Besorolás alatt

Lunatika, Faun – Duda Éva Társulat

A mögöttünk álló színházi évad egyik vezető tánchíre volt: saját társulatot alapít Duda Éva. A tavaly novemberben bemutatott Lunatika már ezzel az – akkor még csak formálódó – társulattal született meg, ám az előadást méltató kritikák[1] szinte kivétel nélkül várakozással, bizakodóan tettek említést a koreográfus társulatalapítási szándékáról. Persze ez sem volt ok nélkül való: a Lunatika a 2009-es év egyik Lábán-díjas előadása lett. Úgy is mondhatnánk: a szinte még meg sem alakult társulat máris beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A bemutató óta a darab szereposztása némileg módosult, részben Tuza Tamás szlovéniai szerződése miatt – az ő helyére Grecsó Zoltán került, aki a próbafolyamatban koreográfus-asszisztensként vett részt –, Hámor József szerepét pedig Baranyai Balázs vette át. Az Lunatika a májusi Tánc Fesztiválján újabb szakmai elismerésben részesült, az előadásért Duda Éva koreográfus díjat kapott. Az idei, X. Táncfórumra az immár Duda Éva Társulat névre hallgató együttes pedig újabb előadással készült: a Faun erotikával túlfűtött, laza interpretációja az Egy faun délutánjának.

Írásomban a táncosok szakmai hátterének rövid ismertetésén keresztül azt kívánom szemléltetni, hová pozícionálta magát a társulat a hazai táncéletben, s az előadások elemzésekor is ők, a táncosok állnak a középpontban. A Lunatika ugyan több nézőpontból is értelmezhető – a pszichoanalízis álom-valóság, tudatalatti-felettes én koordinátái vagy párkapcsolati-csoportközi relációk mentén –, táncosaira nézve okvetlenül kivételes előadás. Duda Éva különleges figyelmet szentelt táncosai külsődleges, fizikai adottságainak, testi markereiket pedig meghatározó koreográfiai elemmé és hangulati tényezővé tette, melyek hatással vannak a köztük kialakuló viszonyok minőségére is. Így aztán a Lunatika esetében nem mellékes kérdés az sem, hogy a szereposztásban bekövetkező változtatások milyen hatással vannak-voltak az előadásra.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/7. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

[1] Králl Csaba: Holdkór: „S ha – mint csiripelik a madarak – ez a csapat képezné Duda Éva távoli jövőben megalakuló társulatának magját, akkor a nem hivatalos toborzó szerfelett biztatóan sikerült.” http://www.revizoronline.hu/hu/cikk/1945/duda-eva-lunatika-mu-szinhaz/?label_id=157&first=0

Tóth Ágnes Veronika: Sodrásban: „Duda Évát – aki az elmúlt éveket sokat foglalkoztatott vendégkoreográfusként dolgozta végig a Közép-Európa Táncszínháznál, a Szegedi Kortárs Balettnél, a MU Terminálnál, az Operett Színháznál – mostanában a társulatalapítás foglalkoztatja. A Lunatika elegáns védjegye egy most születő társulatnak.” Élet és Irodalom, 2010. április 2.

 

Barta Edit
10. 08. 13. | Nyomtatás |