Aki ebbe a világba született bele

Móricz 2009 – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Három kortárs drámaírót kért fel a nyíregyházi színház arra, hogy készítsen darabot a teátrum névadójára emlékezve. (Az alkalmat Móricz Zsigmond születésének 130. évfordulója adta.) A három szerző háromféleképpen értelmezte a feladatot.

Mátyás Edina
Tasnádi István egy Móricz-novella adaptációját készítette el (amelyben néhány további elbeszélés motívumait is felhasználta). Forgách András a kettős novella-adaptációt Móricz személyiségének és írói szemléletének elemzésével kapcsolta össze. Pozsgai Zsolt párhuzamos fiktív naplókból szerkesztett játékot, melyben Móricz mellett a Nyugat első nemzedékének jelesei is megjelennek. Három egészen eltérő darabot három rendező, Hargitai Iván, Koltai M. Gábor és Bodolay Géza igen csak különböző előadásban állított színpadra.

 

Két pillanat egy sorstörténetből

 

Tasnádi István darabja, az Annuska életképi környezetben ábrázolja egy élet két kiragadott pillanatát. Az első a 15 éves címszereplő (Széles Zita) „nagy" napja, amikor vacsorázás közben az apa (Tóth Károly) félmondatos utasításaiból és a lány félénk-izgatott visszakérdezéseiből nagy nehezen kiderül, hogy miért kell a lánynak megmosakodnia, miért fogja őt megvizsgálni az orvos. Ugyanis orvosi engedély kell ahhoz, hogy a szülők ilyen idősen férjhez adják a lányukat. (Mert minek egy kovács lányának polgári iskolába járni? És különben mit kezdene vele itthon az apja? Egyébként meg derék legény a vőlegény, szakmája is van: lakatos, jól jön ez majd a műhelyben.)

És hogy mit is jelent a valóságban a házasság, ebből már az esküvője előtt is sokat megsejt Annuska. Miközben a menyasszonyt öltöztetik, két idősebb nő (Gosztola Adél, Molnár Mariann) - szinte egymásra licitálva - saját házasságának kudarcairól beszél. Miközben feladják Annuskára a ruháját, kedvesen igazítják a tartását, befonják a haját, anélkül hogy ezt észrevennék, az élet rettenetét olvassák a gyereklány fejére. (Később majd meg is kapja Annuska: már az esküvőjén sem volt egyetlen derűs tekintete, kedves mosolya sem.)

 

 

Gosztola Adél, Széles Zita, Molnár Mariann - Forrás: Móricz Zsigmond Színház

 

A befejező életkép nagyjából 15 évvel játszódik az első után. Mint kiderül, Annuska egyedül neveli két lányát, nagy szegénységben. Jövedelme leginkább abból van, hogy Pestre hordja eladni a maga termesztette virágokat. A sógorasszonya (Pregitzer Fruzsina) érkezik hozzá látogatóba. Nem tudni pontosan, hogy mi is akar. Kicsit homályosan arról beszél, hogy jól tette Annuska, hogy elkergette az urát, ha nem volt jó hozzá. Aztán sejtelmes célzásokat tesz, hogy van azért, aki szereti Annuskát. És nem nagyon érti, hogy az asszony miért nem akar tudomást venni egy idegen férfi ajánlatáról. Ne legyen már annyira szívtelen - kérleli, és szinte észrevétlenül rátér a lényegre: Annuska volt urának levelét csempészi az asztalra, amelyben arra kéri a volt feleségét, hogy ne perelje őt a gyerektartásért. Hisz neki is élnie kell valamiből, új asszonya van, tőle három gyereke, a legkisebb most született. Mi közöm hozzá! - mondja Annuska ridegen és kétségbeesetten. És ebben benne van az egész örömtelen, hiábavaló életének minden fájdalma. A teljes és megmásíthatatlan reménytelenség.

Aztán magára marad a lányaival Annuska. Azt mondja nagyobbnak (Fridrik Noémi), hogy menjen, mosakodjon meg, rendesen, alul is, jön az orvos, hogy megvizsgálja... És hogy a tükörkép a végtelen felé mutasson, a kisebb lány a babájának magyarázza hasonlóképp, hogy ez az élet rendje.

