Nem mint a mesében

Csipkerózsika - Szegedi Kortárs Balett

A Szegedi Kortárs Balett legújabb darabjában ismét mélylélektani hangok morajlanak, a Csipkerózsika azonban a felszínre hoz olyan kérdéseket is, amelyek az együttes, valamint akörül forognak, hogyan lehet egy klasszikus formába öntött mesét újraértelmezni.

Barta Edit

Hogy a Nemzeti Táncszínházban a szegediek estjén balettet, mi több, elementáris táncot látunk, efelől semmi kétség. Juronics Tamás társulata két dologról híres igazán: táncosainak lehengerlő tánctudásáról és összjátékáról, melyek nélkül a szegediek grandiózus „életműve" soha nem jöhetett volna létre. A társulat másik fő jellegzetessége, hogy képes a nézőket évről évre becsalogatni és darabjaikat teltházzal játszani, ami nem szerény eredmény a hazai táncéletben. Ennek ellenére az utóbbi években egyre több kritika illette-illeti a szegediek által képviselt művészi irányvonalat[1].

Legújabb előadásuk, a Csipkerózsika lehetőséget nyújt a modern balettet a különböző kortárs technikákkal vegyítő együttesnek arra, hogy miként lehet ma újraértelmezni egy a klasszikus balett formáiba ágyazott történetet.[2] „A mandulaszemű kedves kislány figurája mögé nézve egy kevésbé bűbájos történet rajzolódik ki. (...) A romantika korában elaludni és a 21. században ébredni. (...) A történet eredetije 1697-ben jelent meg, Charles Perrault tollából. Csajkovszkij balettjét 1889-ben írta meg. 120 éve. Ébresztő!" - olvashatjuk a műsorfüzetben. Juronics Csipkerózsikája (Szarvas Krisztina) a klasszikus balett korában szunnyad álomra, ám mielőtt felébredne, belekóstolhat erotikától fűtött jövőjébe.

 

Forrás: www.szinhaz.szeged.hu

 

A történet újraértelmezésében a Hattyúk tavához hasonlóan a pszichoanalízis válik kulcsfontosságúvá. A pszichologizáló attitűd már korábban is felbukkant a Juronics-darabokban, legutóbb a szív és ész harcát bemutató Semmi és sohában. A Csipkerózsika tehát sem témaválasztásában, sem értelmezési eszközeiben nem mutat új tendenciákat.[3]

Juronics az eredeti történetből csak a főbb pontokat hagyja meg - az ujj megsebzése, a százéves álom, majd a királyfi csókja és az ébredés - sőt, gyakran keveri más mesével, leginkább a Piroska és a farkassal. Csipkerózsika története mint a nővé válás, a szexuális érés folyamata jelenik meg, hasonlóan Goda Gábor tavalyi interpretációjához (Farkasok társasága). De míg Goda rendezésében a lényeg a beavatási szertartás, mely játékos, hetyke erotikával párosul, addig Juronicsnál „az első vér" története elvész az egymás után sorjázó, fülledt jelenetekben. Az eredeti mese hangsúlyai a százéves álom bemutatása felé tolódnak, melyben a testek érzéki vágyakozása kel életre. A férfiak, élén az apával (Haller János) farkasként lihegnek Csipkerózsika (Szarvas Krisztina) körül, a nők pedig gyakran „go-go girlként" lejtenek kéjes táncot tűsarkújukban.

Jelenetről jelenetre érik Csipkerózsika egyre inkább nővé, jelmeze pedig egyre vörösebbé válik. Kezdetben ártatlan, fehérruhás nimfaként jelenik meg, máskor fehérneműben reszket magányosan a vörös fényektől lobogó színpadon, míg a háttérben az apa robosztus alakja magasodik. Sőt, találunk példát az átmenetre is: szoknyája alul már vörös, felül azonban még fehéren ragyog a szélgép rózsaszirmok fútta erdejében. A darab végén pedig pikáns, vörös fehérneműben hagyja, hogy a farkasok szétmarcangolják ártatlanságát. Kentaur monumentális, mozgatható díszletei is sötét és komor helyekre vezetnek minket, hol egy barlangba, hol egy erdőbe vagy elhagyott, pókhálós kastélyszobába, többnyire azt az érzést keltve, mintha Freud jéghegyében fúrtunk volna egy barlangot. Szép viszont a színpad felett lebegő fészek, mely sejtelmes árnyakat sző mindvégig a díszlet falára.

