Nomen est omen?

ID; Változó – PR-Evolution Dance Company

A PR-Evolution duplapremierje többszörös identitáskereső játék: egy régi-új társulat keresi önmagát, egy koreográfus régi társulatát, közben egy harmadik szereplő is belép a képbe, aki, úgy tűnik, megtalált valamit önmagából. Vagy legalábbis a társulatból. De pontosan melyikből?
Barta Edit

A PR-Evolution Dance Company-t a londoni Rambert D.C.-tól hazatérő Kun Attila alapította 2003-ban. Kun kezei között olyan figyelemreméltó előadások születtek, mint A csodálatos mandarin vagy a 2007 januárjában bemutatott Mind1. Az együttes irányítását Kun 2008-as távozása után végül Nemes Zsófia vette át, többségében az ő nevéhez köthetők az azóta születő PR-koreográfiák, amelyek „továbbra is hűen követik az alapító által megkezdett utat, őrizve az értékteremtő, újító szellemiséget és a magas szintű tánctechnikát”. A társulatalapító távozásáig a PR-Evolution neve tehát egyet jelentett Kun Attiláéval; az elmúlt két év során azonban világossá vált, hogy ez az együttes már nem azonos az általa alapítottal.

Ami évek óta konzisztens, hogy a társulat előadásaiban csupa magasan (többnyire klasszikusan) képzett, kortárs tánctechnikákban is jártas táncos szerepel, s még valami állandó: Kun Attila árnyéka. A PR előadásaiból ugyanis – Nemes Zsófia szorgalmas koreográfusi igyekezete ellenére is – hiányzik Kun keze nyoma. A tény, hogy az együttes idei bemutatóit az egykori alapító, valamint a jelenleg az Ultima Vezben táncoló Mészáros Máté készítette, a hazai táncéletben kiemelkedő jelentőségűvé emelte az eseményt, s ahogy sejteni lehetett, minőségi, intelligens munkáknak néztünk elébe.

Mindkét alkotó – eltérő nyelvezettel és más-más dinamikával – a személyiség állandósága és változása köré építette fel koreográfiáját a külföldön szerzett személyes élményei által vezérelve. S itt most nem feltétlenül az elsajátított táncnyelvi tapasztalatokra vagy tudásra gondolok, hanem pl. azokra a strukturális vagy finanszírozásbeli különbözőségekre, amelyek a hazai és a külföldi táncéletet jellemzik, illetve arra a szemléletbeli különbségre, amellyel a kortárs művészetre itthon és tőlünk nyugatabbra tekintenek – főleg az elmúlt fél év hazai anomáliáinak fényében.

 

Kun Attila: ID - Fotó: Dusa Gábor

 

Kun előadása, az ID több szempontból is önazonos a Mind1-gyel: fragmentált felépítésében, táncnyelvében – melynek védjegye a csípőből indított mozdulatsor –, de jelmez- és térhasználatában is. Az ID-ben a táncosok egyszerű, próbatermi ruházatban jelennek meg a színpadon már az előadás kezdete előtt, nyújtanak, bemelegítenek, készülnek az előadásra. Ami ezt a hétköznapi, lezser világot követi, az lesz igazán meglepő: a konkáv fényekbe belépő táncosok tekergőznek, vicsorognak, némán tátognak; mind mozgásukban (mintha valamilyen diszkóban lennének), mind erőteljes gesztusaikban Kovács Gerzson Péter Bankettjének groteszk világára emlékeztetnek. Majd a mozgás párbeszédbe vált át: Sebestyén Tímea és Zsíros Gábor kettősében egymás külső jegyeit veszik pellengérre. Jelenetükben a groteszk iróniává finomodik: a táncosok egymással szemben, a hátukon fekszenek, kezeik kiterítve, miközben egymáshoz beszélnek, csak a fejüket emelik fel. Kettejük közül Sebestyén a gyengébbik fél, Zsíros a szájhős, a flegma; e meglehetősen kényelmetlen és kiszolgáltatott pozícióban fekvő táncosokról azonnal beugrik Kafka Gregor Samsája, de Zsíros abszurd figurája felér egy Örkény-egyperces-szereplővel is – igaz, ehhez a táncosoknak illene még a szövegmondást gyakorolniuk.

