Technikai finomságok a manírok árnyékában

Adam–Aliev: Giselle – Magyar Nemzeti Balett

Kísérlet járta be az Operaházat, egy felújítás kísérlete. Eldar Aliev, jelenleg megbízott balettigazgató úgy döntött, hogy első önálló művészi ténykedéseként színpadra állítja a Giselle című romantikus balettet. Érdekes, hogy pont azt a művet választotta, ami önmagában véve nem jelent újdonságot, hiszen 1958-as bemutatása óta szinte állandóan műsoron van. Az Operaház balettegyüttese évtizedek óta Leonyid Lavrovszkij adaptációjában játssza, még az időközi felújítások is ezt követték. Nézők generációi nőttek fel rajta, a klasszikus koreográfiát és a balettegyüttes mindenkori karaktereihez alkalmazkodó jellegzetes szereposztást minden operalátogató, balettszerető evidenciának tekintette. Egy az eredetihez hasonlító, egy „olyasmi” koreográfia nehezen indul tehát esélyesként a néző kegyeiért, élénk reakciókat kiváltani valószínűleg csak egy tényleges, alapos átdolgozással lehetne. Különösen ilyet vár el az ember, ha Aliev a felújítás „új felfogását” hangsúlyozza előzetes nyilatkozataiban. Tény, hogy a „felújított” balettben fellelhető olyan, ami dicséretére válik a jelenlegi balettmester-igazgatónak és asszisztensi csapatának, van amivel megpróbálkoztak, de rosszul sült el, és van amit megígértek, de nem vált valóra.
Pónyai Györgyi

Kezdjük a jóval. Mindkét látott előadáson feltűnő volt, hogy az együttessel dolgozó balettmesterek (közöttük nyilván Aliev maga) bizonyos technikai szempontok szerint jól „átgyúrták” a szólistákat és a kart is. Eldar Aliev balettművészi tanulmányai befejezése után 13 évet töltött a Kirov társulatánál, első magántáncosként hősi repertoárt táncolt, balett-hercegeket és egyéb főszerepeket (például a Giselle Albertjét is). Ez az időszak bizonyára technikai és művészi szempontból is meghatározó volt számára. Évekig turnézott nemcsak a Kirovval, hanem a Bolsoj együttesével is. Az orosz balett-technikát tehát első kézből és valószínűleg jól ismeri, balettmesterként pedig feltehetően meg is követeli. Minthogy a magyar balettoktatás mindig is jelentősen merített az orosz hagyományokból, termékeny talajra hullhattak az instrukciói. Szép, tiszta karmunka, finoman rebbenő, gyönyörű kézfejek, pontosan végigvezetett és biztosan lezárt, hangsúlyos mozdulatok – jellegzetes stílusjegyek, melyek észrevehetően megjelentek mindkét előadáson. Nem állítom, hogy korábban ezek mindenkinél hiányoztak, de bizony akadtak, akik megengedtek magunknak némi maszatolást. A kar – különösen a második felvonásban – különösen szépen teljesített, a villik tánca egységes, pontos, ugyanakkor kecses és átszellemült volt. Szerencsésen keveredett benne a szerepkör megkövetelte visszafogottság, a művészi teljesítmény és a technikai biztonság. A két-két vezérvilli, Vdovicheva Tatiana és Somorjai Enikő, valamint Deák Dóra és Juratsek Julianna párosítása jó döntés volt, utóbbi kettős alakításában és táncstílusában még a két vezérvilli „karakterének” különbsége is finoman érzékelhető volt.

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/6. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


11. 06. 22. | Nyomtatás |