A köztes lét képei

Shakespeare: A vihar – Craiovai Nemzeti Színház ; Molière: Scapin, a szemfényvesztő – Csokonai Színház, Debrecen

Silviu Purcărete azonos szellemben, hasonló eszközökkel, ugyanolyan felfogásban vitt színre két klasszikust. Shakespeare Viharját Craiovában rendezte meg (az előadást az idei gyulai Shakespeare Fesztiválon vendégszerepelt). Molière darabját Scapin, a szemfényvesztő címmel a debreceni Csokonai Színházban állította színpadra. Purcărete rendezéseit Sándor L. István elemzi.
Sándor L. István, Szűcs Mónika

 

A szavakról a képekre

 

A debreceni Scapin elején alig érteni valamit abból a bonyodalmas elbeszélésből, ahogy Octave (Rácz József) megbeszéli a szolgájával, Szilveszterrel (Vranyecz Artúr), hogy milyen kacifántos helyzetbe keveredett. Lassabban és tagoltabban kellene elhangozni a szövegnek, hogy minden fordulatát felfogjuk. De a fiatalok sietve és izgatottan beszélnek. A rendező láthatóan a szavakról a hangulatokra, az atmoszférára kívánta átterelni a figyelmet, hogy ezzel másfajta befogadásra ösztönözze a nézőket.

A debreceni Scapinhez hasonlóan éppúgy nem a szavakra, hanem a képekre kell figyelni a craiovai Viharban is. Mindent, amit a két darab kapcsán Purcărete el akar mondani, alapvetően vizuális nyelven fogalmazza meg. Ez a craiova előadást nézve azért jelent kisebb nehézséget, mert a románul nem tudó nézők eleve zenei hatásként érzékelik az elhangzó szöveget, amelynek értelméhez csak a feliratokon keresztül juthatnak el. Egy magyar nyelvű előadás magyar anyanyelvű nézőjének azonban erőfeszítéseket kell tennie – különösen, ha a szószínházi hagyományon szocializálódott –, hogy ne az elhangzó szavakba kapaszkodjon, hanem a képeken keresztül próbáljon közel jutni a rendezői interpretációhoz.

 

Az elmúlás helyszínei

 

Hasonlít a debreceni és a craiovai előadás abban is, hogy mindkettő nagyon erős atmoszférát teremtő térben játszódik. Ezek egyrészt megteremtik Purcărete vizuális fogalmazásmódjának alapjait, másrészt kulcsot kínálnak a rendezések értelmezéséhez is.

Mindkét tér az elmúlás helyszíneként funkcionál. A Scapin egy lepusztult szálloda halljában, kávézójában játszódik, amelynek néhány eleme a múlt század elejét idézi, más összetevői viszont az időtlenség érzetét keltik (tervező: Helmut Stürmer). Ebben a kávézóban – akárcsak egy nápolyi téren – mindenki megfordulhat. A helyszín egyértelműen a romlás jeleit viseli magán. Mintha bombatalálat érte volna az épületet. Vagy az átépítésnek azon fázisában tart, amikor már minden csupa rom, de nem látni még semmit azokból a formákból, amelyek majd új életre keltik. A színpad jobb oldalát egy építkezési állványzat zárja le, a bal oldalon viszont hegynyi halomban állnak a kimustrált székek (néhány ülőalkalmatosságot a játék során is összetörnek a szereplők). Hátul egy hatalmas bárpult áll, mellette egy forgóajtó, amely – amellett, hogy néhány mulatságos játékra is lehetőséget ad –életmetaforaként is működik. Miközben körbeforog, eltűnnek és megjelennek szereplők, de soha nincs az az érzetünk, hogy bárki bárhová is tartana.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

12. 10. 30. | Nyomtatás |