Kinevetni a reménytelenséget

Székely Csabával beszélget Sándor L. István

Rendkívül sikeres drámaíróként indult Székely Csaba (1981). Bányavidék-trilógiája sikert sikerre halmozott. A drámaíróval eddigi pályájáról és a trilógia egyes  darabjairól Sándor L. István beszélgetett. Ebből a záró darabra, a Bányavízre vonatkozó részt emeltük ki.

Sándor L. István

 2009-ben a BBC rádiójáték pályázatán a legjobb európai darab díját nyerte. Első színpadi műve, a Bányavirág 2011-ben a Nyílt Fórumon megkapta a legjobb darabnak járó Vilmos-díjat. Ugyanebben az évben a szerző Szép Ernő jutalomban részesült. A Sebestyén Aba rendezte marosvásárhelyi Bányavirágot 2012-ben a POSZT szakmai zsűrije a legjobb előadás díjával tüntette ki. Ugyanebben az évben a Bányavirág Csizmadia Tibor rendezte budapesti előadását a Vidor fesztivál zsűrije találta a legjobb stúdiószínházi produkciónak. (Mindkét fesztiválon a főszereplők is díjat kaptak.) A darabért Székely Csaba 2012-ben megkapta a Színikritikusok díját. A trilógia második részét, a Bányavakságot 2012 második felében Sebestyén Aba Marosvásárhelyen, Csizmadia Tibor Budapesten vitte színre. A harmadik rész, a Bányavíz 2012 tavaszán elnyerte az Örkény Színház drámapályázatának első díját. A mű bemutatóját a következő évad elején tervezi a színház. [Végül a bemutatóra nem került sor. A Bányavidék-trilógia záró darabját is Csizmadia Tibor rendezte meg a Szkéné Színházban.]

 

Jó irányba megy minden?

 

– A Bányavakság, illetve a trilógia harmadik darabja, a Bányavíz több tabutémát is feszeget. A szélsőséges politikai erőszakot éppúgy, mint a pedofíliát, ráadásul a papi pedofíliát. Kifejezetten kényes témákról akart beszélni?

– Nem. Ha hiszi, ha nem, nem azért írtam ezekről, hogy polgárpukkasztó legyek. Hogy olyan dolgokat mondjak, amivel felzavarom az állóvizet, és majd sokan dühödten csattogtathassák a fogukat, és szidalmazzák a nevemet. Én egyszerűen csak problematikusnak érzett kérdésekről akartam beszélni. Olyan kérdéseket hoztam szóba, amelyek először jutnak eszembe akkor, ha meg akarom fogalmazni, hogy melyek a legsúlyosabb bajok ma Erdélyben, Székelyföldön. De ezek univerzális témák, máshol is értik őket, nemcsak nálunk.

– De a papi pedofíliát szóba hozni – mint ahogy a Bányavízben történik – mégis csak kényes kérdés – különösen ma Magyarországon.

– Papokról rosszat mondani nálunk is szentségtörés. És valóban most egy olyan korszakban élünk, amikor nem illik problematikus dolgokról beszélni. Most, amikor jöttem Budapest felé, és átléptem a határon, átkapcsoltam a magyar rádióra, és a hivatalos állami rádió minden híre arról szólt, hogy milyen gördülékenyen zajlik ebben minden az országban, és mily mértékben van fellendülőben. Ha az ember az állami rádió hírei alapján akar képet alkotni, akkor az derül ki, hogy ez egy tökéletes hely, és nem is érti, hogy mi a baja az embereknek. Természetesen minden kormánynak ez az attitűdje, hogy önmagát igazolja. Hogy jól csinálja, amit csinál. A politika már csak ilyen. De a művészetnek épp az az egyik fő feladata, hogy mindezt megkérdőjelezze: biztos, hogy ez így van jól? Biztos, hogy csak jó irányba megy minden?

 

Van-e megváltás?

 

– Beszéljünk egy kicsit a Bányavízről is, a trilógia harmadik darabjáról. Ebben ismét más dramaturgia működik. Itt sokkal hangsúlyosabb egyfajta mitológiai háttér jelenléte. A szerző azt a pimaszságot is elköveti, hogy a darab közepén egyszer csak előkerül egy faragott szobor, ami – a szerzői instrukció szerint – az adott előadás díszletének makettje. Meg is kérdezik Mártontól, aki faragta, hogy ez micsoda, mire azt válaszolja, hogy istálló, isten barmainak lakhelye. Tehát ezt látjuk a színpadon, miközben az is kiderül, hogy karácsony előtt és után vagyunk. Mindez Krisztus születésére utal, és a bibliai megváltástörténettel állítja párhuzamba a darab eseményeit. Végeredményben mintha azt kérdezné a Bányavíz, hogy van-e megváltás.

