Halotti képek

Tennesse Williams: Vágyvillamos - Radnóti Színház

Ennyire mélynek, ennyire emberinek még sosem láttam A vágy villamosát, mint most a Radnóti Színházban. Az előadást rendező Zsótér Sándor legfőbb törekvése az volt, hogy lehántsa a Tennesse Williams-darabhoz tapadt érzelmes mázat, és bevilágítson a műben megjelenő emberi sorsok mélyére. Ebben remek színészek voltak a segítségére, legfőképpen a Blanche szerepét játszó Kováts Adél. 

Sándor L. István

 

 

A szövegváltozat

 

A munka azzal kezdődött, hogy a rendező és a díszletet tervező Ambrus Mária új fordítást készített a darabból. Szövegváltozatuk szikárabb, sok helyen jobban mondható, mint Czímer József 1961-es fordítása1[1]. Sőt néhol kifejezetten szellemesebb az új változat. Például amikor Stanley elmondja a feleségének, hogy a barátja, Mitch már nem fogja feleségül venni a nővérét, mert kiderült róla, hogy rengeteg férfival volt kapcsolata, ezt az új fordításban így indokolja: „Lehet, hogy akarta, de nem ugrik egy cápaiskola tanmedencéjébe.” (Czímernél ez olvasható: „De most már nem fog beleugrani a vízbe… egy tucat cápa közé.) Ambrus Mária és Zsótér Sándor változata a szóhasználatot, a kifejezéseket is a mai ízléshez közelítette, a legtöbb helyen egyértelműbbé tette. Például a főszereplő néhai férjét a Czímer-fordítás ferde hajlamúnak nevezi, az új fordításban kimondják, hogy buzi. A korábbi fordításban Blanche „kedves jószágok”-nak nevezi a középiskolás tanítványait, és hozzáteszi, hogy „milyen megható, mikor tavasszal fölfedezik a szerelmet”. A Radnóti Színház változatában a főszereplőnő „édes kukik”-nak mondja a diákokat (ami egy későbbi motívumot is előre jelez), és a folytatásból a kamaszokról szóló Wedekind-darab is eszünkbe juthat: „a tavasz ébredésekor megható látni, ahogy első felfedezésüket teszik a szerelemben.”

 

Kováts Adél - Fotó: Sulyok László

 

Néhol még hangsúlyosabbá válnak az utalások, sőt egyenesen kiszólások is megjelennek: „rosszak az idegeim, fáj a gyomrom” – mondja a Bizottság együttest idézve Blanche a húgának. (A Czímer-fordításban csak ennyit mond: „a mai idegállapotomban”. Ugyanitt „haszontalan gyereknek” mondja a nővére Stellát, az új fordításban (Varró Dániel verses meseregényére utalva) le Maszat Jankázza („leköpted a finom csipkegallérodat”.) Sőt még a színházi helyzetre is utal a szövegváltozat. Amikor Blanche a helymegjelölésként használt Elíziumi mezőkről érdeklődik, akkor a szomszédasszony a Radnóti Színház címére utalva így válaszol: „Ez itt a Nagymező.” Ezek az utalások is jelzik, hogy Ambrus Mária és Zsótér Sándor változata elsősorban nem irodalmi pontosságra törekvő műfordítás, hanem az adott előadást szolgáló korszerű, sokszor önmagában is érdekes színházi szöveg.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/1. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

[1] Az 1947-ben íródott darab magyarországi ősbemutatója 1962-ben volt a Madách Színházban. A Vámos László rendezte előadás főszerepeit Tolnay Klári (Blanche), Vass Éva (Stella), Avar István (Stanley), Pécsi Sándor (Mitch) játszotta.

12. 05. 17. | Nyomtatás |