 

Forrás: www.szinhaz.szeged.hu

 

A történet szexuális olvasata mellett még egy törekvésnek lehetünk szemtanúi: az előadás megpróbál reflektálni a táncnyelv változásaira. Erre utal a darab kettősségekre épülő zenei szerkesztése és mozdulatanyaga. Noha az előadás első húsz percében úgy tűnik, a színpadon megállt az idő; semmifajta reflexió nem történik az eltelt százhúsz évre. A darab a jó és rossz tündér (vagy javasasszony a Grimm-féle változatban) táncával kezdődik, majd őket követi Csipkerózsika első szólója: a táncosok jelmezei ugyan modernek, de mozgásuk a klasszikus balett légiességét idézi. Egyedül Csipkerózsika szólótáncának vége árulkodik iróniáról, földre huppanó teste, laza taglejtései távol állnak a balett feszes világától. Az előadás azonban ettől kezdve a klasszikus és kortárs ellentétére épít, a kétfajta zene és mozgás váltogatja egymást. Csajkovszkij felől hallgatva a dj karcos technója a Táncszínház színpadán istenkáromlásnak tűnik, ha viszont a fülünk rááll a ritmusra, Csajkovszkij zenéje tűnik anakronizmusnak.

A klasszikus balett a darab következő harmadában háttérbe szorul, az együttesre jellemző, akrobatikus emelésekkel, ugrásokkal és talajmozgásokkal tűzdelt kortárs balett válik hangsúlyossá. Egy idő után már csak a királyfi felbukkanásakor csendül fel újra Csajkovszkij zenéje karöltve a légies ugrásokkal. Ezek a zenei és a kinetikus kettősségek árulkodnak ugyan némi reflexióról, de a fentebb említett lehetőségek csak egy-egy pillanatra kerülnek a felszínre. A végeredményt tekintve azt látjuk, hogy a Csipkerózsika a korábban kitaposott és jól bejárt ösvényen halad tovább, egyszerű, jól olvasható képeivel és jeleneteivel kimerül a közönség „puszta szórakoztatásában". Új formai megoldásokkal, új mondanivalóval nem találkozunk, csak a darab végén: Csipkerózsika a rózsalelkű királyfi helyett férfias apja karjaiba omlik.

 

Csipkerózsika

Díszlet, jelmez: Kentaur

Fény: Stadler Ferenc

Zene: Csajkovszkij, DJ Milan

Koreográfus-rendező: Juronics Tamás

Előadók: Szarvas Krisztina, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth Miklós Gergő, Palman Kitti, Tóth Andrea, Zsadon Flóra

 

Bemutató: 2009. február 20.

Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza

Budapesti bemutató: 2009. március 27.

Helyszín: Nemzeti Táncszínház

 

Videóajánló:

Youtube

 

 

További írások az előadásról az interneten:

Horeczky Krisztina: Miről álmodik a lány?

Sz. Deme László: Könyörtelen ébresztés

Tóth Ágnes Veronika: Piroska és a farkasoknak öltözött fiúk

 


[1] Ezeket foglalja össze Jászay Tamás két kritikai szemléjében a Hattyúk tava és a Carmina Burana kapcsán. http:/o/revizoronline.hu/hu/cikk/283/szegedi-kortars-balett-hattyuk-tava/?cat_id=5&first=110 illetve http://revizoronline.hu/hu/cikk/199/szegedi-kortars-balett-carmina-burana-tancforum-2008-a-tanc-fesztivalja-veszprem-2009/?cat_id=5&first=110 Jászay e két cikkében tulajdonképpen összegyűjti a Szegedi Kortárs Balett művészi tevékenységére reflektáló, az utóbbi években felmerülő problémákat, kritikai aggályokat.

 

[2] Természetesen nem ez az első alkalom, hogy az együttes koreográfusa, Juronics Tamás klasszikus balett előadást értelmez újra, legutóbb a Hattyúk tavával tette ugyanezt.

[3] A nagy klasszikus történetek feldolgozása mindig is a szegediek művészeti programjának egyik fő jellegzetessége volt.

09. 08. 18. | Nyomtatás |