Mit adhat a színház?

Beszélgetés Vlad Troickij jal

Az ukrán Vlad Troickij nem először dolgozik Magyarországon. 2011-ben két előadást állított nálunk színpadra. Debrecenben A revizor című Gogol-darabot rendezte meg, a Bárka Színházban a Hoffmann-művekből összeállított Éjféli meséket vitte színre. A revizor elnyerte a Rivalda fesztivál fődíját, és beválogatták a POSZT versenyprogramjába is. A rendezővel Mátyás Edina beszélgetett.
Mátyás Edina

 

Vágy másfajta életre

– A magyar színház általában történeteket szeret mesélni. Ez a két előadás viszont egyáltalán nem erre törekszik, sem A revizor (ami mégis csak egy hagyományos darab), sem a különféle Hoffmann-művekből összeállított Éjféli mesék. A történetmesélés helyett mi a fontos ezekben az előadásokban? Mire törekszenek?

– Előadás-világok teremtésére. Vagyis olyan világokat mutatnak, amelyek az előadás folyamán konstruálódnak, és ebbe a nézőt is igyekeznek bevonni. Tehát valami olyasmire törekszenek, amit a lineáris történetmeséléssel nem lehet elérni. Ez azért is fontos, mert az igazi Gogol ismeretlen a magyar néző számára, Hoffmannt pedig egyáltalán nem ismerik.

– Milyen az igazi Gogol?

– Sokkal metafizikusabb, sokkal misztikusabb, sokkal filozofikusabb. A revizor számomra nem egyszerűen egy szatíra, hanem Oroszország, illetve Ukrajna képe – ennek a világnak mindenféle apróságaival, nüanszaival és mélységével.

– Pedig A revizort Magyarországon általában társadalmi szatíraként szokták játszani.

– Mindenütt a világon így szokták játszani, de engem nem ez érdekelt. Mert akkor tulajdonképpen minden szereplőnek a nevetséges vonásait kellett volna kidomborítani, számomra azonban egyáltalán nem érdekes a buta, hülye emberek létét figyelni. Az egyik legfontosabb célom az volt, hogy ne lássak a színpadon olyan színészeket, akik ostoba figurákat próbálnak ábrázolni. A revizor szereplői mind normális, élő emberek, akik különös, furcsa helyzetbe kerülnek. De emberi nyelven szólalnak meg. Tehát egyáltalán nem próbálnak butának látszani.

– Miközben a darab mégis csak komikus alakokat ábrázol, akik így-úgy-amúgy hazudnak, alakoskodnak, tévednek, így nevetségessé válnak.

– Mi mindannyian – mint az emberek többsége – hasonlóképp viselkedünk. De nem azért vagyunk komikusak, mert hülyét akarunk csinálni magunkból, hanem épp ellenkezőleg: okosnak akarunk mutatkozni, de általában sajnos mindig kiderül, hogy kik is vagyunk valójában. Épp ezért semmiképpen nem szabad eleve komikusnak játszani a szereplőket. Mert ha elkezdenek a színészek komédiázni, meghal az előadás.

– Milyen emberi tartalmak megjelenítésére törekszik a debreceni A revizor?

– A darab valójában a vágyról szól. A szereplők valamennyien másfajta életre vágynak, valami olyasmiről álmodnak, ami nem adatott meg nekik. És egyszer csak érkezik közéjük egy idegen, akiről azt hiszik, hogy általa minden meg fog változni. Persze kenőpénzt kell neki fizetni – ez világos –, de a segítségével talán mégis eljuthatnak Pétervárra, a cár közelébe, valami olyan világba, ahol mindig is szerettek volna élni. És ugyanígy talán Hlesztakov is elhiszi magáról, hogy elérheti a vágyait. Meglát két szép nőt, és máris szerelmesnek érzi magát. Sőt csupa számára szimpatikus emberrel találkozik, így talán egy pillanatra még sajnálja is, hogy el kell utaznia...

– Tehát ebben az előadásban a város vezetői nem a lelepleződéstől tartanak? Hiszen mindenkinek van valami a füle mögött.

– Persze, először mindannyian félnek. És hát eleinte valójában ekörül forognak az események, hogy mit lehet csinálni ebben a helyzetben, amikor egy ismeretlennel kell szembesülniük. Amikor viszont megismerik Hlesztakovot, és megtalálják vele a közös hangot, onnantól kezdve fordulatot vesz a történet, és arról kezd el szólni, hogy mi lesz ezután velük. A kulminációs pont az első felvonás végén történik, amikor Hlesztakov elfogadja a polgármestertől a pénzt, és ezzel feloldódik az a félelem, ami eddig szorongatta a városvezetőket. Ezzel a kiinduló probléma megoldódott. Tehát az a kérdés, hogy innentől kezdve mit lehet itt játszani.

– Valóban, mit is?

– Egyrészt a többiek a polgármestert figyelik, másrészt Hlesztakovot akarják kiismerni. A második felvonás első jelenetében, a szalon-jelenetben azt látják, hogy egy sarlatán keveredett közéjük, aki hihetetlen őrültségeket beszél. De akkor eszükbe jut, hogy az ördög tudja, nincs-e ebben mégis valami. Mi van, ha Hlesztkaov igazat mond? És ettől kezdve már mindenki inkább a maga pecsenyéjét próbálja sütögetni.

– Az előadás egyik csavarja az, hogy az előadás befejezésében az derül ki, hogy mégis Hlesztakov a revizor. Tehát nemcsak feltételezték róla ezt, hanem végül ő maga kéreti magához a városvezetőket.

– Hát ez inkább afféle trükknek tekinthető. Mert azért a mi revizorunkban van valamiféle mephistói, démoni vonás. És ilyen módon ő bármelyik pillanatban más alakot képes ölteni. Akármilyen alakot fel tud venni. Ez egy újabb rétege az értelmezésnek, hogy Hlesztakov az Ördög maga, aki az embereket provokálja.

– Tehát ebben az előadásban nem a szociológiai meg társadalmi összefüggések fontosak?

– Dehogynem, fontosak. Mindent kidolgoztunk ebből a szempontból is. Csak nem ez az egyetlen rétege az értelmezésnek.

– Az is érdekes az előadásban, hogy föllazítja a darabot, „vendégjeleneteket” illeszt a játékba, amelyeket nem Gogol írt. Gondolok rögtön az előadás indítására, a polgármesterék reggelijére.

– Szerettem volna létrehozni egy olyan világot, amit aztán később szétrombolunk, széttörünk. Látjuk, hogyan is működnek a dolgok ebben a városban, ami aztán az idegen érkezésével átalakul.


 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/7. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


11. 09. 28. | Nyomtatás |