A Pokol küldöttei

Shakespeare: Hamlet - Győri Nemzeti Színház; Harmadik Richárd - Katona József Színház, Kecskemét; Macbeth - Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Shakespeare drámái továbbra is a magyar színházak legbiztosabb repertoárdarabjai. Nyilván nem a közönségsiker reményében kerülnek műsorra a vidéki színházakban, inkább azért, mert színpadra állításuk még mindig művészi presztízst jelent. Így azt is elmondják ezek a bemutatók, hogy a jelenkor színjátszása hogyan értelmezi a színházművészetet, mit tart a feladatának, mit gondol arról, hogy miképp kell a klasszikusokat színpadra állítani. Különösen annak fényében érdekesek ezek a kérdések, hogy az utóbbi időben élénk (bár nem kifejezetten művészi eredetű) viták zajlottak arról, hogy mennyire lehet szabadon értelmezni a klasszikusokat. Bíró Kristóf több vidéki Shakespeare-előadás (Hamlet – Győr; Harmadik Richárd – Kecskemét; Macbeth – Székesfehérvár) bemutatjáról ír.
Bíró Kristóf

 

Az üres trón

(Hamlet – Győri Nemzeti Színház)

 

Egy klasszikus dráma „klasszikus” előadásban került színre Győrben. Ács János rendezése mintha prózaoperának tekintené a Hamletet: tablószerű képekkel, világosan megkülönböztetett hangfekvésekkel, néhány markáns jelzéssel vitte színre Shakespeare darabját. Nyilván ebben a győri színház adottságai is befolyásolták. Ezen a nagyszínpadon nehéz intim tereket teremteni, lehetetlen a finom részletekkel operálni. De mindezek eredményeként nem születik árnyalt darabértelmezés, csak egy kissé elnagyolt Hamlet-olvasat. Mintha a színháznak csak a klasszikus mű közvetítése s nem értelmezése, jelenre hangolása lenne a feladata.

 

A gonosz uralma után

(Harmadik Richárd – Katona József Színház, Kecskemét)

 

A prózaoperára hangolt győri Hamlethez hasonlóan a kecskeméti III. Richárd-bemutató is a klasszikusnak kijáró tisztelettel közelít a Shakespeare-műhöz (csak épp másféle gesztusokat használ), de a győri előadástól eltérően Cseke Péter rendezése egyértelműen mai felhangokat ad a bemutatónak.

A kecskeméti előadásnak számtalan „nézőbarát” gesztusa van, amellyel a rendező meg kívánja könnyíteni a közönség dolgát. Hiszen nem könnyű (olvasva sem) követni az igencsak mozaikosan szerkesztett történetet, megjegyezni a rengeteg nevet (melyek viselői közül jónéhányan csak egyszer bukkannak fel), megérteni, hogy nem egyszer különféle nevekkel illetnek egyazon figurát, és sokszor már akkor is hivatkoznak rájuk, amikor még meg sem ismertük őket. Ezt kiküszöbölendő egy előjátékkal kezdődik az előadás, ahol is az egyik színész bemutatja a figurákat, röviden jellemzi őket, és megjegyzéseket tesz a későbbi sorsukra is. A figurák említésekor az őket játszó színészek előzékenyen előrelépnek, jellegzetes pózt vagy arckifejezést vesznek fel, és ironikus gesztusokkal reagálnak a szereplő sorsára vonatkozó előrejelzésekre is. Az is eligazító szerepű, hogy a szereplők csoportokba rendezve állnak, így a néző azokról a rokoni kapcsolatokról és érdekszövetségekről is áttekintést kaphat, amelyek szintén csak fokozatosan válnak világossá a darabból. (Cseke Péter nem először rendezte meg a III. Richárdot. 2000-ben a Karinthy Színházban már színpadra állította a művet – igaz, akkor Karinthy Mártonnal együtt jegyezte a rendezést, sőt a címszerepet is eljátszotta. Az akkori előadás is hasonló „előjátékkal” kezdődött, ott is a később Stanley-t alakító színész – Kecskeméten Fazakas Géza – mutatta be a szereplőket. Akkor talán teázott az udvari sereglet, most pezsgőspoharakat emelgetnek.)

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


11. 06. 22. | Nyomtatás |