Létkérdések mozgásban

Beckett: Ó, azok a szép napok; Godot-ra várva – Forte Társulat; Katasztrófa Maraton – Tünet együttes; Három tánc Beckettre – Figura Stúdiószínház, Gyergyószentmiklós

Afelől, hogy Beckett figurái beszélni, szövegelni tudnak, semmi kétség, hisz megállás nélkül ezt teszik. De vajon mozogni is tudnak? – keresi a választ Barta Edit három Beckett-előadásban, melyek így vagy úgy, de kötődnek a mozgáshoz, vagy annak teljes hiányához.

Barta Edit


Az utóbbi időben egyre többször bukkan fel Samuel Beckett előadásainak címe a hagyományos szövegszínházi kereteket átlépő, ún. fizikai színházi és a táncszínházi előadások listáján. A tavalyi évadban elsőként Simon Balázs vitte színre a Tünet Együttes táncos és színész tagjaival Beckett rövid színműveiből, hangjátékaiból összeállított a Katasztrófa Maratont. A bemutatóval közel egy időben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátékát láthattuk Három tánc Beckettre címmel; Vava Stefanescu szintén Beckett két némajátékára és egy rövid jelenetre építette koreográfiáját. Nemrégiben a koreográfus-rendező Horváth Csaba és a Forte Társulat két egész estés darabot mutatott be, első este az 1960-ban íródott Ó, azok a szép napok!, második este pedig a Godot-ra várva került színre.
Mivel három különböző habitusú rendező és együttes munkájáról van szó, a bemutatott előadások színpadi nyelve is lényeges eltéréseket mutat. De a különbségek abból is adódnak, hogy a rendezések Beckett más-más alkotói periódusában íródott műveit használják fel. Beckett a hatvanas évektől kezdve már csak rövidebb hangjátékokat, némajátékokat, színműtöredékeket írt – ezek leginkább nyelvi szerkesztettségükben térnek el a korábbi évek egész estés színműveitől. Írásomban azt vizsgálom, hogy a szóban forgó előadások milyen értelmezési szempontok mentén mutatják be Beckett műveit, s hogy a táncszínházi elemek hogyan jelennek meg az előadásokban. Nem utolsósorban pedig, hogy a felhasznált mozgáselemek képesek-e esztétikai többletjelentést nyújtani a darabok interpretációjában?

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


10. 05. 22. | Nyomtatás |