Mire jó a törvény?

Az előadó-művészeti törvény erényeiről és hibáiról beszélget Kiss János, Mihályi Gábor, Szabó György, Vincze Balázs, Juhász Zsolt, Gyimesi László, Megyeri László, Nagyné Varga Melinda

A pécsi fórumon sok szó esett az előadó-művészeti törvény erényeiről és hibáiról. Szóba került az a kérdés, hogy miképp befolyásolja a törvény a tánc- és színházművészet finanszírozását, illetve hogy milyen alapelvek szerint és hogyan történik a támogatás elosztása. Felmerült az a probléma, hogy miért csak az önkormányzati fenntartású együttesekre érvényes a törvény, illetve hogy valóban ösztönzőleg hat-e az önkormányzatok támogatására. Felvetődött, hogy helyes-e pusztán két kritérium, az önkormányzati támogatás, illetve a nézőszám alapján meghatározni a támogatást.

 

 

A finanszírozás kiszámíthatósága

 

 

Sándor L. István: Először nyilván arról kellene beszélni, hogy mire való a törvény, illetve hogy az első tapasztalatok szerint beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket.

Kiss János: Nagyon bízom abban, hogy a tisztelt kollégák ismerik a törvényt. Tehát nem akarom részletesen elmondani, hogy miről rendelkezik. Azért azt el kell mondanom, hogy abszolút módon vállalom, hogy részt vettem a törvény előkészítésének folyamatában. Tehát kritika engem is érhet, hiszen adva volt a lehetőség, hogy befolyásoljuk azt. Gyimesi László elnök úrral közösen nem kevés energiát és időt szántunk arra - természetesen társadalmi munkában -, hogy az előadó-művészeti törvény létrejöjjön. A törvény jelenlegi formájának természetesen vannak még hibái. Az egyik ilyen súlyos gond a regisztráció kapcsán derült ki. A törvény a támogatás feltételeként többek között azt szabja meg, hogy az előadó-művészeti szervezeteknek a 6 kategória egyikébe regisztrálni kell magukat. A 3. kategória kifejezetten az önkormányzati támogatású táncegyüttesek számára lett kitalálva, de ide összesen két együttes tudta magát regisztráltatni: a Győri Balett és az amatőr státuszú néptáncegyüttes, az Alba Regia. Ez drámai fejlemény!

Most tehát az az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit tehetnénk azért, hogy minél több együttes tudja magát a 3. kategóriába regisztráltatni. Ugyanakkor az is nagy probléma, hogy miképp lehetne minél több önkormányzatot arra ösztönözni, hogy táncegyütteseket tartson fenn, amelyek így  bekerülhetnének a 3. kategóriába, mert ez az együttesek működésének nagyfokú biztonságát jelentené. A táncegyüttesek számára ez a legideálisabb forma, mert a finanszírozás kiszámíthatóságával jár együtt.

Ugyanekkor ennek is megvannak a veszélyei. A támogatást ugyanis az önkormányzati támogatás mértékéhez köti a törvény. Mivel azonban az önkormányzatok 2010-es költségvetése sokkal kevesebb lesz, mint a korábbiak, ez a forráscsökkenés természetesen nagy mértékben fogja érinteni az előadó-művészeti törvényben regisztrált társulatokat. Konkrétan azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok - a törvényben biztosított növekményt látva - megpróbálnak most visszafelé számolni. Azaz ők maguk kevesebb pénzt tesznek bele abba a „kalapba", amely egy-egy színház vagy balett-társulat működtetéséhez kell, hogy maguknak pénzt takarítsanak meg, az együtteseket pedig legfeljebb csak szinten tartsák. Ezzel a városnak spórolnak, a társulatokat pedig - véleményük szerint - nem hozzák rosszabb helyzetbe. Tehát a kérdés itt az, hogyan tudnánk serkenteni az önkormányzatokat arra, hogy minél több együttest tartsanak fenn és minél nagyobb összeggel támogassák azokat.

 

 

Forráskivonás az állami együtteseknél

 

 

Mihályi Gábor: János az önkormányzati fenntartású együttesek helyzetére utalt. Én az előadóművészek, illetve az intézmények azon csoportjáról szeretnék beszélni, akikre pénzügyi szempontból nem vonatkozik az előadó-művészeti törvény, mert az állam a fenntartójuk. Így gyakorlatilag hátrányként éljük meg az előadó-művészeti törvény létrejöttét. Ezek között a „hátrányos helyzetű" intézmények között vannak színházak, vannak befogadószínházak és vannak táncegyüttesek. Ezek közül én három táncegyüttesről, a színpadi néptáncművészetet képviselő Honvéd Együttesről, a Duna Művészegyüttesről és a Magyar Állami Népi Együttesről szeretnék elsősorban beszélni. Ők azok, akik gyakorlatilag nem élvezhetik a törvény financiális előnyeit - ha vannak ilyenek.

