Primer vagy szekunder élvezet?

Az idei Tavaszi Fesztiválra a Szegedi Nemzeti Színház két darabbal készült: az Anger Ferenc rendezte Don Sanchéval és az argentin vendég-koreográfus, Roberto Galván Dante-szimfóniájával (melyet a Szegedi Kortárs Balett mutatott be). A két produkciót a zeneszerző, Liszt Ferenc személye kapcsolja össze – a kérdés pedig, hogy mit viszünk haza az előadás után. És mit nem. Gálla Nóra írása.
Gálla Nóra

 

 

Az opera

 

A 2011-es Liszt-év kapcsán nemcsak Miskolcon, de Szegeden is leporolták a ritkán játszott partitúrát; Liszt első és egyetlen operáját 13 éves korában írta, egy nem kimondottan fantáziadús lovagregény alapján. A librettó szerzői nyilvánosan exkuzálták magukat, mondván, a francia szövegkönyvű Don Sanche a tehetség megcsillantására szolgál, nem pedig holmi összművészeti trouvaille. A darab mindössze négy előadást ért meg.

Anger Ferenc Rossini-rendezésével, az Ory grófjával bizonyította, hogy nem fél az iróniához nyúlni, és kimondottan szereti, ha az operanéző közönség mosolyog – horribile dictu, nevet. A fiatal rendező keresve sem találhatott volna jobb alapanyagot, mint Liszt ujjgyakorlat-operáját, amelyet akkoriban sem vett komolyan senki, beleértve a lovag-ponyva szerzőjét, a két librettistát és magát az ifjú géniuszt. A történet egyszerűbb nem is lehetne: epekedő hősszerelmes, rátarti hercegnő, cselszövő varázsló, párbaj és happy end. A zenei anyag a korrekttől az ígéretesig terjedő skálán mozog (szinte látom magam előtt Liszt mestereit, ahogy elégedetten bólogatnak). Hat szólista és egy vegyeskar, emelkedett és tragikus hangvételű szólók, duettek és triók, minimális színpadi eszköztárral kivitelezhető színek; a Don Sanche nem ígér sokat. Ha csukott szemmel ülném végig az előadást, talán el is bóbiskolnék.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

11. 06. 22. | Nyomtatás |