Egy út állomásai

Beszélgetés Bozsik Yvette-tel

Bozsik Yvette a kortárs magyar előadó-művészet egyik legismertebb, legizgalmasabb személyisége. Ezúttal arról beszélgettünk vele, hogy tanulható, tanítható-e a koreográfus mestersége. Továbbá arról, hogy az egyes darabjait egy tanulási folyamat állomásainak tekinti. Szó esett az interjúban a munkamódszeréről is, valamint arról, hogy régi vágya, hogy legyen egyszer egy saját helye.

Sándor L. István

 

- Tulajdonképpen autodidakta módon kezdtél el koreografálni, hiszen nem tanultad ezt a szakmát, csak később végzeted el a koreográfus szakot. Most meg tanítod a leendő koreográfusokat a Táncművészeti Főiskolán. Te annak idején kitől tanultál? Vagy valóban teljesen autodidakta módon zajlott ez a folyamat, és csak a saját tapasztalataid, a társulatok és a közönség visszajelzései segítettek? Szóval hogyan tanultál meg koreografálni?

- Nem tanultam meg, még most is tanulok! Természetesen ezt nem lehet iskolában megtanulni. Egyébként a koreográfus szak első óráját is ezzel szoktam kezdeni, hogy elmondom: igazából nem tudom megmondani, hogy mitől lesz valaki koreográfus, ezt mindenkinek magának kell megtalálnia. Az ember egyébként is a saját hibáiból tanul. És a saját művein keresztül jut el fontos ismeretekhez, mert igazából nincsenek olyan szabályszerűségek, hogy hogyan kell kinéznie egy koreográfiának. Szerintem a szabályszerűségeket sokszor fel is kell rúgni, mert nem ezektől lesz egy mű jó.

- Hanem mitől?

- A legfontosabb az, hogy az embernek legyen mondanivalója. Persze az is fontos, hogy a koreográfusnak legyen átfogó tájékozottsága, ami elsősorban a társművészetek ismeretét, egyfajta irodalmi, zenei műveltséget jelent. Ez segít abban, hogy az ember megtalálja azt a rá jellemző látásmódot, egyéni stílust, amiért érdemes koreográfusnak lennie. Minden alkotónak el kell jutnia oda, hogy ne akarjon másra hasonlítani. Ehelyett keresse meg mindig azt, hogy miért akar épp arra a zeneműre koreográfiát készíteni, amit választott, mi a saját mondanivalója vele. Ezt igazából én még most is tanulom. Szerintem egész életemben tanulni fogom. Egyébként meg nem voltak mestereim, amikor kezdtem a pályát. Nem tanultam akkor senkitől, hanem egyszerűen csak csináltam az előadásokat.

- De azért bizonyára kaptál visszajelzéseket, amelyek segíthettek? Annak idején Imre Zoltán hívott Szegedre, az ő felkérésére készítetted el az első darabjaidat a Szegedi Balettnél.

- Így van. De ő nem szólt bele a munkámba.

- Utána sem mondott semmit?

- Nem mondott semmi olyasmit, hogy milyennek kell lennie egy koreográfiának.

- Nem volt senki, aki használható visszajelzéseket adott volna?

- Fodor Antival például nagyon sokat beszélgettünk. Amellett, hogy nagyon elismerte a munkámat, és biztatott, hogy tehetséges vagyok meg jókat csinálok, minden egyes alkalommal nagyon alaposan leszidott, amikor egy-egy új darabomról volt szó. Egy időben Györgyfalvai Katihoz is jártam: felhívott telefonon, aztán felmentem hozzá, videón megnézte a munkáimat, és mondott róluk pár dolgot. De a mai napig azt mondom, hogy az embernek nem nagyon szabad hagynia, hogy beleszóljanak a munkájába, mert az megzavarhatja. Engem mindig megzavar. Elsősorban azért, mert én valójában nem koreográfiákat csinálok, pontosabban a koreográfia mellékes, hanem az a fontos, ami az életemből, a gondolataimból, a belső világomból megjelenik a színpadon. Ha elsősorban a külsőségekre figyelek, vagy nagyon a szabályszerűségekre, vagy arra, hogy, hogy ez most olyan legyen, mint egy igazi koreográfia (például megfeleljek vele valakinek), akkor valószínűleg nem tudok teljesen őszinte lenni a munkáimban. Inkább vállalnom azt, hogy vannak jobb munkáim meg kevésbé jól sikerültek is. Ezt vállalni kell, mert egy alkotó pályáját egyébként sem egy-egy munkájából kell megítélni, hanem az életművéből: az egyes munkák összegyűlnek, talán egymásra is hatnak, egyfajta utat rajzolnak ki. Lehet, hogy legközelebb valami olyasmit fogok csinálni, amivel teljesen elégedett leszek, bár eddig sosem voltam teljesen elégedett egyetlen művemmel sem. De mindegyikben volt néhány hány perc, ami miatt úgy éreztem, hogy ezért már érdemes volt megcsinálni. Tehát azt mondom, hogy ezekben a munkáimban valamilyen szinten még mindig a tanulópénzt fizetem meg.

- Egy tanulási folyamat állomásait jelenti mindegyik?

- Igen. Ezeken keresztül vezet az utam.

 

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható.


Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.


Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


 

09. 11. 3. | Nyomtatás |