Az Annuska című előadás legnagyobb erénye Széles Zita nagyszerű játéka. Jórészt neki köszönhető, hogy a jó írói technikával megírt csendes, szikár, a kimondatlanság határán egyensúlyozó életképekből sorstörténet rajzolódik ki. A színésznő valóban a 15 éves lánygyereket rajzolja elénk, aki az asztal alatt a kistestvérének a Vörös és feketéből olvas (egy meg nem élt másik élet előképeként, ahol is a polgárit végzett lányból valóban az lehetett volna, amire a késztetései és a képességei hivatottá tették). Majd izgatottan, szelesen ide-oda kapkodva szolgálja ki az apját: vizet tölt a lavórba, törülközőt nyújt át. És közben esetlenül próbálja kimutatni a szeretetét, ragaszkodását. Aztán látjuk azt a kíváncsisággal elegy szorongást, ahogy az ismeretlennel próbál szembenézni, amikor az élete hirtelen nem várt fordulatot vesz.

 

 

Széles Zita, Tóth Károly

 

De nagyszerű az is, ahogy Széles Zita megmutatja ennek a 15 éves lánynak az érett kori változatát. A mozdulataiban ugyanaz az esetlenség. De mindez már nem egy gyereklány izgatottságából fakad, hanem egy felnőtt nyugtalanságából. Abból, hogy az élete sehol nem talál nyugvópontot, sem érzelmi, sem anyagi biztonságot. Széles Zita Annuskájának sorsa ez: miközben többre hivatott, a dolga csupán annyi, hogy berendezkedjen a szűkös életre, amelynek egyetlen pillanata sem biztat megváltással.

Hargitai Iván rendezését furcsa kettősség jellemzi. Egyrészt segíti Annuska sorstörténetének kibontását (az első életképben Antal Olga mást akaró, szótlanul beletörődő anyafigurája éppúgy emlékezetes, mint Tóth Károly tehetetlenségét elégedetlenséggel palástoló apa-alakja, az utolsó életképben Pregitzer Fruzsina sógorasszonyának kiismerhetetlensége mélyíti el a történetet: dicséreteiből, segítő szándékából alattomosságot hallunk ki, szidalmaiban együttérzést, elesettséget sejtünk.) Ugyanakkor az élet két kiragadott pillanatát összekötő esküvői szertartást Hargitai rendezése (elsősorban a szaggatott koreográfiának, a bábszerű mozgásoknak köszönhetően) groteszkre rajzolja. Mintha az élet szigorú körforgása nem is kínálna senkinek esélyt, aki ebbe a világba született bele.

 

Komikusra hangolt tragédia

 

Hasonló „szociográfiai" ihletettség Forgách András darabjában is felsejlik, amelynek címe (Tragédia) az egyik legnagyszerűbb Móricz-novellával azonos. És ennek a műnek némi töredékes adaptációja meg is jelenik Forgách-darabjában, amelynek azonban nem ez a lényege, hanem inkább a témával való alkotáslélektani játék.

A darab alapötlete szerint Móricz (Horváth László Attila) dolgozószobájában különféle alakok bukkannak fel. Részben művei fiktív figurái (elsőként Kis János - Avass Attila -, a címadó novella főszereplője érkezik), részben valóságos alakok, élők és nem élők: a jelenlegi feleség, Simonyi Mária (Szalma Noémi), a korábbi asszony, az öngyilkos Holicsi Janka (Horváth Réka). De felbukkan egy minapi kávéházi beszélgetés szereplője is, a távolról jött amerikás újságíró (Puskás Tivadar). Amikor be akar mutatkozni a feleségnek, Máriának, akkor Móricz közli vele, hogy csak nem képzeli, hogy maga a dolgozószobámban van. Maga a Hadik kávéházban van, ahol tegnap találkoztunk. Azaz Forgách darabjának figurái csak Móricz képzeletében találkoznak, mindaz, ami történik, az ő fejében zajlik.

