Innen és túl

Tántorgók – Fitos Dezső Társulat

A magyar (és egyéb kárpát-medencei) néptáncokat a koreográfusok és társulatok különféle módon próbálják életben tartani. Van, aki a tradíciók szigorú őrzését pártolja, mások az újrafogalmazást. Ez utóbbinak is több iránya van: a kortárs néptánc kezdeményezések, a látványszínház felé való eltolódás, a dramatizált táncjátékok. Hogy melyik az előrevezető út? Még nem tudni, ám vannak olyan sikeresebb kísérletek, mint a Fitos Dezső Társulat Tántorgók című előadása, melyet a 8. Magyar Táncfesztiválon láttam Győrben.
Kovács Emese

Az előadás alkotói nem új formát választottak a néptánc formakincsének színpadra állítására. A dramatizált népi táncjáték már a múlt század 40-es éveiben megjelent (leginkább Muharay Elemér nevéhez fűződve), mikor céllá vált a néphagyomány újrateremtése is a megőrzés mellett. Majd a törekvés, hogy epikus, a kor emberét is megszólító cselekménnyel (és modern mozdulatokkal) bővítsék a tiszta forrásból származó folklórkincset, a század második felében folytatódott (Novák Ferenc táncjátékaival például). Ezzel a műfajjal azonban könnyű átbillenni a tartalmilag nem sokat mondó szórakoztatás, illetve a szemet kápráztató, de minden gondolatiságot nélkülöző látványszínház irányába. Úgy tűnik, sok nézőnek ennél többre nincs is igénye. Vagy ki tudja, lehet, hogy lenne, de csupán ezt ismeri, ez jut el hozzá.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

12. 10. 30. | Nyomtatás |