Jóllakni lepénnyel

Kokan Mladenović–Gyarmati Kata: Igazság – Bárka Színház

Arisztophanész i. e. 421-ben bemutatott Béke című komédiáját a szerb rendező, Kokan Mladenović írta át mai darabbá Gyarmati Kata dramaturg segítségével. Az Igazság premierje augusztus végén a Nemzeti Múzeumnál volt, majd szeptember végén a produkció beköltözött a Bárka Színházba. Az előadást Szűcs Mónika mutatja be.
Szűcs Mónika

 

A utóbbi évek bárkás bemutatói többségében olyan történeteket állítottak színpadra, olyan határhelyzeteket kutattak, melyekben valami lényegi megragadható abból a zsigerekig ható, egzisztenciális, morális és szellemi amortizációból, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Erős, nem ritkán provokatív színpadi formákat használnak, fajsúlyos színészi jelenlétet és egymásra figyelő társulati összműködést mutatnak ezek az előadások, melyek nem szolgálnak és nem is szolgáltatnak, sokkal inkább megszólítani kívánnak, párbeszédre késztetni bennünket, nézőket. És ha ez nem is sikerül maradéktalanul minden esetben, vállalásai komolyságát, súlyát tekintve mindenképpen figyelemre méltó az, ami a Bárkában történik.

Ugyanez a törekvés, a jelenről valami érvényes felmutatása jellemzi az idei első bárkás bemutatót is. Ehhez a rendező, Kokan Mladenovic klasszikus alapanyagot választ ugyan (Arisztophanész Béke című komédiáját), de nem az antik darab minél pontosabb megfejtése érdekli, hanem az foglalkoztatja (munkatársával, Gyarmati Katával együtt), hogyan lehet általa a mához szólni. Ezért megtartja belőle mindazt (az alapszituációt és a szerkezet alappilléreit), amit dramaturgiailag hatásosnak ítél, de újragondolja, aktualizálja a szereplők törekvéseit és a történet kifutását.

Az Igazság Arisztophanész komédiájának groteszkül heroikus alaphelyzetéből indul: Trigeusz egy ürüléken hizlalt, hatalmasra növesztett ganajtúró bogáron kíván felszállni az égbe az istenekhez. Az alapprobléma is hasonló az eredetihez: nincs pénz, nincs kenyér, aminek oka Arisztophanésznál az elhúzódó háború. Mladenovicék átiratában viszont a pénztelenség, a kisembert megnyomorító járulékok, hitelek és kamatok oka nem ennyire konkrét, hanem általánosabban, társadalmi igazságtalanságként neveződik meg, ezért nem is a Béke istennőjéért indul az égbe Trigeusz, hanem az Igazságért.

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/11. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


10. 12. 13. | Nyomtatás |