Biztonsági kések

Gold Bea: Kések háza - MU Színház

Négy fal közé zárt spanyol vehemencia. Vasra vert kéjvágy, tobzódó indulatok. Bernarda Alba házában az apa mellett saját életüket is gyászolják az emberek. Aggályos kiútkeresés, dróton rángás és egy hiábavaló áldozat. Federico García Lorca tragédiáját késélen táncoltatja Gold Bea.

Szemessy Kinga

Bernarda férje, Antonio María Benavides halála után nyolc évnyi házfogságot szab lányaira. A diktátor anya azért rendeli el a kijárási tilalmat, mert „így szokás". Figyelni kell rá, mi az, mit a helyi susmusban, pletykában szárnyra kap - a vallás idomította emberek között eretnekség lehet még a lélegzetvétel is. A lányok viszont nem szívelik a konzerv-létet, hiszen a fiatalabbak éppen nemiségük felfedezőkörútjain járnak, az idősebbek pedig makacsul ragaszkodnak a hátralévő ideik-óráik kiéléséhez. Valakit a „már", valakit a „még" hajt - a rabság elviselhetetlensége közös. Egyöntetűségükből fakadóan a lányalakok felcserélhetőek, így a koreográfiában se rendre kiosztott szerepekkel találkozunk. A táncosok mindegyike, Dombi Kati, Hadi Júlia, Kovács Kata, Ladjánszki Márta, Mészöly Andrea egyarántlehet Adela, a hiéna Magdalena vagy a mártírarcú Martirio. Szabad a döntés, hogy ellenáll-e valaki, avagy behódol, és tovább osztja a puszikat a zsarnok anyának - utalva ezzel arra a képre, melyben a lányok még anyjuk hűlt helyét, üres székét is bőszen csókolgatják. Bernarda figuráját nem egy külön szereplő kelti életre, hanem a testvérek vallomásai - a mozaikjelenetekben mindenki színt vall édesanyjához fűződő viszonyáról.

A Bernarda Alba rendezte élet kopár, monoton – kelengyevarrás, más nem vár a lányokra. A nők feketébe burkoltan várnak egy megszabadító férfira, és a vágy, az ösztönök rést nyitnak a ház falán. Mi ezen lesünk be a MU Színházba. A tér – az eredeti Lorca-dráma fehér leírásával ellentétesen – fekete, csupasz lélek-látvány. Nem a látszat-tisztára sikált környezetet, hanem a szereplők gonoszságából vagy reményvesztettségéből fakadó sötét, belső homályt mutatja – melyhez elégedett szavakkal Hajas Ágnes, Kovács Gabriella, Drabik István és Duliskovich Bazil neve fűzhető. Puritán vizualitás ez, melyben szimbolikus kellékek hada sorakozik fel.

Az előadás egy egyre gyarapodó gömböt görgető vonulással, női libasorral indul. A golyóbis végül fenyegetően a szereplők fejére nő (azaz a fejük fölé akasztják), és egy ingaórát (az idő fenyegető múlását), valamint a változékony Holdat (mint női jelképet) egyszerre idézi meg. Egészen Antonio haláláig hintázik az óriás ezüst gombóc, de utána mozdulatlanságba merevedik – a természet rendje ellen vét Bernarda, mikor a saját hatalmát nagyobbra tartja a világénál. A színpadi eszközök sorát a miniatűr koporsó, a fekete fátyol, a cigaretta mellett csorbult hegyű tőrök bővítik. A Kések házában ugrásra készen az agresszió: elővegyem a fegyvert hüvelyéből vagy ne; más vagy magam ellen fordítsam? Segítségével kivájhatjuk magunkat ebből az élet nélküli életből? A szerelmes szenvedély a szabadság záloga? Kin kell ehhez átgázolni? Megéri feladni a megszokott tortúra-otthont a szeszélyes mámorért? A lányok döntésképtelenül tipródnak, néma őrületük zabolázhatatlan lovakhoz hasonlítja őket. Ezt a hasonlatot ugyanúgy emelték be a dráma szövegéből, mint a nyarat, amit a repetitív playback légyzümmögés jelez. Az eredeti mű minden szintjét belepi az izoláltság, az elidegenítettség nyomasztósága: Poncia, a szolgáló epekedik a plébánosért, María Josefa, a kredencbe zárt nagymama pedig férjet követel, és közben bárányt ölelget. Gold Bea őket kihagyta, de a kozmikusság érzetét egy külső beszélővel próbálja felkelteni, akinek Kövesdi László kölcsönözte a hangját. A kezdeti apai szó – amely saját lányai sunyiságáról/csúnyaságáról dadog – később istenszerűvé tágul. Úgy hat, akár egy mindenható, külső erő, amely nyomást gyakorol a lányokra. Nevezzük Pepe el Romanónak vagy Férfinek a mindeneket irányító narrátor-bábjátékost, (ingujjas) keze mindenhova elér.

Ennek az átvitt szintnek dolgozik ellene az előadás filmszerű tördelése, a zaklatott fény- és hanghatások alkalmazása. Az élesen, Muse-ból Mobyba átforduló zene, illetve Bánki Gabriella teljes munkafényből – átmenet nélkül – cikázó elemlámpára váltó fénykoreográfiája sem jótékony snittelés, hanem összekapkodott montázs hatását eredményezi. Az előadás minimalista módszerekkel, inkább gesztusfolyammal, mint tánccal érvényesíti a líraiságot, amelyet – az impressziók közötti sötétek fragmentálttá tesznek, halálra ítélnek. Egyesével rövid és hangsúlytalan, összességében viszont túlnyújtott, szájba rágott impulzusok sora a produkció, mely fél eltérni az eredetitől, így csupán a szöveg akkurátus illusztrációjává válik. Semmit sem a merészség, inkább a biztonságos megoldások motiválnak. A táncosok jelenléte kétségbevonhatatlanul nagyon erős, és letisztult minden vízió: a koporsós menet éppúgy, ahogy a trónus is, melyet Adela öngyilkossága után a lányok tovább csókolgatnak. Húguk halála számukra nem megváltást, hanem még egyszer nyolc évnyi magánzárkát hozott. Élesre tervezett minden etűd, de végül mégse szúr meg, csak bökdös.

 

  Gold Bea: Kések háza

 

Szövegek: Lorca Bernarda Alba Házának szövegeiből és egyéb szövegekből: Gold Bea, Kövesdi László

Kellék, díszlet: Hajas Ágnes, Kovács Gabriella, Drabik István, Duliskovich Bazil

Jelmez: Tabbouch Linda

Fény: Bánki Gabriella

Zene: Muse, Radiohead, Moby, Tabbouch Linda, Jonny Greenwood

Zörejek: Tabbouch Linda, Sebestyén Gábor

Koncepció, koreográfia, rendezés: Gold Bea

Előadók: Dombi Kati, Hadi Júlia, Kovács Kata, Ladjánszki Márta, Mészöly Andrea, Kövesdi László

 

Helyszín: MU Színház

 

 

 

10. 01. 13. | Nyomtatás |