Az amerikás újságíró egyszer csak megkérdezi Móricztól: Zsiga bátyám, miért nem írsz az amerikai filmiparnak? Móricz visszakérdez: mennyit fizetnek? Aztán osztani, szorozni kezd, a dollárt képzeletében átváltja pengőre, a pengőt koronára - mert igazán csak ebben a pénznemben tud számolni -, a koronát unciára, és közben igyekszik megérteni, hogy mit is jelent az ajánlat. Aztán mintha témát keresne egy leendő filmnovellához, elkezdi mesélni a Tragédiát. A jelenetek meg is elevenednek, az amerikás újságíró meg mintha átvedlene filmproducerré, méregeti, minősíti a sztorit. Néhol unalmasnak tartja, máshol egy-egy fordulatot hiányol, de összességében az a véleménye, hogy túl komor, nincs benne happy end, ami nélkül amerikai film nehezen képzelhető el. Különben sem felel meg a négy alapelvnek, miszerint egy filmben arisztokratizmusnak, demokratizmusnak, szerelemnek és üzletnek kell lennie.

 

 

Horváth László Attila, Szalma Noémi

 

Móriczot mintha megkísértenék ezek a szempontok. Elkezdi átfogalmazni a húsz évvel korábbi zseniális novelláját. A demokratizmus szellemének ugyan megfelel Kis János szerepeltetése, de az arisztokratizmus jegyében a nagygazda helyére egy grófot állít. Az üzlet jegyében a grófnak cukorrépa ültetvénye van, itt játszódik az átalakított történet. A szerelem jegyében szereplővé válik Kis János felesége is, aki megtetszik a grófnak, ki akar kezdeni vele, miatta - az ő tanácsára - rendez a betakarítás végeztével nagy lakomát. És ugyan happy endet nem tud írni Móricz, de Kis János észrevétlen halálát (amikor megfullad a töltött káposzta gombócával való gigászi küzdelemben) egy heroikus (de hasonlóképp hiábavaló) gesztussal helyettesíti: Kis János - mikor látja a gróf és a felesége táncát - belevágja a kését a lakomára betévedő, az asztalához telepedő csendőrbe.

Móricz közben folyton elégedetlenkedik az átfogalmazás eredményével. Nem találom a hangot - mondja többször. - Miután Janka meghalt, nincs anyagom a női lélekhez - teszi hozzá később. Azonban Forgách András mintha épp ellenkező helyzetben lenne: túl sok anyaga van Móriczról (érezhetően alaposan ismeri mind a művészt, mind az embert), mintha ezért nem találna igazán fogást a témán. Egyrészt alapötletnek remek, hogy a Tragédia - az elképzelt hollyvoodi elvárásoknak megfelelően - szinte önmaga paródiájává fordul át. De a szerző tartózkodik attól, hogy ezt önmagában értékelje. Inkább irodalmi játéknak mutatja mindezt, s nem alkotói problémákat bont ki belőle. Még akkor sem, ha a Forgách-darabbeli Móricz vehemensen veti bele magát a komikus vállalkozásba (miközben az a motívum teljesen zárójelbe kerül, hogy valójában a pénz mozgatja-e az átírást). Ugyanakkor ebbe a fő témába csak lazán kapcsolódnak bele a Móricz életéből vett egyéb képek, elsősorban - az alapművekben monomániásan visszatérő - férfi-probléma, a két teljesen különböző nő közötti hányódás. (Forgách találmánya, hogy ezt a látszólag múlt idejű dilemmát is jelen idejűvé teszi: a mostani feleség mellett Móricz fejében folyton jelen való a halott asszony is, és a két nő állandó, öntudatlan vitát folytatnak felette.)

Koltai M. Gábor rendezőként elsősorban azt a teátrális formát igyekezett megtalálni, amely egyértelművé teszi, hogy az egész darab Móricz fejében játszódik. Egyrészt látjuk az író dolgozószobáját (pontosabban annak néhány kinagyított bútordarabját), amelyben tértől és időtől függetlenül közlekednek a valós és a fiktív figurák. Másrészt felidéződnek a már megírt és most születő novellák helyszínei, amelyek egyáltalán nem hatnak naturalisztikusnak, inkább erős stilizálás jellemzi őket. Mindez eleve idézőjelbe teszi a történeteket, amelyre ráerősít az is, hogy mintha egy majdani filmforgatás jeleneteiként elevenednének meg a novellák részletei. Így Koltai M. Gábor rendezését végig egyfajta finom irónia lengi be, amely néha átvált nyilvánvalóbb komikus hatásokba.

