Táncdialektika

A halál és a lányka; Menyegző - Bozsik Yvette Társulat

Két egyfelvonásos darabbal készült az idei évadnyitásra a Bozsik Yvette Társulat; a Művészetek Palotájában bemutatott előadások közül A halál és a lánykát Bozsik a júniusban elhunyt Pina Bausch emlékére készítette. A Menyegző a tavalyi évadban már szerepelt a Magyar Állami Operaház kortárs balett (Szenvedély) estjén. A Sztravinszkij-zenére készített koreográfiát akkor az Operaház klasszikus képzésű táncosai adták elő. A mostani verzióban Bozsik társulatának táncosai és az operaházi táncosok együtt szerepeltek.

Barta Edit
Bozsik Yvette életművétől eddig sem állt távol a nagy táncelődökre való emlékezés mozzanata, több klasszikus balett-előadás (hogy csak a legfontosabbakat említsem: Egy faun délutánja, Tavaszi áldozat) újraértelmezése mellett az 1997-ben készített Trois Hommage-ban a modern tánctörténet nagyasszonyainak, Isadora Duncannek, Martha Grahamnak és Mary Wigmannek állított emléket. A halál és a lánykát a néhány hónapja elhunyt Pina Bauschnak ajánlja, s megkockáztatom, a német koreográfusnő művészetfelfogása áll a legközelebb mind közül Bozsik Yvette világához.

A halál és a lányka tematikailag tehát folytatása Bozsik korábbi munkáinak, hangulatában azonban az utóbbi évek humorral, prózával vegyített előadásait követi. Az előadást kettősség szövi át, Bozsik a téma komorságát és komolyságát - az elmúlást és a halált - többszörösen is ellenpontozza és továbbgondolja. Schubert a dalciklust, majd a dalok motívumaiból született vonósnégyest 1825-26 telén írta Matthias Claudius verseire, a Der Tod und das Mädchen a német romantika egyik emblematikus műve, melyben a halál nem az életnek tragikus véget vető alakként jelenik meg, hanem vonzó férfiként, aki kézen fogja és elvezeti a lányt az álomnak tűnő halálba.
A halál és a lány viszonya szerelmi viszonyként jelenik meg, de Bozsiknál a főszereplő Balkányi Kittyn és Vati Tamáson kívül megannyi lánykával és csábítójával találkozunk; s a darab legalább annyira szól férfi és nő kapcsolatáról, mint a halál tényével való szembesülésről. Balkányi Kitty a „lányka" alkatában a kislányt, mozdulataiban a nőt hordozza magában, s a többi táncosnő is mind más-más karaktert jelenítenek meg: Fülöp Tímea az örök álmodozó, Samantha Kettle őrült és végletes, szenvedélyes asszony, Somorjai Judit és Hasznos Dóra vonzó, erotikus nőkként hagyják magukat elcsábítani.

 

 

A halál és a lányka - Fotó: Dusa Gábor

 

 

Bozsik két szálon mozgatja szereplőit: részben egy erősen lírai hangvételű, csoporttáncokból és duettekből felépülő szálon, melynek mozgásanyaga a jól ismert és tipikus „bozsikyvettes" mozdulatokon alapul: a felsőtest, a kezek vagy a haj hangsúlyos mozgatásán. Az előadás egyetlen díszlete egy fehér, mozgatható ház homlokzata, öt sötét ajtónyílással. Khell Zsolt elegáns díszlete kiváló lehetőséget nyújt a táncosok kint-bent játékára, s Pető József fényterveivel artisztikus jelenetek sora jön létre az este során. Számomra mégis azok az előadás legszebb percei, amikor a táncosok birtokba veszik a házfalat, kontaktusba lépnek vele, felhasználják egy-egy duett során.
A darabot mozgató másik szál a humor és a próza; a táncosok a Lélektánchoz hasonlóan mikrofont kapnak a kezükbe, több nyelven is hallhatunk személyes történeteket, apró sztorikat vagy őszinte vallomásokat a halálról. Az előadók emlékeznek alkotótársukra, a nemrég elhunyt Matatek Juditra is, aki a Lélektánc egyik szereplője volt. A humor és a játékosság a jelmezekben, a társas interakciókban, az eltúlzott gesztusokban, a szándékosan elnyújtott hanglejtésekben mind-mind jelen van, számomra azonban nem mindig építi szerencsésen a koreográfiát. De az előadás lényege épp ez, hogy nem engedi egyik-másik hangulat eluralkodását; jó esetben épp akkor vált, amikor szeretnénk, de a visszája is igaz: akkor zökkent ki, amikor már-már belesimulnánk.

