Húsz év hányattatásai

Demcsák Katalin. Scriptum

A Szegedi Kortárs Balett 1987-2007

A Szegedi (Kortárs) Balett 2007-ben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg Demcsák Katalin Scriptum című könyve, amely az együttes két évtizedes történetét mutatja be. A kiadvány tanulságait Bíró Kristóf foglalja össze.

Bíró Kristóf

 

 

Többféle funkciót próbál meg egyesíteni Demcsák Katalin könyve. Tetszetős külseje, téglalap alakú formája és a vastag(abb) műnyomó papírból adódó súlya inkább valamiféle albumot ígér. És ha az ember belelapoz a könyvbe, valóban azt látja, tele van képekkel (inkább színesekkel, mint fekete-fehérekkel). Így első ránézésre a jubileumot ünneplő reprezentatív kiadványnak tetszik. (Ezt az érzetet erősíti, hogy Botka László, jelenlegi szegedi polgármester írt köszöntőt a kötethez.) De ha nemcsak belelapozunk, hanem bele is olvasunk a könyvbe, kiderül, hogy legalább kétféle szándék bújik meg a kiadvány mögött.

Egyrészt valóban dokumentálni kívánja a Szegedi (Kortárs) Balett 1987 és 2007 közötti munkásságát. Ez szolgálja a könyv második, nagyobb része, az Olvasónapló című fejezet, amely sorra veszi a társulat bemutatóit, közli mindegyiknek az adatait, színlapjait, de nemcsak képeket társít melléjük, hanem kritika- és esszé-részleteket, illetve alkotói gondolatokat is. A cél mindezzel az, hogy akik látták az előadásokat, valamit felidézzenek belőlük, akik pedig nem, azok valamit el tudjanak képzelni róluk.

Ha még közelebb hajolunk a könyvhöz, akkor kiderül, hogy Demcsák Katalin nemcsak szerkesztőként, hanem szerzőként is jelen van ebben a fejezetben. Nemcsak összegyűjtötte, kiválogatta az adott előadásról a legjellemzőbb szövegrészleteket, hanem ki is egészítette azokat. Sőt volt olyan is, hogy maga írt mini-esszéket egy-egy produkcióról. Így valójában az ő interpretációi olvashatók a Szegedi (Kortárs) Balett alkotótevékenységéről. Az együttes termékenysége azonban terjedelmi korlátokat szabott ennek a munkának: a könyv adatai szerint összesen 94 darabot mutattak be 20 év alatt (pontosabban 20 és fél év alatt, hiszen az első bemutató dátuma 1987 szeptember 27., az utolsóé pedig – ami a könyvbe még bekerült – 2008. február 29.).

Ha (részben) nem reprezentatív jubileumi kiadványnak szánták volna a kötet, akkor nyilvánvalóan nem hasonló súllyal szerepelnének benne az előadások. Akkor nem az lenne az alapelv, hogy minden darabnak egy-egy oldal jut (vagy pici kis „csalásokkal” maximum két oldal). Akkor felvállalható lenne az a szempont is, hogy voltak sikeresebb és kevésbé sikeres bemutatók. Olyanok, amelyeket feltétlenül minél hívebben meg kell őrizni a színházi emlékezet számára, és olyanok, amelyeket bizony már a kortársak is elfelejtettek. Ez most csak abból derül ki, hogy vannak olyan előadások, amelyekről alig olvasható valami, és vannak olyanok, amelyekről alig fér bele a szerző mondanivalója egy-másfél oldalba, pedig igen csak kicsi betűkkel van szedve ez a fejezet. A vállalt műfajból adódóan nemcsak az értékszempontok érvényesítésére nincs lehetőség az Olvasónapló-fejezetben, hanem művészi folyamatok, esztétikai összefüggések felvázolására sem. Pedig a Szegedi (Kortárs) Balett történetének ilyen irányú értelmezése is fontos lenne.

Erre csak részben vállalkozik a könyv első része, a Történetek című fejezet, amely szintén többféle szempontot igyekszik egyesíteni. Egyrészt felidézi a társulat születésének és működésének történetét, másrészt az előadások egymásutánjából kirajzolódó folyamatokat is felvázolja. Ennek a kétféle szempontnak az összekapcsolása azért lehet jogos, mert úgy tűnik, hogy a Szegedi (Kortárs) Balett hányattatásai az esztétikai eredményeket is befolyásolták.

Demcsák Katalin színháztörténeti esszéje inkább csak a történetek vázlatát adja, a részletesebb kifejtésnek ismét csak a terjedelmi korlátok szabnak határt. Meg talán az a módszertani kérdés, hogy mennyiben lehet egy élő, napjainkban is zajló történetet vizsgálni. Az időbeli távlat és a szereplőktől való távolság hiánya lehetővé teszi-e valamiféle objektív kép megrajzolását? Választható-e olyan nézőpont, amely felmenti a szerzőt az alól, hogy állást foglaljon a sokszor egymásnak feszülő, gyakran összetűzésbe is kerülő szándékok és törekvések között. (Az együttes történetének egyik legbotrányosabb fejezetét – amikor majdnem távozniuk kellett Szegedről – megpróbálja egy 2083-ban élő brit hugarológus professzor nézőpontjából vizsgálni.)