Gondolom, ebben a körben nem kell sok érvet mondani arról, hogy a nemzet kultúrájában milyen fontos a tradíción alapuló kortárs néptáncművészet, amelyet ez a három együttes képvisel. Pedig az a helyzet, amelyben dolgoznak, így nem tartható tovább. Néhány adatot kértem ettől a három együttestől, hogy azon túl is el tudjuk őket helyezni, hogy milyen művészetet hoznak létre. Ez a három együttes egy évben összesen közel 500 előadást teljesít, és több mint 200 000 nézőhöz jut el. Ezt úgy teszik, hogy a táncosok bruttó 134 ezer forint átlagfizetéssel dolgoznak. (Ebben benne vannak a pótlékok, de az előadáspénzek nem, hiszen ilyenek nincsenek.) Mi ezért a pénzért nyúzzuk le őket, ennyiért hajtjuk őket, hogy ezen az 500 előadáson 200 ezernyi néző előtt jó teljesítményt nyújtsanak.

Ezeket a költségvetési intézményeket csak az elmúlt évben 15-25%-os forráskivonással büntették. A kérdésem nagyon egyszerű: a minisztérium a saját együtteseit meddig kívánja még ebben a helyzetben tartani? Milyen stratégiája van arra, hogy ezeket az előadóművészeket, illetve intézményeket legalább arra a szintre emelje föl, amire az előadó-művészeti törvény hatására a táncos szakma egy része remélhetően emelkedni fog. Természetesen nem mások rovására szeretnénk ide elérni, hanem annak örülnénk, ha meglennének azok a források, amelyek az állami fenntartású együttesek méltó működését is biztosíthatnák.

 

A nézőszámhoz kötött támogatás

 

 

Szabó György: Mindig kakukktojás szoktam lenni, hiszen nincsen társulatom, egy befogadó helyet vezetek, amelyik fővárosi fenntartású, így a színházak közé tartozom. Ráadásul nem csak táncot mutatunk be a Trafóban, hanem a képzőművészettől kezdve a koncerteken és az irodalmi esteken át a színházakig mindenféléket csinálunk. Azt hiszem, a minisztériumnak fáj is a feje miattunk.

Én egyfolytában próbáltam elleni menni a törvénynek, nyilatkoztam is eleget, hogy egy ilyen kommersz megközelítéssel, ami az eladott jegyek száma alapján oszt támogatást, nem lehet egyet érteni. Mint ahogy azzal sem, hogy a befogadó helyek esetében is a nézőszám a legfőbb kritérium. Ennek az az eredménye, hogy azoknak, akik kisebb formátumokra szakosodtak, egyáltalán nem ad esélyt a törvény. Az én számításom szerint, aki nem fogad be legalább 70 nézőt, az csak rosszul járhat. Ők a nagy vesztesei a törvénynek.

A Trafó amiatt, hogy a központi támogatás mértéke (az önkormányzati támogatás összege mellett) a nézőszámhoz van kötve, jelenleg 80 millió mínusznál tart. Miközben tegnap írtam alá egy szerződést négy évre az EU-val egy cirkusz területén megvalósuló fejlesztési projektre. De részt veszünk egy jelenleg is futó négy éves táncfejlesztési programban is, mely rengeteg társulatot, alkotót segít abban, hogy előbbre jusson. Közben nekem itthon a törvény szellemében azon kell vitatkoznom, hogy miért csak ennyi nézőm van. Ahhoz, hogy ne vesztesen jöjjek ki a nézőszámhoz kötött támogatási szisztémából, 40%-kal kellene növelnünk a Trafó kínálatát. Ez azt jelenti, hogy heti 4 előadást kellene tartanunk. Ez őrület! Ez egy végiggondolatlan szisztéma. Magi Istvánnal, az előadó-művészeti iroda vezetőjével hatszázszor leültem emiatt, de nem sikerült a dolgot tisztázni.

