Megváltás a szabadságtól?

Mrozek: Tangó - Örkény István Színház

Ritka az olyan magyar rendező, aki egy évadban három fontos előadással is jelentkezik. Bagossy László ilyen alkotó. Előbb egy kötelező olvasmányból készített eleven, friss szemléletű színházat (Thomas Mann: Mario és a varázsló – Kolibri Színház), majd egy provokatív szándékú (Magyarországon még nem játszott) osztrák darabbal ösztönözte számvetésre a hazai közönséget / kezdeményezett párbeszédet (Thomas Bernhard: Heldenplatz – Katona József Színház, Kamra), végül egy huszadik századi klasszikus új színeit, ma is érvényes gondolatait mutatta meg (Mrozek: Tangó – Örkény Színház). (Majd Vilniusban rendezte meg Molnár Ferenc Liliomját.) Miközben Bagossy László előadásai pontosan feltett szakmai kérdésekre kínálnak szellemes megoldásokat (az anyagkezeléstől a színészi és a társulati munkán át a stíluskérdésekig), ugyanakkor határozottan próbálnak beszélni arról a világról, amelyben élünk. Mindezt a Tangó példáján elemzi Sándor L. István.

Sándor L. István

Darabválasztás, anyagkezelés

Nem tudom, hogy Bagossy könnyen vagy nehezen választ-e darabot, de az biztos, hogy jó érzékkel, pontosan. Úgy, hogy friss szemmel tud ránézni a kánonban már szereplő művekre éppúgy, mint az abból (még) hiányzó alkotásokra. Mert ki gondolta volna, hogy a nem épp a legdivatosabb szerzők közé tartozó Thomas Mann egy korábbi korszakban unalomig emlegetett (tanított) művéből, a Mario és a varázslóból ilyen friss szemléletű előadást lehet készíteni, mint ahogy az a Kolibri Színházban történt? Vagy ki gondolta volna, hogy egy időben rendkívül divatos, majd csendesen leírt Morzek sokat játszott darabjára a Tangóra megint ilyen friss szemmel lehet rácsodálkozni, mint ahogy az Örkény Színház előadásán történik. Vagy ki gondolta volna, hogy teljes utalásrendszerével az osztrák viszonyokba beágyazódott Thomas Bernhard-darab, a Heldenplatz ennyire érvényesnek tűnik majd a magyarországi közegben is?

A Tangó kapcsán született írások szinte magától értetődően jegyzik meg, hogy Mrozek műve még ma is mennyire aktuális (sőt egyes kritikák fanyalognak is azon, hogy „túlontúl egyértelmű, explicit, szájbarágós” a darab). Pedig az is rendezői (dramaturgiai, színészi) erőfeszítések eredménye, hogy egy szöveg helyzetbe kerül, a legjobb formáját mutatja, magától értetődőnek tűnik, hogy játszani kell. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy az elmúlt évtizedekben hány érdektelen Tangó-előadást láttunk, amikor a darab porosnak, idejétmúltnak, elévültnek tűnt. Nyilván a világ is változott, hogy ma Magyarországon ismét érvényes (felfedezni érdemes) dráma a Tangó. De szem kellett hozzá, hogy ezt valaki felfedezze. És alkotói erőfeszítések, hogy ismét jó műnek hasson. Bagossy és alkotótársai erőfeszítései is benne vannak abban, hogy a Tangó 2013-ban Magyarországon érvényesen szól.

Nem először bizonyosodik be Bagossyról és munkatársairól, hogy nagyon jól kezelik az irodalmi alapanyagot, határozott kézzel nyúlnak hozzá, annyit alakítanak rajta, hogy egy jó előadás alapjává válhasson. A Tangó esetében valóban nem jelentősek ezek a változtatások, tehát helyezkedhet a közönség – és a kritikusok többsége is – arra a kényelmes álláspontra, hogy valóban Mrozek művét látja. De azért egy felületes elemzés is könnyen kimutatja, hogy Bagossyék ezúttal is megdolgoztak a szöveg sikeréért.  

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2013/4. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól:  ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

13. 09. 19. | Nyomtatás |