Technikai finomságok a manírok árnyékában
Adam–Aliev: Giselle – Magyar Nemzeti Balett
Kezdjük a jóval. Mindkét látott előadáson feltűnő volt, hogy az együttessel dolgozó balettmesterek (közöttük nyilván Aliev maga) bizonyos technikai szempontok szerint jól „átgyúrták” a szólistákat és a kart is. Eldar Aliev balettművészi tanulmányai befejezése után 13 évet töltött a Kirov társulatánál, első magántáncosként hősi repertoárt táncolt, balett-hercegeket és egyéb főszerepeket (például a Giselle Albertjét is). Ez az időszak bizonyára technikai és művészi szempontból is meghatározó volt számára. Évekig turnézott nemcsak a Kirovval, hanem a Bolsoj együttesével is. Az orosz balett-technikát tehát első kézből és valószínűleg jól ismeri, balettmesterként pedig feltehetően meg is követeli. Minthogy a magyar balettoktatás mindig is jelentősen merített az orosz hagyományokból, termékeny talajra hullhattak az instrukciói. Szép, tiszta karmunka, finoman rebbenő, gyönyörű kézfejek, pontosan végigvezetett és biztosan lezárt, hangsúlyos mozdulatok – jellegzetes stílusjegyek, melyek észrevehetően megjelentek mindkét előadáson. Nem állítom, hogy korábban ezek mindenkinél hiányoztak, de bizony akadtak, akik megengedtek magunknak némi maszatolást. A kar – különösen a második felvonásban – különösen szépen teljesített, a villik tánca egységes, pontos, ugyanakkor kecses és átszellemült volt. Szerencsésen keveredett benne a szerepkör megkövetelte visszafogottság, a művészi teljesítmény és a technikai biztonság. A két-két vezérvilli, Vdovicheva Tatiana és Somorjai Enikő, valamint Deák Dóra és Juratsek Julianna párosítása jó döntés volt, utóbbi kettős alakításában és táncstílusában még a két vezérvilli „karakterének” különbsége is finoman érzékelhető volt.