Ellenfény Offline - Archívum - 2011 - 2011/6. - Fényváltások - János Király - Bukástörténet

Bukástörténet

Dürrenmatt: János király – Örkény Színház

 2011. március 12-én mutatta be az Örkény Színház a János királyt, a Shakespeare nyomán készült Dürrenmatt-darabot. Bagossy László rendezés 2011-ben elnyerte a kritikusok díját, s ugyancsak kritikus díjat kapott Ignjatovic Kristina a jelmezekért. Az előadást beválogatták a 2012. évi POSZT versenyprogramjába.

Szemerédi Fanni

 

És felgördül a bársonyfüggöny (a színházi előadás kezdetét veszi), és mögötte semmi, csak egy másik bársonyfüggöny. És felgördül a második bársonyfüggöny, és mögötte egy újabb bársonyfüggöny – meg egy unott fejű, „nem tudtok újat mondani nekem, kispofáim" maszkú király kezében jogarral és országalmával. Az újabb és újabb függönyök nyitánya újabb rétegekkel gazdagítja az összképet – melyet így nem egyben, hanem fázisokban kapunk: külön-külön kiélvezhetünk minden réteget, megalkothatjuk a jelentést, majd felülírhatjuk, és gazdagabbá írhatjuk újra a következő függönnyel. Az utolsó függöny előtt ülnek a hóhérok, mögötte lógnak az akasztottak – teljes a hatalom tablója.

Bagossy Levente díszlete az előadás végéig újabb és újabb ötleteknek ad lehetőséget: a függönyökkel osztott tér négy keskeny sávja gazdagon használható, hol egy képet alkot, hol időben és térben külön funkcionál; például, mikor dramaturg és rendező: Gáspár Ildikó és Bagossy László két jelenetet vág egybe, két külön helyszínen – mesterien. Az egész alapját pedig nevezhetjük shakespeare-i deszkaszínpadnak is, de lépcsőjével inkább vesztőhelyre emlékeztet, mint a világot jelentő deszkákra. Talán mindkettő egyszerre: a közéleti ember, a reprezentáló, szerepet játszó, retorikán keresztül létező politikus mindenkor színész is egyben, és mindenkor a vesztőhelyen áll.

Ignjatovic Kristina jelmezei ugyanarra az elvre épülnek, mint a díszlet és a színészi játék: apró, de roppant pontos és okos jelzések adják a lényegét. A mai diplomaták, politikusok egyen-öltönyei, a különböző nemzetek színei jól láthatóan elkülönítve a nyakkendőn, mint egy bankban vagy egy stratégiai társasjátékban (piros=angol, kék=francia, sárga=osztrák), hölgyeknek kiskosztüm, nylonharisnya. Jelzésértékkel mindenkin csak egy vagy két elem utal a történelmi környezetre: egy gazdagon szőtt, nehéz palást és egy korona a zakó, ing fölött, egy kalap és egy öv, egyetlen fejdísz, egy darab oroszlánbőr, egy mellvért az élére vasalt nadrág fölött. Mindez tökéletesen elég ahhoz, hogy végig kettősségben lássunk: mai és XII. századi szereplőket. Néhol egyszerre, egymásra kopírozódva működnek, néhol egymás elidegenítő effektjeiként.

Anglia, Franciaország, Ausztria és a katolikus egyház a játszma résztvevői. Tartományok, örökösök, emberveszteség a háborúban, megállapodás, mutyizás, mérgezés. Dürrenmatt drámájában a királyok játékába egy király fattya akar új játékszabályokat vinni: a józan ész szabályait és „a nép" érdekeit. A Fattyú Dürrenmattnál moralista, világjobbító, aki belebukik törekvéseibe, és visszavonul a politika bamba és korrupt világától, feladja a harcot. Bagossynál felmerül a gondolat, hogy a Fattyú ésszerűsége is csak egy a beszédmódok közül: az ő ravaszul megválasztott eszköze a politikában. Bukása nem eszmék és a józan ész, hanem egy érvrendszer, egy retorikai fordulat bukása. Vagy talán moralista, akit lassan felőröl a politika, és átalakulva maga is részévé válik: amit vallott, amiben hitt, az taktikává silányul. Polgár Csaba éles figyelmét semmi sem kerüli el, a közélet minden szereplőjének minden rezdülését érzékeli lézeres szeme, ismeri működési mechanizmusukat, nem győzi kivárni, mire kimondják válaszaikat, inkább a szájukba adja. Neki sem tudnak újat mutatni, de mindig van annyi erő és önuralom benne, hogy türelmetlenségét egy gyors mosollyal palástolja, és közben számítson, számítson, számítson. A legésszerűbb, a legintelligensebb, a legcéltudatosabb. De nem a legaljasabb. Ez a veszte? Hiába ő az egyetlen, aki mozgatni tudja a függönyöket – vagyis uralja a játszmát –, mikor az utolsó függöny is megnyílik előtte, egy ajtó állja útját, mikor az ajtót is feltépi, fekete fal előtt találja magát.

S János angol királynak (Debreczeny Csaba) mi a veszte? Nem idióta, mint Lajos, a francia trónörökös (Ficza István e. h.). Nem zseniális gonosz, aki túllő a célon. Egyszerűen csak szerves része a játszmának. Arca maszk, bár a maszk mögül elő-előbukkan a magánember esendősége, nyomorúsága, hétköznapisága: idegességében rázza a lábát, anyja (Pogány Judit) morran rá mindig, hogy hagyja abba; trónszéke nemcsak átvitt értelemben instabil: a szék illeg-billeg, és ez zavarja, mert nem ül kényelmesen; látjuk betegsége fizikai lefolyását, mikor megmérgezik: teste privát, arca köz. Utóbbi ragyog, mikor megalkotja a Magna Chartát – ami aztán jó lesz a billegő trónszék lábát kitámasztani.