Jelen cikk hely és idő hiányában nem hivatott arra, hogy A halál és a lánykában megjelenő Bausch-elemeket vagy kompozíciós hatásokat végigvegye, de a konkrét mozdulatokon, explicit idézésén túl Bausch táncfelfogása ott lebeg mindkét előadás felett. Fuchs Lívia a következőket írja a német koreográfusról: „kiforrott művei korszakhatárt jeleznek, mert olyan módon lépték át az eltérő módon, de mégiscsak kódként értelmezett tánc és mindennapi gesztusok, mozgások, valamint a komplexitásában is autonóm színpadi tánc és a szövegre koncentráló színház határait, hogy egyben értelmetlenné tették e megkülönböztetést." (Fuchs Lívia: Száz év tánc. L'Harmattan, 2008, 302. old.)

A Lábán-díjjal jutalmazott Menyegző a közösség két tagjának egybekelését, annak stilizált házassági rituáléját inszcenálja. A Menyegző a forma expresszív hatalmáról beszél. A jelmezek erőteljes vörös-fekete-fehér színei, a geometrikus díszletelemek determinálják az előadás hangulatát, de a darab nem csúszik el a felszín külsőségein, s ennek Bozsik letisztult, szikár koreográfiája az oka. A halál és a lányka utaló és repetitív szerkesztésmódja hullámzó, áramló ritmust adott az előadásnak, a Menyegzőben a lezártság, a keménység érzete válik meghatározóvá, s ebben nagy szerepe van Sztravinszkij zenéjének. A négy blokkból álló előadásban - a rituálékhoz hasonlóan - minden gesztusnak megvan a maga értelme, minden aktusnak van eleje-közepe-vége, a véletlen még véletlenül sem jöhet számításba.

Az Ellenfény 2008/6. számában két cikk is foglalkozott az előadással: Juhász Dóra komplex elemzést ad a darabról, s részletesen elemzi Bozsik koreográfiáját, Kinczel Ákos a táncosok mozgásával és a darab színpadi installálásával foglalkozik elsősorban. Ami számunkra érdekes a tavalyi bemutatóról készült írásokból, azok a Kinczel Ákos által felvetett problémák: „A koreográfia nagyon hatásos, kifejező és eredeti, azonban Bozsik Yvette táncstílusa, mozdulatai „leesnek" a táncosokról, főleg a nőkről, nem lehet nem észrevenni a küzdelmet, amit a klasszikus képzettségű táncosok folytatnak azért, hogy a betanított mozdulatokat értelemmel, érzelemmel töltsék meg. (...)A mű elveszik a nagy színpadon, a kis, rebbenésszerű mozdulatok már a hatodik sorból sem látszanak (...)." A Művészetek Palotája tizenegyedik sorából figyelve, Bozsik saját táncosainak bevonásával megoldottnak tűnnek a problémák: a két társulat táncosai, a kórus tagjai képesek az együttműködésre, odafigyelnek egymásra. A halál és a lányka és a Menyegző két eltérő hangvételű és szerkesztésű Bozsik-előadás, melyekben a koreográfus régi-új munkamódszereivel ismét megmutatta nekünk érzelmi és formai sokoldalúságát.

 

A halál és a lányka

Bozsik Yvette Társulat

 

Zene: Franz Schubert

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Bozóki Mara

Fény: Pető József

Koreográfus: Bozsik Yvette

Táncolják: Balkányi Kitty, Vati Tamás, Samantha Kettle, Vislóczki Szabolcs, Somorjai Judit, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Fülöp Tímea, Tuza Tamás, Amandio Cardoso

 

 

Menyegző

 

Zene: Igor Sztravinszkij

Fény: Pető József

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Velich Rita

Koreográfus: Bozsik Yvette

Előadók: Boros Ildikó, Gombai Szabolcs, Gáspár Orsolya, Kováts Gergely Csanád, Bacskai Ildikó, Nagyszentpéteri Miklós, Maira Sahra, Szegő András, Balkányi Kitty, Komarov Alexandr, Atinay Dorottya, Vati Tamás, Samantha Kettle, Sarvady Mátyás, Fülöp Tímea, Vislóczki Szabolcs, Hasznos Dóra, Tuza Tamás

 

 

További írások az interneten az előadásról:

Tóth Ágnes Veronika: Ismeretlenbe lépkedő lányok


09. 10. 1. | Nyomtatás |