Hiányok és romok a múló idő ketrecében

Romok igaz menedék – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Két színész, két viaszbaba a színpadon. A vörös hajú, fehér ruhás, alsószoknyás nő (Albert Csilla) arca szürkésfehér, rárakódott az idő és a por. Egy a sötétségből élesen kiváló fénytéglalapban fekszik. A férfi (Sinkó Ferenc) szinte derékba törve lóg mozdulatlan egy kétágú tégla tetején. Öltöny van rajta, sárgás, nagygombú póló és keménykalap, arcára kiült a por. Rá elszórtan érkezik a fény, inkább a hátsó fal van megvilágítva, mintsem az ő alakja. Fakuló felületek, sárgás fények uralkodnak – a színek és az egymásra rakott, foszladozó rétegek régivé, elhasználttá, öregszagúvá teszik a teret. A színpad hátrafelé enyhén szűkül: „romos”, szürke, agyagos és felhasított vásznak körös-körül, a fal tövében látszik még valamennyi a már elsötétedett, kazettás mintázatból.
Sándor Zita

Sípszó szól, mintha egy műtét végén lennénk, vagy egy háború utáni betegszobában, ahol a szívek dobogásának megállását magnóra veszik, vagy legalábbis regisztrálják. A hosszú sípszóba és a mozdulatlansága beledobog a gép, s többszöri megremegés, megmerevedés és visszahullás után a nő és a férfi életre kel. Saját kis területükön maradnak, apró cselekvéseket végeznek, saját testüket, a rajtuk átáramló levegőt, a porban is utat találó lélegzetet fedezik fel és tapasztalják meg. A férfi a gravitáció törvényeinek csüggesztő állandósággal engedelmeskedő keménykalapot, annak mozgását figyeli, közben fölülről valamiféle megerősítést vár, az eget kémleli. A nő inkább lefelé (és befelé), saját testére koncentrál, nagy lélegzeteket vesz, az érkező levegőáramlatok megfeszítik testét, kisimítják bőrét, hullámzó márványtömbbé változtatják fakó és sárgás, lángoló vörös hajban végződő alakját – s ha nem is látjuk, de halljuk, ahogy a felszín alatt a kékes erek lüktetnek.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

13. 02. 7. | Nyomtatás |