A befogadó színházak sajátosságaival egyébként sem számol a törvény. Ha az ember úszni akar a kádjában, akkor nem csak arra figyel, hogy legyen víz, hanem arra is, hogy legyen kádja. Mindenki beszél hetet-havat, miközben azoknak, akiknek gyakorlatilag a sínt kell lerakniuk ahhoz, hogy haladhassanak a társulatok vonatai, nincs igazi beleszólása az eseményekbe. Ezért a befogadó helyek önálló megjelenésben gondolkoznak, hiszen soha nem vagyunk képviselve sehol. A befogadó helyeknek nincsen érdekképviseletük. Ezt egészen elképesztőnek tartom.

Azt kell mondanom, hogy sajnos ez nem egy jó törvény. Nemcsak amiatt, ahogyan bizonyos területeket szabályoz, hanem amiatt is, amit nem szabályoz. Én úgy érzem, hogy a vidék jelentős piac, ott több előadás jelenhetne meg, köztük táncelőadások is. Budapest ezzel szemben egy túlfűtött, devalválódó, inflációs piac. Ez a táncművészek számára nagyon rossz helyzetet teremt, hisz a túlfűtött piac azt jelenti, hogy mindenki csak lefelé megy, mert mindenki színpadon akar lenni, és az alkotók csinálnak évi 4-5 produkciót, ami önmagában is nonszensz. Ezt jó lenne visszafogni. Ugyanakkor a már elkészült előadásokat szélesebb közönséghez kellene eljutatni. Annak kapcsán, hogy miképpen lehet ebből a helyzetből kijönni, most szövegezek javaslatokat, amit szeretnék majd vitára bocsátani.

Vincze Balázs: Én csak szeretném megerősíteni Szabó Gyurit, aki szóba hozta a nézőszámot mint a támogatás legfőbb kritériumát. Szerintem ez a szakma megölésének az útja. Azt gondolom, hogy olyan minőségi romlásnak fog indulni ez a szakma, hogy két év múlva a mennyiség fogja átvenni a hatalmat, nem a minőség. Úgy, ahogy van, ennek a szakmának kampec.

Dr. Gyimesi László: A színház- és táncművészet területén nem volt egyetértés a különféle paraméterek között, ezért alakult úgy, hogy csak az önkormányzati támogatás mértéke és a nézőszám határozza meg a központi támogatást. A zenei területen – azért említem, mert ezt ismerem a legjobban – sokkal több szempont határozza meg a támogatás mértékét. Hosszú éveken keresztül dolgoztuk ki azokat a paramétereket, arányokat, amelyek a törvényben szerepelnek. És amiért egyébként a döntést követően ugyanúgy megkaptuk a magunkét azoktól, akik emiatt rosszabbul jártak. De ezzel együtt ott azért vannak objektív mérőszámok. Ezt érdemes feltétlenül megvizsgálni, és elgondolkodni a színházi és táncos területen is újabb paraméterek meghatározásán.

 

 

Még mindig pluszban vagyunk

 

 

Megyeri László: Örülök, hogy azt mondjátok, hogy nem jó a törvény, mert én mindig nagyon megijedtem, ha bárhol azt mondták – nagyon sok ehhez hasonló megbeszélésen vettem részt –, hogy jó a törvény, mert ez azt jelenti, hogy igazán csak azoknak felel meg az egész törvény, akik dicsérik. A törvény kapcsán óriási viták voltak, én olvastam az összes lendületből megírt anyagot, aztán felhagytam vele, mert nagyon-nagyon szélsőséges véleményekkel találkoztam. A törvény természetesen nem lehet más, mint kompromisszumok eredménye. Nemcsak önmagában, az előadó-művészeti szakmán belüli kompromisszumoké, hanem az államigazgatási rendszeren belüli kompromisszumoké is. Ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni az államháztartási törvényt, a költségvetési intézmények jogállásáról szóló törvényt, az önkormányzati törvényt, és hadd ne folytassam, hogy még mi mindent.

Dr. Gyimesi László: Most mi egy olyan törvényről beszélünk, ami egy részében 2009. március 1-jén lépett hatályba. Másik részében – amiről nyilván ma a legtöbb szó fog esni – 2010. január 1-jétől lép majd hatályba, ez a költségvetési és finanszírozási része. Meglehetősen ritka helyzet az, amikor egy már elfogadott, de még nem teljes egészében hatályba lépett törvényről lehet beszélgetni. Nagyon érdekes, hogy bár még nem történt meg az alkalmazása, de már nagyjából látjuk, hogy milyen hibái vannak.