Például az átalakított történetet - az Egyszer jóllakni című Móricz-novella adaptációját -  sokszor komikusra hangolva látjuk. Nemcsak az a mulatságos, ahogy mondjuk a gróf egy fél lovon ül (csak az a fele van megformázva a „szobornak", amelyik látszódik, a másik fele csak váz), hanem az is, ahogy a szereplők beszélnek, sokszor álpátosszal, műérzelmekkel, némileg talán a némafilm utáni korszak stílusát is parodizálva. Az előadás legnagyobb találmánya, amikor az előadás zárlatában a díszletezők - miután kihordták a tárgyakat, elbontották a díszleteket - végül a záró replika pózába merevedett Móriczot és Kis Jánost is kiviszik, mintha maguk is csak illúziókeltő díszletelemek lennének.

A játéknak leginkább a főszereplő érezte a stílusát: Horváth László Attila egyszerre játssza azonosulással és némi távolságtartással Móricz figuráját. Úgy ábrázolja az írót, mint aki konokul tudja a dolgát, halad a maga vágta csapásokon, de közben folyton komikus elemek keverednek az elszántságba. Például azzal, hogy folyton eszik, a munkába csak a hajnali hideg pörkölt elfogyasztása után kezd. Vagy azzal, hogy egy gomb felvarrását növeszti világproblémává. Vagy azzal, ahogy a vehemens viselkedésével elesettséget palástol.

 

Játék az irodalmi közhelyekkel

 

Pozsgai Zsolt szintén irodalmi ötletből indul ki: a századforduló híres Négyesy-szemináriumára Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula és Tóth Árpád mellé egyszer csak betéved Ady és Móricz is. Vajon mit kezdenek egymással a Nyugat majdani emblematikus alakjai még diákkorukban? Az egymással való vetélkedés vagy a közös hang keresésének gesztusai válnak-e hangsúlyosabbá találkozásukban?

Pozsgai az irodalmi ötletet irodalmi formában bontja ki, eszében sincs hagyományos darabot írni. A fiatalemberek, mintha párhuzamos naplókat írnának, nemcsak játsszák, hanem - főleg - narrálják az eseményeket. Párhuzamos monológokat hallunk arról, hogy mi történik (vagy mi nem történik) a szemináriumi teremben addig, míg az írójelöltek Négyesyre várnak. Természetesen mindannyian gyökeresen mást látnak és gondolnak, homlokegyenest másképp élik meg a közös helyzetet.

 

 

Jenei Judit, Pásztor Pál

 

Pozsgai itt nyilván az irodalmi közhelyekre játszik rá. Ettől óhatatlanul is komikussá hangolódik minden figura. Juhász Gyula (Pásztor Pál) állandóan az öngyilkossággal kacérkodik, de most nem ugrik le az ablakból, mert összegereblyézett avarra pottyanna. Babits (Illyés Ákos) arisztokratikusan esztétizál arról, hogy a metafizikai ént kellene versbe venni. Tóth Árpád (Fellinger Domonkos) a tüdőbajából épít önsajnálattól sem mentes melankóliát. Kosztolányi (Tóth Zoltán László) fölényesen szépeleg, és közben nem hajlandó a szájára venni Ady nevét. Ady (Balogh Gábor) durcás vehemenciával demonstrálja megfellebbezhetetlen én-tudatát (és közben dühöng, hogy Kosztolányi azt mondja róla, hogy nem ismeri). Ebben az irodalmi galériában Móricz úgy jelenik meg, mint egy nyakas, öntudatos paraszt. Semmit nem tud arról mondani, hogy mit keres itt, de biztos abban, hogy neki dolga van. Általános megvetést vált ki, amikor bevallja, hogy Jókain nem terjed túl az olvasottsága (legfeljebb még egy névtelen ifjúsági regényt tud mondani, ami nagy hatással volt rá). De aztán Pozsgai mégis neki adja az egyik legerősebb monológot, amikor közli a polgárfiúkkal, hogy maguk mind csak magukat (és egymást) írják, én viszont az életet fogom írni. És egy elszánt szövetség gesztusával Ady mélyen egyetért vele, és elszavalja neki Az én menyasszonyom című versét (amit Móricz szemmel láthatóan nem ért, de minden idegszálával megpróbál befogadni).

