Mi lesz velü(n)k, mi lesz belőlü(n)k?

Merlin avagy Isten, Haza, Család – Örkény Színház, HOPPart Társulat

Az (újraírt) címben szereplő jelszavak ismerősek, időnként (tíz-negyven-száz-kétszáz évente vagy naponta) felbukkanó, átértelmeződő, kiüresedő, újra használatba kerülő fogalmak. Hol tartanak most éppen? Az Örkény Színház és a HOPPart Társulat közös bemutatója: Merlin avagy Isten, Haza, Család című előadása nem túl rózsás képet festő helyzetjelentés.

Szemerédi Fanni

Tankred Dorst német drámaíró 1981-es Merlin, avagy a puszta országa bizonyos magasságból nézi a történelmi show-t, varietét, ahol a fekete füsttel borított égből letekintve a lentről hallatszó, távoli ordítás, sírás, jajszó és a ki-kikandikáló véres végtagok, az irány nélkül rohangászó, őrületig kétségbeesett „hősök” és a groteszk cirkuszi figurák visszhangzó kacagása mind csak egy-egy apró részlete egy nagy egésznek. A történelem folyama hömpölyög, mindegy, kik, hol és mikor uralkodnak, milyen eszmék emelkednek és buknak véres tócsákba, a személyes történet nem számít, csak a nagy egész – ami viszont egyre siralmasabb, egyre kaotikusabb, értelmetlenebb képet fest. Még az áttekintést nyújtó magasból is. Nem meglepő, hiszen – ahogy a szerző meséli egy interjúban – „két vagy három generáció élettapasztalata (ez), akik megélték a háborút és a háború utáni időszakot” (az interjú az Örkény Színház honlapján található Merlin e-műsorfüzetben olvasható).

 

 

Polgár Csaba ifjú színész-rendező és csapata egy lekerekítettebb, higgadtabb, simára csiszolt mikrokozmoszt hozott létre. A szöveget (Gáspár Ildikó és Bánki Gergely segítségével) alaposan és határozott kézzel megnyirbálva, néhány főbb szereplőre koncentrálva és egy új figurát kreálva áttekinthetőbbé és hűvösebbé fésülték a kavalkádot. A szereplők játékmódja sem keres szélsőségeket, inkább visszafogott és távolságtartó – nemcsak, mert Dorst szövege szerint néha egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról. Hideg világ ez, szenvtelen. Beletelik egy kis időbe, mire rá lehet hangolódni a ritmusára, stílusára, de ha ez megtörténik, annál hatásosabbá válnak a jó érzékkel komponált képek és a gondosan válogatott zenék (többszólamú, égi hangzású kórusművektől a Queenen át Záray-Vámosiig). Mi áll e hideg világ középpontjában?

Isten? Parzival (Roszik Hella) hiába keresi kétségbeesetten, bután, gyermekien, reményt vesztve, fogcsikorgatva, csak Merlin varázsló szenvtelen géphangja jelentkezik valahonnan: „ha Istennel akar beszélni, nyomja meg a kettes gombot, ha nem akar Istennel beszélni, nyomja meg a kettes gombot”.

Haza? Átmeneti. Akárhol-lakókocsi – Izsák Lili biztos ízléssel teremt erős atmoszférát díszlettel, kellékkel (rózsaszín torta, fekete-fehér kistévé és rengeteg művér) és jelmezzel (a ruhák az amerikai ’50-es éveket idézik, jól fésült urak zakó-nyakkendőben, rövidnadrágos fiúk térdzokniban és bőrcipőben, a lovagok szülinapi papírcsákót viselnek, a szép hölgyek szűkre szabott egyrészes ruhákat). Milyen Haza? Harc, háború, szép ideák születése és nem-tudni-hogyan-elszáradása. A Haza hősei, miután megvívták dicső csatáikat, diszkréten vérző orral Hazatérve kényelmesen elüldögélnek kerti székeikben, jól hangzó jelszavaik kupacának tetején, elégedetten dőlnek hátra, és trónolnának-pihengetnének (Gyabronka József, Herczeg Tamás és Baksa Imre egykor talán tudták, miért harcolnak, mára csak a szomorú hiúság vagy az értelmetlen ragaszkodás maradt). Ha elpimaszodott fiaik hagynák. És mindegy, hogy a középkor történetének legendává vált, ideákat megszállottan hajkurászó lovagjai, az ’50-es évek Amerikájának pecsétgyűrűs diplomatái, nyugati EU-tagállamok jól szituált, tárgyilagos, szűk kosztümös küldöttei, a dicső magyar rég- és közelmúlt vagy jelen politikusai, akik rosszul körülmarketingelt jelszavakat ropogtatnak. Kiüresedtek, tanácstalanok, eltévedtek, figyelmetlenek, bizonytalanok és önteltek. Ahogyan utódaik is. Minden Hazában.

 

 

Család? Találunk itt néhány házasságot, Családot nyomokban, gyerek-szülő viszonyt romokban. Az évekig vak Artur király (Terhes Sándor) előbb-utóbb rá kell jöjjön, hogy nett háziasszonya, az elegáns first lady (Kiss Diána Magdolna leheletfinom és szikár egyszerre) nem is olyan nagy titokban a Titanic betétdalát franciául zümmögő tenger-lovagjával, Lancelottal (Friedenthal Zoltán csendesen őrlődő udvari őrült) szűri össze a levet. Utóbbinak gyermeket szülő vidéki nő (Szilágyi Katalin) hiába erős, nem tud elég érzéketlen lenni ahhoz, hogy túljusson a vele történteken, végül nyelvét hosszú hegyű ollóval nyaszatolja ki, s csendesen köp vértócsát „szerelme” elé. A varázsló (Szandtner Anna Merlinje szenvtelenül kísérletezget az ember-lényekkel, de belefárad a bolyongásaikba, hibáikba, gyarlóságukba) lázadozik apja, az Ördög (Vajda Milán) ellen. A több anyát alakító Takács Nóra Diána minden figurájának szomorú, de már rég nem tragikus a sorsa: Artur királynak szül fattyat, aki felnőve anyja gyilkosa lesz. A fiatalabb generáció tagjai: a több értelemben is törvénytelen Mordred (Máthé Zsolt karikatúrája az örökösnek, akinek súlyosan agyára ment a hatalom), a társait bármikor készséggel követő Beauface (Barabás Richárd) és a semmit nem tisztelő Agrawain (Bánki Gergely magabiztosságot adó nemtörődömsége és mindig káoszt igénylő nyughatatlansága visszatérő humorforrás) nem sok jóval kecsegtetnek. Egyre több a vér a tisztes Családokban, Hazában.

Puszta ország, sivár látkép. Az igényesen és pontosan dolgozó csapat gondolkodó művészei okos fejükkel biccentenek. Hogy remélnek-e? Hát…

 

 

 

 

 

Merlin avagy Isten, Haza, Család

 

 

Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország című drámája alapján

Fordította: Kertész Imre

Szövegkönyv: Gáspár Ildikó, Bánki Gergely

Látvány: Izsák Lili

Zenei vezető: Matkó Tamás

Rendező: Polgár Csaba

Szereplők: Baksa Imre, Bánki Gergely, Barabás Richárd, Bíró Kriszta, Friedenthal Zoltán, Gyabronka József, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Máthé Zsolt, Roszik Hella, Szandtner Anna, Szilágyi Katalin, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor, Vajda Milán

 

 

Fotógaléria:

Garamvári Gábor

Ilovszy Béla

 

 

12. 10. 31. | Nyomtatás |