Hogy a gerinc megmaradjon

Beszélgetés Nyakó Júliával

Nyakó Júlia (1963) tizenöt éves korában játszotta első filmfőszerepét a Vasárnapi szülőkben, amit a Köszönöm, megvagyunk (1981) és a Kabala (1982) követett. Majd Fodor Tamás hívta a Stúdió „K”-hoz, így vett részt a Leonce és Léna (1982) és a Catullus (1983) készítésében. 1982–87 között a Mafilm színtársulatának tagja volt, majd a 1987-tól 1991-ig a győri Kisfaludy Színházban játszott. 1992–94 között a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel, itt ismét dolgozott Fodor Tamással. 1994 és 1997 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1998 óta dolgozik ismét a Stúdió „K”-val, a társulat egyik meghatározó színésze.

Sándor L. István

 

– Tizenöt éve vagy a Stúdió „K”-ban, ami az ország egyik legjobb független színháza. Ez alatt a 15 év alatt sok minden történt a független színházakkal, voltak jobb és rosszabb korszakaik. Nagyon jót tett velük a 2008-as előadó-művészeti törvény, amely előírta, hogy a mindenkori színházi költségvetés tíz százalékát kell a független szférára fordítani. De aztán módosult a törvény, és eltörölték ezt a keretet. Ráadásul 2010 óta többször zárolták az elnyert pályázati pénzeket, és sosem írták ki időben a működési pályázatokat.

– Igen, volt egy évad, ami lényegében kimaradt.

– Te mint egy meghatározó független színház vezető színésznője személyesen ezt hogyan éled meg? Mondtad, hogy családod van. Hogy tudtok megélni, hisz nyilván az egzisztenciád alapja az a munka, amit a Stúdió „K”-ban végzel. Majdnem minden darabban benne vagy, sokat próbálsz, játszotok…

– Hát, nagyon nehezen. Mert a férjem se arról híres, hogy agyba-főbe keresi magát, pedig zseniális zenész. Ő otthon tanít. Nyilván én keresek többet, ha dolgozom, ha próbám van. De a tavalyi évad kegyetlen volt. Meghalt Huszár Zsolt – lassan le se vesszük a fekete ruhát –, így a Ványa is lekerült a műsorról. Én új darabot nem kezdtem. És nem is vagyok benne mindenben. Gyerekdarabot csináltunk, a Szamarat, tán az volt.

– A tavalyi évadban a zárolások és a kései kifizetések miatt alig tudtatok bemutatót tartani.

– Igen, igen. Mindenki úgy próbált megélni, ahogy tudott, főleg a szinkronban tudtunk dolgozni. Ajándék az is, hogy tavalyelőtt dolgozhattam Pécsett Mohácsi Jánossal.

– A Parasztoperában játszottad az anya szerepét.

– Szerettem ezt a Pintér Béla-darabot, szakmailag siker volt, és anyagilag is segített. Aztán jött az igazgatóváltás, és nem kellettünk. Isten éltesse Rázga Miklóst! Ha neki egy olyan előadás nem kell, ahol még a csilláron is lógnak, ehhez én csak gratulálni tudok. Sajnos filmek sem készültek az utóbbi időben. Tavalyelőttig azért mindig volt egy kis forgatás, az is jól jött nyáron… Elég nyomorult dolog úgy élni, hogy nincs tartaléka az embernek, miközben van gyereke is.

– Úgy látom, hogy a megszorítások eredményeképpen nem a színházak egésze került hátrányosabb helyzetbe, hanem kifejezetten a független szféra.

– Ezt én is így érzem.

– Mint hogyha azt üzenné a kultúrpolitika, hogy erre a szférára, erre a működésmódra nincs szükség.

– Valóban ezt üzenték, ami nekem nagyon fáj. Én kifejezetten nagy tisztelője voltam Vidnyánszky Attilának, sőt a színészeit is nagyon-nagyon szeretem, hiszen dolgoztam velük. De milyen dolog az, hogy Beregszászról idejön valaki, itt van körülbelül nyolc éve, és eldönti, hogy ennyi év után mit érek? Miért ő dönti el rólam, aki itt születtem, itt dolgozom? Milyen jogon? Egy csomó ember veszti el a munkáját…

– Hisz a Stúdió „K”-nak is van egy negyven éves története.

– Én harminc nem tudom hány éve vagyok színész. Végül is, amióta elkezdtem, azóta folyamatosan ezt csinálom. Díjakkal ismertek el. Igaz állami díjam nincs, soha nem is lesz, mert kívülálló vagyok. És kimondom, amit gondolok. Nem fogok klikkekbe tartozni, pusztán azért, hogy érvényesülni tudjak. Ez nem érdekel! Tudom magamról, hogy ki vagyok, miben hiszek, hogyan hiszek. Tudják a barátaim, tudjátok ti, mert nem titkolom. De nem fogok azért lehetetlenné tenni valakit, mert másképp gondolkodik a politikáról vagy a világ dolgairól. Én tudok szeretni, tisztelni ilyen oldalit, olyan oldalit, középoldalit is. Sajnos nincs olyan oldal, ami az enyém lenne, nincs olyan párt, ami az enyém. Azt gondolom, hogy egyetlen egy dolog van: egyedül lehet felkészülni mindenféle változásra, és magunkat nem eladni, hogy a gerinc megmaradjon. De azt látom, hogy ha hatalmat kapnak emberek, akkor eltorzul a fejük. Nem szabad ezt elfogadni, nem szabad. Nem szabad politikai hovatartozás szerint osztogatni állásokat, posztokat, csakis szakmai tudás alapján lehetne. Mert akkor működnének a dolgok, ha azok csinálnák, akik értenek hozzá. Ha hozzá nem értő ember kezébe adjuk az irányítást, az a világvége. Most soroljam, hogy ki mindenki kapott színházat? Nem lenne szabad ilyen mértékben politikát csinálni a színházból. Mert igenis a színházban csakis a minőség a fontos. Én politikailag nem állok azon oldalon, mint Fodor vagy a többiek. Egészen máshol vagyok, de nem utáljuk egymást. Nem ezért vagyok itt, hanem azért, mert szeretünk és tudunk együtt dolgozni, egy nyelven beszélünk, értjük egymást. Ez a lényeg. Tehát nem szabad elvakultan hülyének lenni. Utálom, amikor fröcsögnek emberek egymásra. Miért nem lehet elfogadni, hogy mindenkinek az az igaz, amit ő gondol, ahogy ő látja a világot? Attól még senki nem rosszabb ember, mert másképp gondolkodik, mint én. Mi lesz abból, ha így ítéljük meg egymást?

Élni és élni hagyni – ez kellene hogy legyen a többi emberrel való kapcsolatunk lényege. De csak azt látom, hogy mindenki fröcsög a másikra. Azok is, akik magukat hű de liberálisnak gondolják. Ettől én rosszul vagyok. És attól is, ahogy manipulálnak bennünket a politikusok, és senki nem veszi észre. Állandóan előkapnak valamit, amivel meg lehet vezetni az embereket. Gyerekek! Legyünk már észnél! Nem? Inkább össze kéne fognunk, és jobbá tenni az életünket. Nem hagyni, hogy mindenféle ellentáborokba sorozzanak bennünket, mert nekik ez nagyon jó, hisz akkor tudnak a zavarosban halászni, és közben gazdagodni. De ettől nekünk csak rosszabb lesz.

 

Részlet egy hosszabb interjúból

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2013/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól:  ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

13. 09. 19. | Nyomtatás |