Különböző mind, egy se […]

Shakespeare: A vihar – Beregszász, Gyula, Szentendre

A gyulai és a szentendrei szabadtéri bemutatók után ősztől a Csokonai Színház tűzi műsorára A vihart, s bár a beregszászi társulat előadása a januári premierig még csiszolódhat, az már biztosra vehető: Bagossy László koncepciózus rendezésével szemben Szergej Maszlobojscsikov bátor kísérletét éppen a káosz esztétikája uralja. 
Lénárt Ádám

Nincs ebben semmi ellentmondás, hiszen amíg Bagossy a Prospero rendezte előadást állítja színpadra, addig Maszlobojscsikov a Shakespeare-darabbal, s mi több, az életmű bizonytalanul körülhatárolt részével birkózik. Az előadás fogadtatása minden jóindulat ellenére is mérsékelt, az eddigi kritikák egyfelől a széttartó ötletek, a nehezen követhető gondolatmenet és az ennek áldozatul eső színészi játék miatt marasztalják el az előadást, másfelől, tekintettel a beékelődő vendégszövegekre és a dramaturgiát érintő radikális változásokra, a mélyebb, átfogóbb elemzést sürgetik. Előbbivel nehéz volna vitába szállni, utóbbival pedig nem is érdemes, mert A vihar kontúrjai utólag látszanak igazán, vagyis úgy tűnik, Maszlobojscsikov nem azért lehetetleníti el a szerepformálást, tervez lomtalanításra emlékeztető díszletet, terheli az előadást jelképes erővel bíró képek tömkelegével és bővíti a színművet további Shakespeare-darabok részleteivel, hogy a végére mindez valamiféle egységgé formálódjon, hanem azért, hogy módszeresen bonthassa alkotóelemeire A vihart. Maszlobojscsikov törekvése tehát pontosan fordítottja Bagossy Lászlóénak: az Örkény színházbeli előadás közelebb hozza A vihart, a beregszászi társulaté szándékosan elidegeníti, ott a színház illúziója lepleződik le, itt a valóság érthetetlensége igazolódik, előbbi zsigeri élményt nyújt, utóbbi viszont, a rizikós vállalkozáshoz mérten, küzdelmes emlék marad.

Függetlenül attól, hogy a kijevi rendező elképzelése valósult meg, vagy az előadás kelt önálló életre, sajátos koncepció kezd kirajzolódni, s ennek mentén A vihar a tudás megszerzésének, elbizonytalanodásának és felülíródásának körkörös folyamatát járja körül. Jóllehet az előadás, eleve rendhagyó módon, Miranda egzisztencialista kérdésével – ki vagyok én? – indul, valójában a tanulási folyamat ekkorra már kezdetét vette, az asztallapokból összeállított táblán ugyanis Lőrinc baráttól származó, csonka idézet olvasható: „A Föld mindennek anyja s síriboltja. / Ha életet szül, később ki is oltja. / S kik méhéből fakadtak, végtelen-sok / Magzatja az emlőjén egy tejet szop. – / Mindegyikének más-más célja van, / Különböző mind, egy se […]”. Mirandát ebben az előadásban már anyja, Prospera tanítja, aki amellett, hogy irányítása alá vonja az eseményeket, olykor – például a nápolyi király életére törő merénylet alkalmával – pedagógiai célzattal szabadjára is engedi azokat, A vihar tehát Prospero nemének és nevének megváltoztatásával az emberi természet érzékenységét és kegyetlenségét is intenzívebben fejezi ki. Emlékezetes, amikor a gyászruhát öltött Ariel uszálya alól a tetszhalott Ferdinand (Rácz József) alakja bukkan elő, ahogyan a jelenet ellentétpárja is, hiszen Ferdinand a fehér terítő segítségével ugyanazon az asztalon húzza magához Mirandát (Tarpai Viktória), amelyiken az imént még ő maga feküdt, de persze élet és halál egymásra utaltságát az előadás már nem A vihar, hanem a Rómeó és Júlia jegyében mutatja meg.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

12. 10. 30. | Nyomtatás |