Demcsák Katalin színháztörténészként egyértelműen az elfogulatlanságra és az objektivitásra törekszik. De tulajdonképpen az alapkutatásokat is neki kell elvégeznie. Ehhez egyrészt nemcsak az együttesről megjelent újságcikket, interjúkat és kritikákat gyűjtötte össze (amelyekből nemcsak az Olvasónaplóban közöl szemelvényeket, hanem bőségesen idéz a Történetek című fejezetben is), hanem átvizsgálta az együttes archívumát, dokumentumait, levelezését is (ennek eredményei, a nyilvánosság előtt nem minden esetben ismert tényei szintén beleépülnek esszéjébe). Ugyanakkor mindezt kiegészítette a szereplők visszaemlékezéseivel, elsősorban az együttes tagjaival készített interjúkkal, amelyeket ugyan nem idéz szó szerint esszéjében, de az itt felmerülő szempontokra, eseményekre szintén támaszkodik „történeti vázlatában”. Nyilván e sokfajta nézőpont miatt szerepel a többes szám a fejezet címben: Szegedi (Kortárs) Balettnek nincs története, hanem történetei vannak.

Most hogy többedszer leírtam ezt a zárójeles formulát, meg kell jegyeznem, hogy a könyvben egyszer sem szerepel így, ehelyett Szegedi Balett / Szegedi Kortárs Balett írásmódot választja Demcsák Katalin, nyitva hagyva azt a problémát – mint a legtöbb a könyvben felmerülő kérdést –, hogy egyetlen történetnek tekinthető-e a 20 év. Azaz ugyanarról az együttesről beszélünk-e, amikor az Imre Zoltán meghatározta vagy a Pataki András és Juronics Tamás irányította társulatról szólunk. Demcsák eljárása itt is a könyv egészére jellemző: elmondja az értelmezés lehetséges alternatíváit, de nem foglal köztük állást közöttük.

Pontosabban csak a sorok között olvasható ki valamiféle nagyon finom és nagyon árnyalt állásfoglalás. Például a könyv egymás mellé helyezi a Szegedi Balett alapítóinak eltérő koncepcióit, de nem foglal állást, hogy Bokor Roland elképzelése volt-e ígéretesebb, aki „közvetítő szerepkört” szánt az európai modern klasszikus darabokat „utánjátszó társulat”-nak vagy Imre Zoltáné, aki „a kortárs európai tánc áramlatait, technikáit, stílusait „ Szegedre hozva akart egy sajátos, össze nem téveszthető arculatot adni az együttesnek. De az többször elhangzik, hogy az Imre Zoltán elképzelt „nyitott műhely” a művészeti vezető távozása után is fő törekvés maradt. Az sem dönti el a könyv, hogy miért távozott Imre Zoltán Szegedről. „Voltak, akik [Kormos Tibor, akkori színház]igazgató számlájára írták az eseményeket, mások a fiatalok – Juroncis Tamás és Pataki András – ambícióinak áldozataként tekintettek Imre Zoltánra, míg megint mások úgy vélték, hogy Imre már nem tudott idomulni az együttes előtt álló kihívásokhoz. De később idézi Imre Zoltán az együttes 10 éves jubileumára írt levelét, amelyben folyamatosságot lát a Szegedi Balett és a Szegedi Kortárs Balett munkája között: „amit annak idején akartunk és terveztünk, az mára nemcsak megvalósult, hanem tartós, nemzetközi mércével is értékes üggyé vált.” Nem teszi fel a könyv azt a „történészietlen” kérdést, hogy „mi lett volna, ha” megvalósul a Szegedi Kortárs Balett vezetőinek terve a Korzó mozi átalakításáról, és egy önálló kortárs művészeti központ létrehozásáról. Ehelyett a válaszlépések tényeit sorolja: az akkor színházigazgató Korognai Károly szerződést bontott az együttessel, majd hosszú küzdelmek után egy évadban öt előadást engedélyezett, így a Szegedi Kortárs Balett hontalan lett a saját városában…

De nem folytatom. Demcsák Katalin ugyanis nem a hányattatásokat állította a középpontba, hanem valamiféle fejlődéstörténet próbált meg felvázolni egy nyitott, kísérletező műhelyről, amely országos, sőt nemzetközi eredményeket ért el.

 

 

 

 

 

Demcsák Katalin: Scriptum

A Szegedi Kortárs Balett története 1987-2007

 

Factory  Creative Studio Kft, Szeged 2009

215 oldal

 

 

 

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

 

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

 

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

 

Az aktuális szám 395 Ft

 

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

 

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

 

 

10. 02. 3. | Nyomtatás |