Versenyek esélyei

Ivo Dimcsev: Concerto; The P Project – ImpulsTanz Festival, Bécs

Megosztja a közönséget, provokatív politikus és okos. Ivo Dimcsev két előadással lépett fel az idei ImpulsTanz Fesztiválon Bécsben. Alternatív nyelvezete az önmagukkal is kísérletezők körében jut igazán érvényre, akik számára hozzá hasonlóan a gondolati radikalizmus a fejlődés és ismeret útja. Az ehhez teremtett játéktér identitása önkényes, a mindenkori konzervativizmus örök ellensége.
Pilári Darinka

Hétköznapi utazás, tartunk egy kitűzött úti cél felé, ritmusra telik az idő, a fülhallgatón keresztül a zene megragad egy gondolatot, felszakít egy régóta lappangó érzelmi sötétfoltot, emlékeztet, szórakoztat. A dallam beférkőzik a tudatba, ami mégsem értelmezi azt újra önmaga számára, ahogy az érzelmi és a testi szférában sem fejezünk ki egyebet, mint a viselkedési minták szerint hagyományos „dobogást” vagy „szövegismétlést”. Nem ugrunk fel a helyünkről, nem kezdjük keresni a bennünk sejtelmesen kavargó „látomások” hangjait, a megfelelő mozdulatot, ami igazán kifejező lenne. Fegyelmezzük magunkat, és közben maradunk úgy, ahogy mindig: a társadalmi/kulturális test korlátai közé szorítva.

Kivételes utazás, százötven néző, az utolsó percekben a nézőtérre csendesen besurranók, akik még az esti tizenegy órás kezdés előtti sörüket kényelmesen befejezték. Jobbról egy árnyék, ami a centrumban lévő mikrofonállványhoz érve már egy félmeztelen férfitest farmerben és túrabakancsban – Ivo Dimcsev képviseli. Balról egy alak (Emilian Gatsov) a keverőpult mögött, végig periférián. Rajtuk kívül a fehérre festett téglafal és annak homogén, szürke előtere a színpadi miliő.

A prológus a test és a zene párbeszéde, a mellkas izmai, a nyelőcső erei, az arc mimikája fokozatosan alárendelődik a hangzó dallamoknak. Az egyik felet biológiai adottságai korlátozzák, a másikat a technikai eszközök. Másrészről viszont mind a ketten tudatos választásukat képviselik, a technika és test feletti „uralmat” gyakorolják a kifejezés különféle formáiban, még akkor is, ha a megtörténő improvizáció során van, hogy úgy tűnik, elvesztették a hang befolyásolásának képességét. A középpontba azt a feszültséget és egyben képességet állítják, ami különböző anyagok remedializálásával keletkezik, hiszen a zene médiumára jellemző vonásokat (features of music) Dimcsev a test által próbálja kifejezni. A zene jellemzői, mint a hangrezgés, az eszköz általi kötelező mozdulatsor, amivel a hang megszólaltatható, a koreográfiában a test izmainak rángásaival, a levegővétellel, a hőleadás általi izzadtsággal állítható párhuzamba.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/4. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

12. 12. 12. | Nyomtatás |