Az én meggyőződésem – már csak önző, szubjektív okok miatt is –, hogy óriási szerencséje az előadó-művészeti területnek, hogy 2008. december 8-án elfogadta a parlament ezt a törvényt. Méghozzá úgy fogadta el, hogy (az akkor már ismert pénzügyi-gazdasági világválság miatt nem 4 milliárddal, hanem „csak”) 3 és fél milliárddal növelte az előadó-művészeti terület 2009. évi költségvetését. Láthatóan a 2010-es költségvetési tervezésnél is pozitív hatása volt, hiszen miközben a sajtóban mással sem találkoztunk, mint hogy mely területeken milyen természetű és mennyire brutális elvonásokra számíthatunk, ehhez képest az előadó-művészeti területen még mindig pluszban vagyunk, akkor is, ha a 2008-as állapothoz, és akkor is, ha más területek finanszírozásához viszonyítunk. Ha 2008-ban nem születik meg a törvény, akkor most csak arról beszélhetnénk, hogy a 2008-as számokhoz képest mekkora az elvonás. Úgyhogy ezt a törvényt nagyon meg kell becsülni.

Az is óriási dolog, hogy a törvény megerősítette a regisztrációs rendszert. Ez egy nagyon-nagyon bölcs döntés volt, függetlenül attól, hogy a regisztrációs rendszer azonnal mutatott bizonyos területeken hibákat. Persze majd mikor meglátjuk a végszámlát, akkor fog kiderülni, hogy mit is ér: mindenki hibásnak fogja tartani a besorolási rendszert, ha rosszul jár, és mindenki nagyon jónak fogja tartani, ha ő maga is jól jár vele. De hát ez megint csak a dolog természetéből fakad.

Megyeri László: A regisztráció általános tapasztalata az volt, hogy végül is mindenki meg tudott vele küzdeni. Számban körülbelül annyi lett a regisztrált szervezetek száma, amennyire számítottunk. Azt mondtuk a korábbi pályázati adatok alapján, hogy körülbelül 250-300 szervezet fog regisztrálni. De ezek a számok később nőni fognak, hiszen például a 6. kategória két éves szakmai múltat határozott meg a regisztráció feltételeként. Ugyanakkor azt is előírta, hogy a szervezeteknek közhasznú minősítéssel kell rendelkezniük. Ennek megszerzése újabb lehetőség az együttesek számára a regisztrációra. Tehát a 6. kategóriában regisztrált 150-es szám szerintem 10-20 %-kal nőni fog 2011-re.

 

 

Prioritást élvez az előadó-művészet

 

 

Nagyné Varga Melinda: Jó volt hallgatni az eddigi hozzászólásokat, mert egymást kiegyenlítő vélemények hangoztak el: jó a törvény, nem jó a törvény. Kell törvény, nem kell törvény. Jó a nézőszám alapú támogatás, nem jó a nézőszámú alapú támogatás. Olyan ez, mint a házasság. Aki nincs benne, az szeretne bekerülni, akire pedig hatályos, az ki akar kerülni belőle. Ez volt az érzésem, különösen az állami fenntartású együttesek hozzászólásai után.

Először arról szeretnék beszélni, hogy véleményünk szerint mi az, amiért fontos a törvény, és mi az, amiben a segítségetekkel esetleg módosításra szorulhat.

Nézzük először, hogy miben segít a törvény. Ezt már biztos többen hallottátok, hogy amikor egy tárca az állami költségvetés készítésének folyamatában elkezd tervezni, akkor először – mint egy festő – fölteszi a vászonra az alapokat. Az alapokat ebben az esetben a törvények adják. Tehát kiindulási pontként azok a számok a fontosak, amelyeket törvények alapoznak meg. A pénzügyminisztériumtól kap a tárca egy bizonyos keretösszeget, ami alapján nekünk meg kell terveznünk, hogy a kulturális szakterület hogyan szeretné működtetni a művészeti és a közművelődési intézményeit. 2008 decembere óta már van előadó-művészeti törvény, ami azt jelenti, hogy prioritást élvez a szakterület. Magyarul: nem úgy gondolkodunk róla, hogy ha marad pénz, akkor ebből majd igyekszünk megoldani kinek-kinek a problémáját, hanem azt mondjuk, hogy a törvény adta prioritásokból indulunk ki. Ezek jelentik az említett vásznon az alapokat.

