Ugyanabból táplálkozunk

Ágenssel Ivacs Ágnes beszélget

– Hogyan kapcsolódik a nőInTime című darabod az azt megelőző két előadáshoz, az Irához és a Fatumhoz, melyekben már fontos szerepet kap a hang és a mozgás mellett a szöveg? Tekinthetjük-e trilógiának őket, és ha igen, milyen tekintetben?
Ivacs Ágnes

– Trilógiának szántam őket, egymást követik, az erős szenvedélyből, a dühből egy egyre hidegebb világ felé haladva. Gyakorlatilag a művészethez, a reményhez való viszonyom sorstörténete is lehetne. Amikor még csak terv volt e sorstrilógia, nem tudtam, milyen végső irányt fog venni, az eltelt három év alatt alakult így. Az Ira (düh) még szenvedélyből született, szó szerint megszólította a nézőket, a Fatum már bujdokolt, erős szimbólumokat használt, de még egyszerűen olvashatóakat, a nőInTime már csak szemlél és eltávolít, befelé figyel, hallgatni akar. Egy erős forma védelmében egyszerűnek tűnő, mégis nehezen olvasható kódokat használ. A trilógia bezárt a végére, önmagát kapta el.

– Miért éppen Petra von Kant keserű könnyeit dolgoztad fel, gondoltad tovább a nőInTime című darabban?

Azért, mert egy steril térben női problémákat mesél el a történet: három nőnek a világhoz, a művészethez való viszonyát, de benne van az anyaság és a nők közötti szerelem is. Szándékosan kerültem a testiség bemutatását.

– Fassbinder filmje két részre tagolódik: a szerelem fellángolására és kihűlésére, a köztes időt egész egyszerűen kihagyja a rendező. Az előadásban te azokat a részeket vitted színre, amelyek kimaradtak a filmből...

– Igen, ott nyitom meg a kapukat, ahol Fassbinder elhallgat. Egy esszenciális kivonatot készítettem, de azért ez egy önálló mű, nem feltétlenül kell hozzá a filmnek az ismerete. Valójában majdnem mindig filmekből táplálkozom, mert a filmnek számtalan lehetősége van az idő dimenzióinak a megmutatására – és én az idővel foglalkozom. A Fatumban, az Irában, a Purcell Piknolepsziában és az Ulixesben az idő ugrásait, az idő elől való kitérést kerestem, annak a technikáit, hogyan lehet mozgásba lendíteni az idő másfajta dimenzióit. Persze tudom, hogy erre alapvetően alkalmatlan a színház, mivel kevés eszköze van az idő megjelenítésére, az időugrások megmutatására. Nálam a színész vagy az énekes elfordul, és vissza már egy másik idődimenzióból néz. Ezért nem tudok minden színésszel, énekessel együtt dolgozni, vagy csak nagy harcok árán, mert a színészek általában ahhoz vannak szokva, hogy az idő történetiségét használják, és ha pillanatok alatt kell időugrásokat produkálniuk, az nehézséget okoz számukra. De csodálatos alkotótársra leltem Madák Zsuzsában – aki már edzettebb, vele az Irában kezdtünk el együtt dolgozni – és Bakos Évában, aki a Fatumban került képbe, ahol szegény rögtön egy beugrással kezdte az időtörések sorozatát.

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/9. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


 

11. 10. 26. | Nyomtatás |