Doug Varone Budapesten

Doug Varone-nal Lőrinc Katalin beszélget

Huszonhét éve vezeti saját társulatát New Yorkban, képez táncosokat, miközben foglalkozik filmmel, koreografál a Metropolitan Opera dalműveihez és a Broadway színházaiban, s olyan elismeréseket tudhat magáénak koreográfusként, mint például a Bessie Award. A Budapest Táncfesztivál vendégeként Budapestre érkezett koreográfussal Lőrinc Katalin beszélgetett.

 

– Milyen nehézségek elé állítják egy amerikai társulatvezető alkotót az ottani strukturális viszonyok?

– A kulcsszó, azt hiszem, a kreativitás és persze a minőségi munka. Egyedül ezek segíthetnek át a különböző nehézségeken. Én is úgy indultam annak idején, mint az összes többi fiatal: pályáztam ahhoz az ernyőszervezethez, amely kisebb volumenű alkotói projekteket fogad be, támogat, amely tehát segíti azokat, akiknek még semmilyen hátterük nincs. (Amellett, hogy mindenféle leveleket írogattam a rokonságomnak is némi segítségért...). Aztán lépésről lépésre épült a folyamat: a New York-i bemutatkozásomra eljött egy fesztiválszervező, aki elhívott a rendezvényére, amelyikre aztán eljött egy másik fesztiválszervező menedzser, ezúttal San Franciscóból és így tovább. Egy bizonyos nézettségi szint után egyre komolyabban tudtam pályázni: egyre magasabb szinteken. Van egy kedvenc mondatom a Shakespeare in Love című filmből: ott a színházigazgatótól kérdik, hogyan képes fenntartani a társulatot, mire ő így válaszol: „I don't know, it is a mistery, but it always happens." Valahogy én is hiszek ebben: valahogy mindig megtörténik...

– És jelenleg? Milyen támogatást kap egy olyan konszolidált társulat, mint az Öné? Vajon Amerikában, ahol egészen más alapokon nyugszik a művészet-támogatás, mint Európában, hogyan érződik az e téren globálisnak mondható forráscsökkenés?

– Nálunk az állami és a városi támogatás is különböző szervezetek, alapok által kerül elosztásra – ennek a mértéke mára a néhány évvel ezelőttinek egyharmadára csökkent. Megint csak azt mondom, nincs más kiút, mint a kreativitás, nemcsak a színpadon, de a szervezésben is: alapítványok, magánszemélyek, kooperációk útján keresni a lehetőségeket.
Ezen a ponton Carolelinda Dickey, az American Dance Abroad, a társulat vendégjátékát segítő szervezet vezetője is beszáll a beszélgetésbe:

– Tisztázni kell egy dolgot: Amerikában az állam (az általa fenntartott alapok révén) kizárólag projekteket támogat, társulati működést, fenntartást nem. Tudvalevő ugyanis, hogy nálunk kulturális tárca nincsen: a művészetek a belügyi tárcához tartoznak. Ilyen értelemben „kultúrpolitika" sincsen, aminek azért megvannak a jó oldalai is. Hiszen ily módon senki nem diktál a művészeknek, vagyis: a politika nem szól bele a művészeti ágak szakmai kérdéseibe.

– Ott is érezhető az intézményesült társulatok és a független alkotók helyzete közötti különbség? (Itt visszakerül a szó Varone-hoz)

– Persze, de a függetlenek számára evidencia, hogy vállalkozó kedvűnek kell lenniük, e nélkül a tulajdonság nélkül semmi sem történik: senki sem fog helyettük lépéseket tenni, ajándékozni. Alkotóként tehát dolgozni, alkotni kell, mégpedig olyat, ami a közönségnek tetszik, mert a független szféra projektjei aztán végképp elsősorban ettől függnek: hányan jönnek el megnézni azt, amit alkottak!

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

14. 10. 15. | Nyomtatás |