A művészeti szakterületen tehát első a színházak, zenekarok, táncegyüttesek támogatása. Ezt a törvénynek köszönhetjük. Az persze nem mindegy, hogy mennyi az a keretösszeg, amit erre a területre fordíthatunk, de ezt általában készen kapja a tárca a pénzügyminisztériumtól. Azon azonban lehet vitatkozni, hogy ezt hogyan is osszuk föl. De vitatkozni csak addig lehet, amíg a törvény nem szab határokat ennek, ugyanis az egyes kategóriákhoz összegeket is rendel a törvény. Erre a beérkezett regisztrációk alapján az Előadó-művészeti Tanács tesz javaslatot. De ennek elnöke – mint hallottuk – itt ül a körünkben.

 

 

Döntési pontok a finanszírozásban

 

 

Dr. Gyimesi László: Hadd mondjak néhány nagyon rövid gondolatot az Előadó-művészeti Tanácsról, illetve a költségvetés tervezéséről! Nagyon későn alakult meg a tanács, és rögtön szembeszaladt azzal a feladattal – ami egyébként példátlan a magyar előadó-művészet finanszírozásában –, hogy végül is társadalmi szervezetekből delegált emberek állították össze az előadó-művészet költségvetését, ami a 2010-es költségvetési törvény hetes számú mellékletében olvasható. Az Előadó-művészeti Tanács különböző kollégiumainak javaslatait egy az egyben továbbítottuk a minisztériumnak, és ezeket egy az egyben elfogadta a miniszter, illetve a kormány. Minden változtatás nélkül. Ilyen nem volt még soha. Az más kérdés, hogy nagyon későn tudtunk elkezdeni dolgozni, nagyon későn lehetett hozzáférni számokhoz, ezért talán érhet bennünket az a vád, hogy nem eléggé átgondolt a végeredmény. De meggyőződésem szerint nincs benne olyan durva hiba, ami miatt korrigálni kellene.

Megyeri László: Röviden érdemes arra is kitérni, hogy milyen döntési pontok vannak a finanszírozásban. Az Előadó-művészeti Tanács határozhatja meg a hat kategóriában a fő összeget. Ebből a 6. kategória a legegyszerűbb, mert ott a törvény előírja, hogy minimum az össz-előadó-művészeti költségvetés 10 %-ának kell itt szerepelnie. Tehát ez egy kötött összeg, ez alá nem lehet menni, többet persze lehet adni. Az összes többi kategóriában az Előadó-művészeti Tanács tesz javaslatot, hogy a 10% levonása után fennmaradó összeg hogyan oszoljon meg az egyes kategóriák között. Idén sajnos nagyon egyszerű volt a 3. kategóriánál meghatározni az összeget, hiszen az Alba Regiától eltekintve egyedül a Győri Balett szerepelt benne. Tehát itt könnyen ki lehetett mondani azt, hogy a Győri Balett kapja meg legalább az átlagos növekményt. És akkor ezzel a 3. kategória ki van pipálva. Természetesen ha itt tíz szervezet jelent volna meg, akkor abban az esetben már más lett volna a kiinduló alap. De a tanács mondja meg, hogy mennyi jut az egyes kategóriákra. Ezek után lett az meghatározva, de ez már csak az első két kategóriában (ami titeket nem érint, csak áttételesen, a tagozatos színházakon keresztül), hogy a kategórián belül mennyi osztódjon szét az önkormányzati támogatás és mennyi a nézőszám arányában.

 

 

Az Előadó-művészeti Tanács szerepe

 

 

Dr. Gyimesi László: Mindehhez hozzáteszem azt is, hogy a költségvetés tervezése közben az is kiderült, hogy a tanács nagyon jól működik együtt. Megjegyzem azt is, hogy az Előadó-művészeti Tanács tagjai – miközben állandóan molesztáljuk őket – díjazás nélkül végzik a munkájukat. Én szintén díjazás nélkül dolgozom, és természetesen mindenki nagyon komolyan veszi ezt a munkát.

Sándor L. István: Az Előadó-művészeti Tanács határozza meg azokat a szorzókat is, amelyek bizonyos típusú előadások nézőszámát súlyozottan veszik figyelembe?

Megyeri László: Igen. A szorzók meghatározása két szempontból történik. Van egyrészt egyfajta kultúrpolitikai szerepük, tehát hogy bizonyos műfajokat kiemelten kezeljen. Másrészt van olyan szerepe is, hogy figyeli a költségérzékenységet is, tehát az opera-, operett-, balettelőadáshoz is szorzót rendel. Figyelembe veszi azt, hogy a több tagozatos színházak működtetése többletköltséget jelent. Ha van olyan vidéki színház, amelyik komoly tánc- vagy balett nézőszámot tud felvonultatni, akkor ennek most élvezni fogja az előnyeit.

