Képzelet szellemei az elvarázsolt kastélyban

Shakespeare: A vihar – Craiovai Nemzeti Színház

Silviu Purcărete Viharja egyfelől szervesen illeszkedik a világhírnévre szert tett, ám színpadi kifejezésmódjában már némiképp megcsontosodott (a fiatalabb román színházi alkotók által „dinoszauruszként” emlegetett) rendező előadásainak sorába, másfelől viszont Purcăretének ez alkalommal sikerült elkerülnie az alkotásaira nem egyszer árnyat vető sematizmus buktatóit. A 2012 februárjában a Craiovai Nemzeti Színházban bemutatott előadást Gyulán, a VIII. Shakespeare Fesztivál keretében láthatta a magyar közönség. 
Nánay Fanni

 Az idei gyulai fesztivál középpontjában ebben az évben A vihar állt, pontosabban a programban szereplő tíz fontosabb előadás közül öt produkció Shakespeare utolsó drámáját dolgozta fel. (Mindeközben nehéz lett volna elfelejteni a 2011-es fesztivál záródarabját, Oskaras Koršunovas gyönyörű kétszereplős Mirandáját.)

E Vihar-interpretációkról nagy általánosságban elmondható, hogy Shakespeare drámájának meseszerűsége (a természet erőin uralkodó mágussal a középpontban) egyre kisebb hangsúlyt kap, sokkal inkább a félelem, az izoláció, esetenként a politikai összeesküvés motívuma kerül előtérbe. Purcărete értelmezésében szintén nem sok mesei marad, viszont rendkívül koherens és izgalmas groteszk világot varázsol a színpadra, ahonnan nem talál kiutat a saját képzeletét láthatólag uralni képtelen öreg Prospero.

A román rendező korábbi alkotásainak legfontosabb elemei ez esetben is erőteljesen meghatározzák az előadást: a látványos, ám a látványon mégis túlmutató, szimbólumok tárházaként is működő díszlet, a színészekkel végzett aprólékos munka, valamint a kiemelt szerepet játszó zene.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

12. 10. 30. | Nyomtatás |