Kiskarácsony

Illatszertár – Weöres Sándor Színház, Szombathely

Ha a Diótörő a gyerekek örökös karácsonyi meséje, akkor az Illatszertár a felnőtteké. Tulajdonképpen karácsony se kell hozzá. A Weöres Sándor Színház január végén mutatta be, és ezúttal Béres Attila Diótörő-szerű, karcos-mesés rendezéséhez igazodott a tél: a hóesés is.

Ölbei Lívia


Az Illatszertár valahol mindig műsoron van: a szúrópróba szerint ezekben a hetekben, hónapokban látható például a budapesti Centrál Színházban, a Győri Nemzeti Színházban (itt tavaly december közepén volt a bemutató); a zalaegerszegi Hevesi Színházban 2012-ben vették elő László Miklós nemzetközi karriert befutott örökzöldjét. (Ezen a ponton illik megjegyezni, hogy készült a sztoriból musical és több film is.) Béres Attila se Szombathelyen találkozott vele először: 2002-ben megrendezte a Pécsi Nemzeti Színházban, 2011-ben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban – és most, harmadszorra Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, amelynek társulatát jól ismeri. Az előadásból mindenestül a könnyedség és az öröm levegője (illata) árad.

A sepsiszentgyörgyi színház honlapja idézi az 1937-es Reggeli Újságnak azt a számát, amely a fővárosi Illatszertár-ősbemutatóról közöl tudósítást: „A Pesti Színház tökéletes életszerűséggel felépített Illatszertárában mindent árulnak, ami ilyen színpadi drogériában kapható, és aminek kelendősége van a mélyen tisztelt vásárló közönség körében. Van itt mértékletesen adagolt szentimentalizmus, könnyeztető humor, kacagtató kabaré a legjobb minőségben (...)." Ez a néhány sor mindent elmond arról, hogy miben rejlik a László Miklós-vígjáték – hollywoodi típusú – töretlen népszerűségének titka: úgy karcolja meg a létezésünk felszínét, hogy fölsejlik mögötte az irányíthatatlan, sorsszerű, de lényegében talán mindig bohózati rugóra járó irracionalitás; de csak egy kicsit. Oidipusz nem tudja, hogy a saját anyjával lép házasságra – Asztalos úr és Balázs kisasszony nem tudják, hogy miközben napestig veszekednek a drogériában, levélben már régen halálosan beleszerettek egymásba. Az egyikből lesz a drámairodalom legnagyobb, legsüvítőbb tragédiája, a másikból édes-kesernyés, nyitott végű mese, amely a halkan csilingelő, be nem váltott reménnyel búcsúzik.

Mindehhez a „korban tartott" Illatszertár – költői és bohókás címével, nyelvezetével, emberi hierarchiáival, tárgyi világával, kosztümjeivel – egy olyan letűnt világnak a báját, eleganciáját, „békebeli" szépségét ígéri, amely után vágyakozni ma olyan jólesik. Egy-egy szót ma már meg is kell magyarázni. Amikor például a megcsalt Hammerschmidt első fölindulásában elhatározza, hogy ezentúl ő lesz az „iccakában" a „stammgast", mintegy mellékesen megkérdezi Asztalostól, tudja-e, hogy az mit jelent. Asztalos persze előzékenyen azt válaszolja, hogy nem tudja – ami pedig képtelenség. Nekünk, 2014-es nézőknek van inkább szükségünk a szómagyarázatra: stammgast annyit tesz, hogy törzsvendég. (Bár lehet, hogy kitalálnánk.) A gyönyörű, ezerfiókos, szecessziós üvegportálos drogéria-díszlet láttán gyönyörködő, vágyakozó sóhajok szakadnak föl a szombathelyi nézőtéren. A 2011-es sepsiszentgyörgyi Illatszertár-fotókon pont ilyen – pont ez a? – berendezés köszön vissza, még a szanatóriumból visszatérő Hammerschmidtet üdvözlő füzér (Isten hozta, Főnök úr!) is hajszálpontosan megegyezik a szombathelyivel. Horesnyi Balázs díszlete – itt is, ott is ő a tervező – olyan szép, olyan „korhű", olyan igazi, hogy illatszertárt lehetne benne nyitni; akár ma is.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

14. 10. 15. | Nyomtatás |