Sándor L. István: A költségvetés tervezésén túl mi az Előadó-művészeti Tanács feladata?

Dr. Gyimesi László: A táncművészet területén – a dolog természete miatt – ritkán fordul elő, hogy igazgatói pályázatokról kell dönteni. A színházi területen azonban szinte egymásba érnek ezek a pályázatok, és folyamatosan az Előadó-művészeti Tanács delegálja azokat a szakembereket, akiket a szakmai kollégium alkalmasnak talál arra, hogy a szakértői bizottságok munkájában részt vegyenek. A fenntartók láthatóan nagyon komolyan veszik ezt az ügyet, és nagyon ügyelnek a törvényességre, és remélhetőleg a döntéseknél komolyan veszik a szakma véleményét, hisz az Előadó-művészeti Tanács ezt testesíti meg.

 

 

Miért is kell a törvény?

 

 

Nagyné Varga Melinda: Hadd kanyarodjak vissza ahhoz a kérdéshez, hogy miért is kell a törvény. A művészeti terület (és ezen belül természetesen a táncos szféra) nem kötelező feladata az önkormányzatoknak. Kötelező feladatuk a közművelődés, a könyvtár, a levéltár, a múzeum. Nekik is van törvényük, de ezek a törvények nem arról beszélnek, hogy így és így kell elosztani a központi támogatást, hanem bizonyos normatívákat szabnak meg. Ezek a normatívák az előző évekhez képest csökkenhetnek, vagy nőhetnek. Azt hiszem, hogy 2010-ben ez a kulturális normatíva nem csökken, de nem is növekszik. Sajnos visszatérő probléma, hogy ez a normatíva nincs „pántlikázva”, azaz az önkormányzatnak továbbra se kötelező arra a feladatra költeniük ezt a pénzt, amire a normatíva alapján kapták.

Azt a támogatást azonban, amelyet az előadó-művészeti törvény alapján kapnak az önkormányzatok, kötelező a színházakra, táncszínházakra, zenekarokra költeni. Mert ha nem így tesznek, akkor – erről most készül a rendeletünk – a támogatást vissza kell fizetniük az önkormányzatoknak, sőt még bizonyos szankciók is fogják őket sújtani.

Mindez azt jelenti – és erre a fogalomtisztázásra, úgy látom, szükség van – hogy ez nem a színházak és a táncszínházak támogatásáról szól, hanem az önkormányzatok támogatásáról. Tehát az ő felelősségük és joguk eldönteni, hogy azt a pénzt – ha nekik több szervezetük is van – hogyan osztják el a különféle előadó-művészeti intézmények között.

 

 

Mi történik az állami finanszírozású társulatokkal?

 

 

Juhász Zsolt: Amikor a színházi törvény készült, jómagam nem hitegettem a táncosaimat semmivel, mert vagyok már annyira tapasztalt, hogy tudom, milyen az, amikor csak a mézesmadzagot húzzák el az ember orra előtt. Tehát nem kezdtem el nekik mondogatni, hogy majd a színházi törvénnyel 4 milliárd Ft plusz forrás jön be a rendszerbe, ami majd ilyen és ilyen óriási lehetőségeket teremt. De a táncosaim is olvasnak újságot, hallják a szóbeszédet, így folyamatosan azt érzékeltem, hogy ezek a művészemberek valami hatalmas dolgot várnak a színházi törvénytől. Aztán amikor kiderült, hogy nem tudjuk magunkat regisztrálni, mert az állami együttesekre nem vonatkozik a törvény, egyszerűen nekem szegezték a kérdést, hogy akkor most mi lesz velünk. Ott álltam leöntve egy vödör hideg vízzel a próbateremben, és nem tudtam nekik semmit mondani. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy a Táncszövetséggel próbálunk majd valamit tenni azért, hogy velünk is történjen valami.

