A tökéletes harlekinád

Harlekin – Derevo

„Erre a szerepre vártam egész életemben” – vallotta Anton Adasszinszkij a Derevo legújabb, 2010-es Harlekin című előadásában alakított figurájáról. A kijelentés csak azért meglepő, mert valójában mintha ezt a szerepet alakította volna egész életében. E szerep azonban igen szélesen értelmezhető és értelmezendő.

Nánay Fanni

A Derevo évek óta rendszeresen látogat előadásaival Magyarországra, meghívásuk a szegedi MASZK Egyesület és a budapesti Merlin Színház „privilégiuma”, ugyanakkor hatalmas érdeme. A Once…, az Islands in the Stream, a Divina Commedia, a Ketzal és a Harlekin mostani vendégjátéka mellett a formáció tagjai két alkalommal is együtt dolgoztak a Bozsik Yvette Társulattal, amelynek eredményeképpen született meg 2004-ben az alig fél órás Bíbor c. szabadtéri improvizáció, 2006-ban pedig a Levity and Gravity c. munkabemutató.

A Harlekin visszatérés. Egyrészt visszatérés az alaptársulathoz (legalábbis részben). A Derevo négy alapítója, Anton Adasszinszkij, Jelena Jarovaja, Tatjana Kabarova és Oleg Zsukovszkij közül csupán e legutóbbi hiányzott a 2010-es bemutatóból (bár a budapesti előadáson Kabarova helyett Anna Budanova ugrott be). Adasszinszkij a Divina Commediában dolgozott együtt utoljára az alap négyessel, ezután hangsúlyosabban vonta be a munkába az 1998 óta a társulat mellett működő Derevo Laboratorium tanoncait. A 2005-ös Ketzalban, a szabadtéri Pierrot kivégzésében és a 2006-os Robert álmában Adasszinszkij mellett kizárólag a tanítványai szerepeltek. „Ez alkalommal egész másképp nézett ki a folyamat. Könnyű úgy dolgozni, ha a partnereid egyetlen pillantásból vagy mozdulatból megértenek, a Harlekin pedig ezen a megmagyarázhatatlan módon született” – mondja Adasszinszkij egy interjúban.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/12. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


11. 01. 18. | Nyomtatás |