképező zászlók – jelezve, hogy a szépen kigondolt terv dugába dőlni látszik.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

14. 10. 15. | Nyomtatás |