Ugyanakkor szeretném megerősíteni azt, amit Mihályi Gábor mondott: óriási elvárásokért nagyon minimális fizetést adunk a táncosainknak. Jelen pillanatban fiatal művészeink vannak, akiknek kezdő fizetést tudok adni, 67–71 ezer forintos nettó béreket, amihez semmiféle pótlék, előadáspénz nem kapcsolódik. Viszont elvárunk tőlük évi 120 előadást, ami átlag havi 28 szolgálatot jelent. Egy dolgot tudok jelen pillanatban tenni, hogy olyan koncentrált munkát teremtek a táncosoknak, hogy ne kelljen túllépnünk a 28 szolgálatot, tudjanak valami más fele is mozdulni, plusz pénzt keresni, hogy valamiből meg is tudjanak élni. De hajtom őket, mint az igáslovat, mert művészetet kell produkálni, komoly művészetet, különben nem kerülünk be a Nemzeti Táncszínházba és a Művészetek Palotájába. És nem ír rólunk a kritika sem, és akkor szakmailag nem létezünk.

Tovább nehezíti a létezésünket, hogy van egy bérelt próbatermünk, ami nem sajátunk, így ez plusz terheket ró ránk. Azaz egyáltalán nem vagyunk túlfinanszírozva. Éppen csak vagyunk.

Tehát azt szeretném kérdezni, hogy mi történik az állami finanszírozású társulatokkal? Rájuk miért nem vonatkozik ez a törvény? Voltam olyan előkészítő megbeszéléseken, ahol szóba került ez, és ott arra kaptunk ígéretet, hogy a hozzánk hasonló állami együttesekre is ki fog terjedni a törvény hatálya. De végül ez nem így történt. Művészember vagyok, tehát nem értek a működési struktúra kérdéseihez. De nem értem, hogy miért ennyire csak az önkormányzatokra van kihegyezve ez a történet. Gondolom, hogy ez valami strukturális kapaszkodót jelent.

Nagyné Varga Melinda: Mert az önkormányzat pénzéről van szó. A költségvetési törvény 7. mellékletéből nem lehet mást, csak az önkormányzatokat támogatni. Én amióta ismerem az előadó-művészeti törvény koncepcióját, amit 2007. október 1-jén átadtunk a szakmának, már abban is az szerepelt, hogy csak az önkormányzati fenntartású szervezetek finanszírozására vonatkozik. De regisztrálva van minden állami szervezet, ami azt jelenti, hogy a munkajogi rész, a kiemelt pályázati rész és az adókedvezményt tartalmazó rész rátok is vonatkozik. Ha most meg tudod mondani, hogy mennyi a jegy- és bérletbevételed, akkor annak a 80 %-a még be fog folyni hozzád jövőre vagy azután. Tehát az nem igaz, hogy nem terjed ki a törvény hatálya az állami együttesekre. Például a táncosaid munkajogi védelmére kiterjed, a törvény rájuk is vonatkozik. Egyedül az Állami Népi Együttes nincs még nyilvántartásba véve, mert őket az alapító okiratuk közművelődési intézményként határozza meg, de dolgozunk azon, hogy ezt módosítsuk, és ezután nyilvántartásba vesszük őket is, mert előadó-művészeti szervezetként fognak szerepelni. Ez egyszerű adminisztratív kérdés.

A törvény elve az, hogy a fenntartó, azaz az önkormányzat pénzéhez rendelünk hozzá központi támogatásként állami pénzt. Nektek az állam, az egyik minisztérium a fenntartótok, az Állami Népi Együttesnek, az Operaháznak is az állam a fenntartója. Állami pénzhez nem lehet további állami pénzt rendelni. Egyébként a színházak vonatkozásában már elvégeztük a számításokat, amiből több mérőszámot figyelembe véve az derült ki, hogy nem járnak rosszabbul az állami intézmények, tehát az önkormányzati intézményekhez képest nincsenek alulfinanszírozva.

Az önkormányzatoknál nagyon sok probléma van. Gondoljátok el, most 120 milliárdot elvontak az önkormányzati támogatásokból. Tehát ott sincs bebetonozva az, hogy az önkormányzat ennyi és ennyi pénzt fog adni mindig. Pontosan azért tettük bele a törvénybe az önszabályozó rendszert, hogy az önkormányzatok arra legyenek ösztönözve, hogy minél több pénzt fordítsanak az előadó-művészeti szervezetek fenntartására, mert ez növeli a központi támogatásukat is. Hogy ne ez legyen az első, aminek megnyirbálják a költségvetését. Épp ellenkezőleg: minél nagyobb összeggel támogatják a művészetet, annál többet kapnak majd a központi költségvetésből. De az állami pénzhez – még egyszer mondom – a törvény szerint nem lehet állami pénzt rendelni.

