Próbatermi óda

Michéle Anne De Mey: Sinfonia Eroica – Charleroi/Danses

Michèle Anne De Mey valószínűleg a világ egyik leglazább koreográfusa: mikor a Sinfonia Eroica végén táncosai a színpadra invitálják, a nézőtérről érkező koreográfus velük együtt csúszik végig a vízzel borított színpadon. A Sinfonia Eroica híres zárójelenete ez: a táncosok vödörből locsolják a vizet egymásra, a padlóra és természetesen saját magukra. Ahogy a tapsrend végén elnézem őket, kisgyerekek önfeledt strandolása jut az eszembe, csak itt a szülő nem őrzi féltve csemetéit, hanem velük együtt huncutkodik a medencében.
Barta Edit

Ha áprilisban az izlandi vulkánkitörés miatt nem maradnak el a Trafóba tervezett előadások, akkor a társulat épp Budapesten ünnepelte volna a Simfonia Eroica bemutatásának huszadik évfordulóját: a darab premierje ugyanis 1990. április 17-én volt. De Mey alkotása több szempontból is emblematikus előadás, mivel az saját társulatának bemutatkozására készült, s a darabbal a belga koreográfusnő végleg beírta magát a kortárs tánc történetébe. Nem csoda hát, hogy 2006-ban a Charleroi/Danses fiatal táncosaival ismét életre keltette az előadást. A Sinfonia Eroica sokat elárul arról, hogy alkotója hogyan gondolkodik a táncról, s hogy mit jelent számára a társulati létforma.

Az előadás hanganyaga Mozart és Beethoven egy-egy szimfóniájára épül, címét is ez utóbbiról, Beethoven 3. szimfóniájáról kapta. A zenei vonatkozás a hanganyagon túl a koreográfia tematikus szerkesztésmódjában érhető tetten: a Sinfonia Eroica egy tánctársulat életében előforduló szakmai helyzeteket és civil viszonyokat variálja. A darabban a csoport táncosai élik életüket, vagyis: próbálnak, rivalizálnak, parodizálják egymás hibáit, s közben szerelmespárok jönnek össze és mennek szét. Természetesen akad köztük egy kívülálló – a mostani koreográfiában a távol-keleti lány –, aki képtelen a csoporton belüli erőviszonyokba betagozódni, a körülményekhez igazodni. Ennek kissé didaktikus jelképe a színpadot a magasban rézsút átszelő kötélpálya, melyen az előadás alatt a táncosok többször is végigszánkáznak, vagy pörögnek rajta – az egyetlen táncosnő kivételével. (Ez természetesen az előadás végén már másképp lesz.)

De Mey darabjában azonban a hangsúly nem a csoportanalízisen van vagy a személyiség mögöttes tartalmain, mint pl. a Wandekeybus-koreográfiákban. Az előadásban itt lép be a szimfónia eredeti jelentéstartama (’összhang, együtthangzás’) – ezt a kohéziós erőt transzformálja De Mey a tánc nyelvére. Az együtt eltöltött idő a táncosok számára önfeledt boldogság.

Ehhez De Mey próbatermi körülmények közé helyezi az előadást: a színpad hátterében két hosszúkás pad, a színtér két oldalán ásványvizes palackok, különféle konténerek és egy hifi-torony, amit a darab során a táncosok kezelnek, ők állítják be, hogy mikor mire táncoljanak. Az előadás is ezzel a közvetlen, próbatermi hangulattal indul: ketten a sarokban pusmognak, a többiek pakolásznak, vizet isznak. Két lány gyakorol, mintha az esti előadásra készülnének, egyikük apró termetű, vékony, ég a megmutatni akarás vágyától. A többiek őket figyelik, majd fokozatosan táncra kel az egész csapat, duók, triók szerveződnek, csoporttáncok születnek.

 

 

 

A hetvenperces előadásban a masszív, táncosabb részek improvizatív szkeccsekkel és performansz-jellegű betétekkel (pl. teniszezés szemeteslapáttal) váltakoznak. A táncosabb jelenetek mozgásanyaga bonyolult és összetett, sok a balett-alapokra építő mozdulatsor, főleg a női duettekben. A négy táncosnő között „egészséges versengés” folyik (olykor a férfiakért, máskor a mozdulatért); a három fiú közti viszony szintén a kakaskodásról szól, „ki, ha én nem” – magatartás jellemzi őket. A férfitáncosok szólóin és a duettjein keresztül sok egyéb stíluselem szűrődik az előadásba: leginkább az utcai táncok, a break, olykor egészen elképesztő virtuozitással mutatnak be egy-egy pozitúrát – amit a közönség rendre megtapsol.

Felszabadult, könnyed hangulat jellemzi végig az estét: a táncosok játszanak egymással és velünk, nézőkkel is, de soha nem játsszák meg magukat, előadásuk egyetlen hamis hangot sem tartalmaz. Mintha csak maguk közt lennének. Jókedvük ránk, nézőkre is átragad. A darab húsz év után sem vesztett népszerűségéből, s ezt különleges mozgásanyagán túl valószínűleg jól kiválasztott előadóinak köszönheti, akik megteremtik, s akiken keresztül átjön De Mey üzenete: a Sinfonia Eroica óda a tánc öröméről.

 

Michéle Anne de Mey: Sinfonia Eroica

 

Díszlet: Michel Thuns

Jelmez: Isabelle Lhoas

Fény: Simon Siegmann

Zene: Mozart, Beethoven, Jimi Hendrix

Koreográfus: Michele Anne De Mey

Előadók: Iise Ghekiére, Adrien le Quinquis, Gala Moody, Gábor Varga, Leif Firnhaber, Kyung Hee Woo, Thi Mai Nguyen

 

Helyszín: Trafó

 

Más is látta:

Tóth Ágnes Veronika: pancsolás stílusok között

 

 

Videó:

Youtube

 

 

Michele Anne De Mey
10. 06. 20. | Nyomtatás |