A magány és a hiány táncai

IV. Nemzetközi Monotánc Fesztivál – Gödör Klub

A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a MU Színház után idén a Gödör Klub földalatti színháztermében rendezték meg a Nemzetközi Monotánc Fesztivált.

Fehér Anna Magda

A monotánc a monodráma parafázisa, nem egyszerűen szóló előadás, hanem – ahogy Szögi Csaba, a fesztivál főszervezője megfogalmazta – személyes vallomás. Ahhoz azonban, hogy az egyes ember megmutatkozzon, szüksége lehet más emberekre is, így gyakorta a monotánc szó szerint véve nem is egyszemélyes műfaj. Vagy ha fizikailag egyedül van is a táncos, jelenléte, mozgása megidézhet más alakokat is. A fesztivál első napján látott három női táncos ugyan testben egymagában volt a színpadon, de magányukat megosztották mások, akik láthatatlanul velük táncolták a monotáncot.

Ladányi Andrea új bemutatója, egy rövid és leleményes etűd, talán élvezhető, de semmiképp nem érthető, ha nem ismeri fel a néző a színpad láthatatlan szellemeit: Ladányi ugyanis egy egész törzzsel viaskodik, mikor Nyizsinszkij tánctörténeti jelentőségű koreográfiájának, a Sztravinszkij zenéjére 1913-ban készített Tavaszi áldozatnak egy részletét adja elő. Az eredeti koreográfia ereje épp az egymásba kapaszkodó táncosok, a szögletes, de ritmusos mozdulatokkal kavargó össztáncok vibrálásában áll. Ladányi viszont a halálra vált, merev, gyakran hosszú percekig mozdulatlan áldozat szerepét osztja magára, ironikusan egy olyan szerepet, ami csakis mások táncának tükrében, a kör közepén állva értelmezhető. A színpadkép és a fények használata kiválóan működik az előadásban. Ladányi a magasból sávokban lelógó, sötéten átlátszó filmpapír mögött áll hosszasan, s miközben már dübörög Sztravinszkij zenéje, ő csak figyel, merev mozdulatokat vált. Majd egy kirobbanó taktusnál a papírok által körvonalazott kulissza mögül a félkörű függöny elé ugrik, és a földre vetített szűkebb, majd tágabb fénykörön táncol, vagy befele fordított lábfejekkel reszket magában, várva a véget. Lábán szalagok, platinaszőke hajához illesztett platinaszőke hosszú műfonatok, hálóingszerű ruházat, még arcán is ott az a karika rajz, mint Nyizsinszkij táncosain. A mozdulatok is mind ugyanazok, csak a körülötte gomolygó emberek maradtak el. A fények viszont remekül érzékeltetik a tömeg jelenlétét, a sávokban lógó papír szépiára festi a közeget, és a réseken élesen ereszti át a hátul vibráló lámpák fényét, vonalat rajzolva a földön. Máskor zöld fények lengenek a magányos táncos talpa alatt, de ez nem olyan, mint a tavaszi rügyfakadás, hanem inkább mint az északi fény az örök jég felett.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/7. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


10. 08. 13. | Nyomtatás |