 

 

További források

 

 

Sándor L. István: Igen, csak annyira plasztikusan írtad le, hogy a színházi törvény milyen biztonságot teremt a színházak finanszírozásában, hogy ők joggal kérdezhetik azt, hogy ugyanezt a biztonságot miért nem kaphatják meg az állami intézmények.

Nagyné Varga Melinda: Ez igaz. De az ő pénzüket a gazdálkodási szabályzat határozza meg minden évben, ami a költségvetési törvény után kerül ki. Azt hiszem, hogy azért mostanában olyan nem fordult elő, hogy az állam bármelyik intézményét megszüntette volna. Azt azonban senki nem garantálja, hogy nem lesz kevesebb a pénz, hiszen egy gazdasági válság kellős közepén vagyunk.

Ugyanbakkor az adótörvény-módosításból adódó változások következtében az állami együtteseknek nemcsak a költségvetése csökken, hanem kevesebb járulékot is kell majd fizetniük. Azt gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy postásként nem küldjük át az intézményeken azt a pénzt, amit aztán majd járulék formájában vissza kell fizetniük az államnak. Ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni.

És szeretném még egyszer megerősíteni – többek között az állami fenntartású együtteseknek biztatásként –, hogy akinek nagy nézőszáma van, az a társasági adókedvezménnyel is számolhat mint forrással. Mihályi Gábor hivatkozott a nézőszámra, hogy nektek mekkora közönségetek van. Pont nálatok lesz fontos ez a tétel. Ez lesz a ti finanszírozásotokban az egyik legfontosabb láb. A törvény ugyanis négy „lábat” határoz meg, amire lehet támaszkodni. Az első az önkormányzat mint fontos, felelős fenntartó. A második az állam, ami központi finanszírozással a költségvetési törvény alapján nyújt támogatást. Harmadikként nagyon fontos a jegybevétel, és negyedikként említhetjük az adókedvezményt, amit a jegybevételetek 80%-ért tudtok érvényesíteni. Számoljátok ki, hogy ez mit fog jelenteni nektek jövőre!

Ugyanakkor az állami együttesek is részt vehetnek a 21. paragrafus alá tartozó kiemelt pályázati rendszerben, amely 2010-ben elég nagy összeget jelent majd.  Hisz a törvény is azt mondja, hogy ez a meglévő forrásoknak legalább a 3%-a legyen. Ez a pályázati rendszer is arra törekszik, hogy azokat a műfajokat, amelyeket esetleg tagozatban látnak el a színházak, vagy azokat a kiemelkedő produkciókat, amelyek fontosak a színháznak, a nézőknek, az önkormányzatoknak, azokat lehessen még külön támogatásban is részesíteni.

Sándor L. István: Tehát összességében mégis csak pozitív eredményei vannak a törvénynek?

Nagyné Varga Melinda: Higgyétek el, hogy igen. Mint hivatalnokok ott voltunk a költségvetési törvény megalkotásának közelében, és azt látjuk, hogy a kultúra területén a ti területetek sokkal jobban áll, mint más területek. Még reményeink szerint is jobban áll, mint ami várható ebben a közegben 2010-ben. Nemcsak az NKA miatt, hiszen várhatóan annak is növekedik a rendelkezésre álló kerete, hanem az adótörvények módosítása miatt is.

Ugyanakkor azt is szeretném hangsúlyozni, hogy soha nem volt ennyire fontos az, hogy együtt működjön az OKM és az NKA a pályázatok kiírásában. Ebbe a szakmának is van beleszólása, hiszen ti magatok is delegáltok tagokat az NKA-ba, illetve az Előadó-művészeti Tanács megfelelő szakmai kollégiumaiba. Most össze lehet hangolni ezt a két finanszírozási rendszert. El kell dönteni, hogy melyik terület adjon inkább a működésre, melyik a fejlesztésekre, a tájolásokra, a produkciók finanszírozására. Mit tartotok fontosnak? Ehhez persze nektek is ismerni kell a számokat. Ezeket a számokat majd az iroda fogja számotokra adni, hogy milyen mozgások indulhatnak el akár a törvény hatására, akár a nélkül a közönségben, az előadó-művészeti szervezetek alakulásában. Hogy bukkannak föl újak, hogyan élik át ezeket a nehéz időket a régiek? Biztos vagyok benne, hogy az OKM-nek és az NKA-nak sokkal megalapozottabban és sokkal inkább együttműködve kell előkészíteni jövőre a pályázati kiírásokat.

 

 

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

 

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

 

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

 

Az aktuális szám 395 Ft

 

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

 

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

10. 02. 3. | Nyomtatás |