Kun Attila koreográfiájában vannak kifejezetten erős szkeccsek, mint az előadást indító, kékes tónusú csoportjelenet vagy Varga Csaba szólója, ugyanakkor akadnak túlságosan is direkt, a jelenést egyértelműen a szánkba adó elemek és jelenetek, mint pl. Nemes Zsófia és Baranyai Balázs duettjében a tükör használata. Kun előadásának legerősebb pillanatai azok, amikor a koreográfus kizárólag a mozgásra épít, a PR táncosai is ekkor képesek magukból a maximumot nyújtani. Amint belépnek a térbe a dramatikus eszközök (mint a korábban említett verbális kifejezésmód vagy a könnyen dekódolható tárgyhasználat), a táncosok elvesztik önazonosságukat, egy felvett szerep megtestesítőivé válnak, őszinteségük pózzá merevedik.

Az ID egyenetlen, olykor kifejezetten színpadias gesztusokkal élő koreográfia, de egyvalamiben végig következetes marad: a jelenetek mélyről jövő, sötét tónusában, mely a már emlegetett iróniától egészen a melankóliáig terjed. A melankólia számomra Kuntól egészen új, a Nemes-féle PR-Evolutiontól már megszokott hangvétel, így valóban múlt és jelen, koreográfus és társulat duplapólusú hatásának lehetünk szemtanúi. Mindezek ellenére az ID a PR-Evolution néven futó társulat elmúlt két évének legsikerültebb koreográfiája, s a tény, hogy ismét akad egy Kun Attila-koreográfia a hazai színpadon, üdvözülendő. Az előadásnál már csak az a kérdés tűnik izgalmasabbnak, hogy mit hoz a jövő mindkét fél számára.

A bágyadtság messziről elkerüli Mészáros Máté munkáját: a Változó mozgatórugója vagy inkább dinamitja a vad, sokszor féktelennek látszó dinamizmus. A darabba – melyben a PR táncosai mellett ő maga is szerepel – a fiatal koreográfus mindazt a tudást és technikát belepakolta, amit (leginkább az Ultima Veznél) megtanult: képes egységes és komplex színpadi világot kitalálni és megvalósítani. A színpad egy-egy pontja megkülönböztetett helyszín: előterében zsákok, ezekben függeszkednek a táncosok a darab kezdetén; s egy vízzel teli iszák, a darab második felében a táncosok (Mészáros, Nemes) megmosdanak-megtisztulnak-megmerítkeznek. A háttérben ugyanezen zsákokból homok pereg – mintegy megtestesítve a címben is szereplő változó fogalmát.

Mészáros magávalragadó, lendületes koreográfiája elsősorban a mozgásban rejlő változóról beszél, s legfőképp a formáról szól – valamint a PR-Evolution táncosairól. Virtuóz, merész emelésektől és dinamikus kontaktoktól duzzadó koreográfiája igen távol áll attól a mozgásvilágtól, amelyben Nemes Zsófiát, Tonhaizer Tündét vagy Zsíros Gábort megismerhettük. Mészáros koreográfiájában azonban képesek megmutatni, hogy milyen kiváló és magasan kvalifikált táncosok ők, olyanok, akik képesek bármit eltáncolni. Bár a Változóban sok olyan panelt, koreográfiai fordulatot (rosszindulatúan: klisét) találunk, amit a belga vagy a holland kortárs táncelőadásokból ismerünk, s érezzük, hogy ez még csak a „ruha” Mészáros gyermekén; a pontosan kidolgozott részletek (mint a díszlet vagy Falucskai Adrián zenei montázsa) azt mutatják, hogy Mészáros hajlandó és képes komplett színpadi világban gondolkodni. Kalicz Klára fekete, díszes-rojtos, rafinált jelmezei is ugyanezt az üzenetet hordozzák – az igényességre utalnak, ahogy és amivel az alkotó a nézőket és magát a színházat megtiszteli. És ez valóban fontos pillanat, megérdemli az ünneplést.

 

 

 

ID

Jelmez: Kalicz Klára

Fény: Vida Zoltán

Koreográfus: Kun Attila

Előadók: Nemes Zsófia, Sebestyén Tímea, Tonhaizer Tünde, Baranyai Balázs, Varga Csaba, Zsíros Gábor

 

 

Változó

Jelmez: Kalicz Klára

Fény: Vida Zoltán

Zene: Falucskai Adrián

Koreográfus: Mészáros Máté

Alkotók, előadók: Baranyai Balázs, Mészáros Máté, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Zsíros Gábor

 

Helyszín: Trafó

 



10. 11. 14. | Nyomtatás |