– Nagyon jó, ha ez átjött, mert valóban szerettem volna párhuzamot teremteni a bibliai világgal, s rákérdezni arra, hogy van-e megváltás. Erre választ is ad a darab, de az lesz a legjobb, ha ezt az emberek majd a színházban nézik meg, és ott találják meg a választ.

– A trilógia egyik fontos témáját is lezárja a Bányavíz. Már az első darab, a Bányavirág is felvette az apák és fiúk nemzedékének a problémáját, hisz a háttérben ott van Az apa, aki ugyan nem jelenik meg a színen – a másik szobában haldoklik – de a színlap vele kezdődik. Az egymást követő nemzedékek problémája a Bányavakságban is fontos, itt a polgármester és a lánya viszonyában jelenik meg. A Bányavízben viszont többszörösen hangsúlyossá válik a szülő és a gyerekek nemzedékének problémája, egyrészt Ignác, a katolikus pap és Márton, a nevelt fia kapcsolatában, másrészt István, a tanító és a lánya viszonyában. Tehát a trilógiában valójában három nemzedék van jele: egyrészt Iván apjáéknak nemzedéke; másrészt Iván, Ince, a polgármester és Ignác, a katolikus pap nemzedéke, ők a 40-es, 50-es éveikben járnak. Az utánuk következő harmadik nemzedéket, 20 évesek világát képviselik Ignác és István gyerekei. A trilógia darabjaiban a nemzedékek közötti viszonyt elsősorban a számonkérés határozza meg. Ez a bújtatott nemzedéki ellentét mind a három darabban fontos. A Bányavirágban Iván sok mindenért az apját okolja, a Bányavízben viszont a gyerekek ki is mondják a szüleikről, hogy „ők csináltak minket ilyenre", s talán miattuk ennyire reménytelen ez a világ, hogy „az Úristen már rég nem lát semmit, ami ezen a vidéken folyik".

– Nem is gondoltam arra, hogy ezt így végig lehet vezetni. Annyi sok mindenre gondoltam, de erre nem. A nemzedékek közötti ellentétet inkább a harmadik darabban szerettem volna kidomborítani, és ebben volt fontos a bibliai párhuzam, amitől szimbolikus tartalmai is lettek a generációs problémának. Eközben hangsúlyossá válik az a kérdés is, hogy milyen tudást hagyunk a következő nemzedékre, mi az az útravaló, amivel ellátjuk őket. A Bányavízben azt látjuk, hogy – miközben fölösleges információkkal agyonterheljük a következő generációt – a fiatal tehetséget valójában nem ápoljuk, inkább elfojtjuk, tönkre tesszük, konkrétan ez jelenik meg a fiú megalázásának történetében. Márton nemcsak faragni tud remekül, hanem verseket is ír, az egyik el is hangzik a darabban. Talán tehetséges gyerekről van szó, ki tudja, ez nem derül ki, mert nincs senki, aki ápolja a tehetségét. Ezért mondtam az elején, hogy a harmadik darabban elsősorban az oktatás-nevelés problémája foglalkoztatott. Az a kérdés, hogy ezt milyen mélyebb szándék mozgatja. Milyen viszonyban vannak a tanárok és a diákok, hogy zajlik a nevelés szellemi, lelki szinten? Tágabban: milyen viszonyban vagyunk a vallásunkkal, az öregeinkkel, az őseinkkel? Ebből a szempontból talán a harmadik a legkomplexebb darab, bár ez is egy cselekményszálon fut, de több rejtett kérdést tesz fel, mint a másik két darab, s ezt talán kevésbé direkt módon teszi. Így teljesen ellentéte a Bányavakságnak, ami egy harsány darab, ez pedig egy finomabb, lágyabb mű. A dramaturgiája pedig tényleg teljesen különbözik a másik kettőétől. A karácsonyra való készülődés határozza meg a szerkezetét is, amiben a katolikus mise felépítése is felismerhető. Több ilyen rejtett utalás van benne, ami remélem, hogy kiderül majd, amikor színpadra kerül.

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2012/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

13. 02. 7. | Nyomtatás |