A francia király, Gálffi László ügyes politikushoz méltó precízséggel és gyorsasággal vált regisztereket: pajtáskodóból fenyegetőbe, államférfiból magánemberbe és vissza. Tud bratyizva meggyőzni, tud keménykedni, és aztán egy pillanat alatt felmérni a helyzetet, és száznyolcvan fokot fordulni. Tud többféleképpen mocskos lenni: kegyetlen machiavellistaként és dörzsölt gengszterként is. Minden térben: reprezentatíve és a színfalak mögött. Ahogyan Mácsai Pál bíborosa is: méltóságteljes lassúsággal vonul, majd gyors, mohó ugrással terem a trónon: ragadozó puma és vén bakkecske egyszerre, aki tudja, aduász van a kezében: az egyház hatalma mindent ver a partiban.

A nők csak vesztesei lehetnek ennek a játszmának: három generációnyi vesztest látunk. A házasság előtt állók teste (és vele együtt lelke) prostituálódik, mert nem az övék, hanem az országé. A szerelmes, birtokolni vágyó, akaratos, merész Blankát (Szandtner Anna) a Fattyú kegyetlenül dobja el, mint egy rongyot, és a nő kamatostul fizet. A degenerált, bús Izabellának (Takács Nóra Diána) nincs már olyanja, hogy akarat. Ez a szerencséje. Egy generációval föntebb: egy lehetséges jövő az előbbi fiataloknak Konstancia, a király sógornője: Für Anikó megható kapcsolatot alakít ki a fiát játszó bábbal; kemény asszony és erős anya, aki mégis megtörik, hiszen fiát játékszerként pöcköli ki az életből a hatalmi érdek. Eleonóra királyné (Pogány Judit) megérte, hogy fia felnőtt, és király lett. Ő nem asszony már: férfiruhában ül az ország vezetői között, maszkulin morgós matróna.

A trón egyik várományosa, a gyermek Arthur Bagossynál átvitt értelemben és szó szerint is mindenki bábja, akivel lehet játszani: minden játékos a saját érdekei szerint mozgatja. A többi szereplő kelti életre, rángatja, vezetgeti, beszélteti, nincs egyetlen mozgatója, bár főleg anyja (Für Anikó) adja hangját és mozdulatait. A játékosok kézről kézre adják egymásnak, szájába teszik szavaikat, hangjukat, és a bábu úgy táncol, ahogy ők akarják. Megható pillanat, mikor a fabáb életre kel – mozgató nélkül. Nem tart sokáig. És a baba élettelenül rogy a nagypolitika színpadára. Onnan is arrébb rúgják, mert már nem tudják hasznát venni. Útban volt.

Ezen a távon egyvalaki nyeri a játszmát: a köpönyeg- (esetünkben paróka és nyakkendő-) forgató. Fű alatti szívós, kitartó fáradozása meghozza a gerinctelenség nehéz munkájának gyümölcsét. Marad a bárgyú középszer, a néma, konok ostobaság, a fáradhatatlan, sunyi gonoszság. Máthé Zsolt két szerep összevonásával a mindenkori hatalom kiszolgálója.

És van még egy vesztes-nyertes: a nép és a néző. Kigyúl a nézőtéri fény, jelezve: mi vagyunk a nép („Te nép? Ti nép? Népem."), s döntenünk kellene, ki legyen uralkodónk, de nem élünk vele: a nép („a sötétben ülő, csillogó szemű törpék") nem tud választani Plantagenet és Plantagenet között. Aztán már a népnek nincs beleszólása a dolgok menetébe: feje fölött születnek a döntések. Mi, nézők keserűségünkben is remekül szórakozunk, halálba röhögjük magunkat (hisz magunkon...). De a nevetés most nem oldja a feszültséget.



Friedrich Dürrenmatt: János király

 

 

Fordította: Görgey Gábor

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Ignjatovic Kristina

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Rendező: Bagossy László

Szerepők: Debreczeny Csaba, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Szandtner Anna, Für Anikó, Polgár Csaba, Gálffi László, Csuja Imre, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Ficza István e. h., továbbá Elm Zoltán, Csire Zoltán, Kocsán Bálint, Kónya József, Tóth Csaba

 

 

 

További írások az interneten:

Bóta Gábor: Intenzív, országos állóháború

Csáki Judit: „Békés, boldog, igénytelen nép”

Kállai Katalin: Király és bábjai

Koltai Tamás: Esztelen világ

Nánay István: „Szülőföldem, vesztes vagy”

Nyulassy Attila: Akad belőlük bőséggel

Zappe László: csak játék

 

Blogbejegyzések:

Megmondjuk a frankót

olvassbele

ziher

szinházkolónia

Fehér Elephánt

 

 

Fórum az előadásról:

Színház.hu

Színház.hu

 

Videóelőzetes:

Olvasópróba

Próba

 

 

Galéria:

Theater.hu

teatrumfotó

 

Beszélgetés Pogány Judittal:

Soha nem érem utol magam

 

11. 04. 7. | Nyomtatás |