Fiúk egykor és most

A Fiúk egykori kritikai fogadtatása és 2010-es felújítása

 

Az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő Frenák Pál Társulat januárban felújította a Trafóban a 2004-ben készült Fiúk című előadását, mely 2006-ban elnyerte a Lábán Rudolf-díjat. Az előadás egykori kritikai fogadtatását és 2010-es felújítását Kelemen Orsolya mutatja be.

Kelemen Orsolya

 

A Frenák Pál Társulat számos eseménnyel ünnepelte a kerek évfordulót: novemberben mutatták be a Művészetek Palotájában új darabjukat, a Sevent, a Trafóban december folyamán látható volt a K.áO.sz! című előadás, melyet születésnapi buli követett, és az évforduló alkalmából jelent meg Péter Márta Frenák Pálról szóló könyve is. Ezt a sorozatot zárta a trilógia első részeként bemutatott, annak idején nagy sikert arató Fiúk felújított változatának bemutatója. A kortárs táncelőadások esetében nem mindennaposnak számító nézőszám is azt igazolja, hogy a társulat az elmúlt évek során komoly népszerűséget vívott ki magának, bemutatóikat élénk érdeklődés kíséri, és sikerült megtalálniuk (illetve kinevelniük) közönségüket, rajongóikat.

 

 

Forrás: www.ciefrenak.fr

 

Az öt évvel ezelőtt bemutatott előadáshoz képest az új változatban új szereplőket fedezhetünk fel: a társulat új tagjait, az alig húsz éves Holoda Pétert és a korábban a Közép-Európa Táncszínház tagjaként dolgozó Major Lászlót vagy Fekete Zoltánt, aki a Szegedi Kortárs Balettben eltöltött néhány évet követően 2008-ban csatlakozott a Frenák Pál társulathoz,. Várnagy Kristóf és a kubai származású Nelson Reguera korábban is szerepeltek már az előadásban, de újdonság, hogy a szereplők száma négyről ötre emelkedett. Az új szereplők bebizonyították, hogy a társulat teljes jogú tagjai, mindegyik táncosra jellemző a koncentrált pontosság, és nagyszerű az összmunka: mintha mindig is együtt táncoltak volna. Magasságuk szinte azonos, testalkatuk nagyon hasonló, így az eredeti verzióhoz képest az arányok még inkább a szereplők összetartozásának, illetve elválaszthatatlanságának érzetét erősítik.

Bár a két változat között tematikai szempontból nincs lényeges különbség, az egymást lazán követő, gyakran sötét szünetekkel elválasztott jelenetekben a korábbi előadáshoz képest felfedezhetünk apró különbségeket és hangsúlyeltolódásokat: elmarad például az első változatban oly lényeges rúzsozási jelenet, és mintha hajszállal rövidebb lenne a női kombinés-gumicsizmás szóló is. Hátul ott fehér ajtó, és amikor valaki kinyitja az ajtót és előjön, mindannyiszor elvakít bennünket a kintről sugárzó fényár. Most is kötelek lógnak a magasból, melyeknek sokrétű szimbolikájáról annak idején remek észrevételeket és értelmezéseket olvashattunk a kritikákban. A kötél összeköti az eget és a földet, ennek segítségével lehet lejutni a magasból és feljutni oda. A lelógó kötél olyan, mint egy köldökzsinór, mely elengedhetetlenül szükséges az élethez, de eszünkbe juthat róla a mitologikus kígyó, melyet hősi harcban kell legyőzni, vagy akár a bűnt és romlást hordozó édenbéli kígyó is. A kötél egyaránt jelent szabadságot és rabságot: segítségével fel lehet venni a küzdelmet a gravitációval, ugyanakkor korlátozza a táncos szabad mozgását. Az előadás egyik legszebb képe az a jelenet, amikor a táncos a három összetekert kötélben megkapaszkodva egyensúlyoz a magasban, a földtől elszakadva, lebegve és szabadon, mégis gúzsba kötve és leláncoltan.

 

 

Forrás: www.ciefrenak.fr

 

Látványos, meglepő és megrázó a testek kitárulkozása, a leplezetlen érzékiség, az előadásban tetten érhető, a férfiképpel kapcsolatos elképzelések és prekoncepciók lebontásához vezető játékos (ön)irónia, a felfokozott szépség és erőteljes esztétizáltság, mely gyakran csak egy hajszálra van a túlzástól és a giccstől. A testekből egyszerre sugárzik a nárcisztikus önimádat és a félelem, a férfias erő és nőies kiszolgáltatottság. A férfiak zajos állatcsordaként vetik magukat az elképzelt koncra, gyermekként szopogatják a cumit, miközben fitnesz-sztárként pózolnak, vagy sztriptíztáncot imitálva kelletik magukat olyan kihívóan, melyet a leghíresebb transzvesztiták is megirigyelhetnek. Összekuszálódnak tehát a férfitest értelmezési lehetőségeinek aspektusai, a különféle jelenetekben megidézett szexuális és társadalmi szerepek és archetípusok. Trió-jelenetekben mozognak együtt a táncosok, ez az unisono mégsem együvé tartozást sugall, hanem elszigeteltséget és magányt. Elég, ha arra a szépséges jelenetre gondolunk, amikor nekünk háttal, egymás mellett ülve simogatják testüket, amikor hátuk hullámzó izmai szinte arcukká válnak, és a testek már-már beszélni kezdenek. Magukban és magukkal vannak, nincs köztük kontaktus. A parabola antennára emlékeztető lavórban a táncos agresszív arccal tátogja a felhangzó akciófilm kemény, erőfitogtató és férfiasan erőszakos szövegét, miközben egyensúlyát vesztve vergődik, keresi a helyét és stabilitását a földön mozgó csészében.

Az öt táncos nőies és férfias, irigyelni valóan bátor és gyermekien gyáva, óriási erővel bíró és végletesen gyenge. Szép testek és kidolgozott jelenetek. Az új Fiúk egyáltalán nem poros: fiatalos, friss, energikus, érvényes. És hatalmas siker. Lehet-e ennél szebb egy tíz éves társulat születésnapja?

 

 

Fiúk

 

Fény: Marton János

Hang: Hajas Attila

Zene: Fabrice Planquette, Gergely Attila: Frenák Pál

Alpin-technika: Ferenci Miklós

Látvány, koreográfus: Frenák Pál

Előadók: Holoda Péter, Major László, Nelson Reguera, Várnagy Kristóf, Enrico Astegiano

 

Helyszín: Trafó

 

Részlet egy hosszabb írásból. A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/2-3. számában.


Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.


Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 



 

Videórészletek:

youtube1

youtube2

youtube3

 

10. 01. 13. | Nyomtatás |