A még csak sejthető irodalmi rivalizálást a magánélet dimenziói felé tágítja egy nőalak megjelenése (aki Móriczcal érkezik, egyenesen egy szabadkai lakodalomból). Elefánt Olgában (Jenei Judit) azonban mindenki mást lát. Mindenki saját életének sorsfordító női figuráját: Adynak Mihályi Rozália, akitől a szifiliszt kapta, Juhász Gyulának Klíma Ilona, aki megmentette attól, hogy leugorjon a Lácnhídról, és hogy visszaadja életkedvét, a kezébe adta a frissen megjelent verseskötetét. Tóth Árpád a még gyerek Lichtmann Annát ismeri fel, élete egyetlen szerelmét, későbbi feleségét. Kosztolányi szintén a feleségét, Halmos Ilonát látja meg...

Bodolay Géza az irodalmi játéknak megfelelő irodalom színpadi formát választ az előadáshoz. Csak azért nem nevezhetjük oratorikusnak a megoldást, mert a leeresztett vasfüggöny előtt elhelyezett, többnyire statikus, a szövegmondás statikusságát érzékeltető szereplők ironikus gesztusokkal kapcsolódnak össze. Az egyikük szobabiciklin kerekezik, a másikuk forgószékben hintázik, a harmadik rendre nekimegy a falnak, a negyedik szétvetett lábbal, büszkén előrevetett mellkassal hosszan pózol...

A példák hosszasan lennének sorolhatók, melyek azt bizonyítanák, hogy egy mulatságos hatású szöveget Bodolay vicces színpadi megoldásokkal teletűzdelve állított színpadra.

 

 

 

 

Móricz 2009

 

Tasnádi István: Annuska

 

Móricz Zsigmond novellái alapján

 

Látvány: Bártfai Lilla

Zene: Kazár Pál

Koreográfus: Ladányi Andrea, Vámosi Máté

Rendező: Hargitai Iván

Szereplők: Széles Zita, Tóth Károly, Antal Olga, Bába Bence / Ludas Alex, Petneházy Attila, Molnár Mariann, Gosztola Adél, Fridrik Noémi, Kiss Veronika / Radvánszki Ronett, Pregitzer Fruzsina, Gyuris Tibor, Kameniczky László

 

 

Forgách András: Tragédia

 

Móricz Zsigmond műveinek felhasználásával

 

Látvány: Tihanyi Ildikó

Koreográfus: Vámosi Judit, Nagyidai Gergő

Rendező: Koltai M. Gábor

Szereplők: Horváth László Attila, Szalma Noémi, Horváth Réka, Avass Attila, Puskás Tivadar, Gyuris Tibor, Kameniczky László, Erős Ádám

 

 

Pozsgai Zsolt: Naplopók

 

Látvány: Kalmár Bence

Zenei vezető: Kazár Pál

Rendező: Bodolay

Szereplők: Jenei Judit, Balogh Gábor, Illyés Ákos, Fellinger Domonkos, Pásztor Pál, Tóth Zoltán László, Nagyidai Gergő

 

 

Zenészek: Antal István, Dragony Gábor, Roskó Béla

Továbbá: Bajusz Emőke, Csontos Noémi, Csontos Rita, Kokinda Nikolett, Majoros Angéla, Marcsinák Anikó, Somogyi Nikolett, Vámosi Judit, Holló Arnold, Juhász Ádám, Kertész Zsolt, Sárközi Attila, Vámosi Gergely, Vámosi Máté

 

Bemutató: 2009. október 17.

 

 

Más írások az interneten:

 

Hanti Krisztina: Móricz maraton

Hanti Krisztina: Móriczra hangolva

Karádi Zsolt: A tragédiától paródiáig

Nagy István Attila: Ahogyan a kortársak látják

Nánay István: Méltó főhajtás

Metz Katalin: Móricz nyomán

Zappe László: A magát amerikanizáló Móricz Zsigmond

 

 

 

Beszélgetés a szerzőkkel:

 

Móricz újratöltve I. (Beszélgetés Tasnádi Istvánnal)

Móricz újratöltve II. (Beszélgetés Pozsgai Zsolttal)

Móricz újratöltve III. (Beszélgetés Forgách Andrással)

 

 

 

10. 03. 18. | Nyomtatás |